Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak
2021. április 7. szerda - 187. szám - Az ülésnap bezárása - ELNÖK:
912 üdülnek ott már évek óta. És hab a tortán mindennek tetejébe: információim szerint 5-15 év múlva ez az alapítvány szabadon rendelkezhet ezzel az ingatlannal, ami azt is jelentheti, hogy akár értékesítheti, akár pedig más célra is hasznosíthatja a korábbi úttörőtábort, a korábbi Somogy megyei gyermektábort. Ez felháborító, ezt mi nem fogjuk hagyni! Szeretnénk azt is tudni, hogy mikor lesz végre gyermekek táboroztatására alkalmas a fonyódligeti gyermektábor, ki a felelőse a csúszásnak. Az ígéretek ellenére hogy lehet, hogy valószínűleg idén sem nyaralhatnak ott hátrányos helyzetű gyermekek? Illetőleg azt is szeretnénk tudni, hogy ki a felelős azért, hogy Fonyód város önkormányzata és számos somogyi embernek munkát és megélhetést adó helyi vállalkozás most már évek óta jelentős bevételtől esik el a gyermektábor zárva tartása miatt. Ezekre a kérdésekre is szeretnénk választ kapni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki sorokból.) Az ülésnap bezárása ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A napirend utáni felszólalások végére értünk. Megköszönöm munkájukat. Az Országgyűlés holnap reggel 9 órakor folytatja ülését. Az ülésnapot bezárom. (Az ülésnap 21 óra 02 perckor ért véget.) Hiszékeny Dezső s. k. Szabó Sándor s. k. jegyző jegyző Dr. Szűcs Lajos s. k. Dr. Vinnai Győző s. k. jegyző jegyző A kiadvány hiteléül: Dr. Bárány Tibor az Országgyűlés Hivatala törvényhozási főigazgató-helyettese