Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. április 7. szerda - 187. szám - Napirend utáni felszólalások: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):

904 Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Z. Kárpát Dániel képviselő úr, Jobbik-képviselőcsoport: „Meddig még?” címmel. Öné a szó. Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Parlament falai rengeteg mindent hallottak már a válságkezelés értékelése kapcsán, kormánypárti öndicsőítő dicshimnuszokat, ellenzéki jogos kritikákat és nyilván az ezekről folyó vitákat, ugyanakkor talán megállapodhatunk abban, hogy egy járványügyi veszélyhelyzetben minden magára valamit adó közszereplőnek kutya kötelessége egyfajta humanitárius, emberi minimumot gyakorolni és emellett tűzön-vízen át kiállni. Mire gondolhatunk viszont akkor, amikor szembesülünk azzal, hogy az önmagát dicsőítő és folyamatosan magát dicsérő kormányzat hagyja kipörögni a kilakoltatási moratóriumot, a járványügyi veszélyhelyzet kellős közepén, azon napokban, hetekben, amikor a halálozási adatok sajnálatos módon valami egészen borzalmas képet mutatnak és festenek fel a közeljövőre nézve is? Egy magára valamit adó kormány ilyen helyzetben nem engedné meg, hogy családok elhelyezés nélkül az utcára kerüljenek. Mi itt angyali türelemmel igyekszünk végighallgatni a termelési jelentéseket, a propagandahimnuszokat és minden egyebet, amivel ez az egyébként rettegő kormányzat megpróbálja a saját kis törékeny önbizalmát helyreállítani azt illetően, hogy ő igazából jól csinálja, amit csinál, csak aztán szembejön a rögvalóság. Szembejön a valóság, és azt mutatja, hogy ezen hónap végével kipörög a kilakoltatási moratórium. Ez a kormány a bátor, ám véleményem szerint álnemzeti és álkeresztény harcosok gyülekezete - itt a harcosra idézőjelet kérünk tenni -, egész egyszerűen nem mer szembesülni ezzel a problémával, nem válaszol az ezt érintő felvetésünkre, sőt az egyik bizottságban, ahol ilyen irányú ellenzéki javaslat beért, közölték, hogy igazából nem is az ellenzéki képviselő, hanem a háttérhatalom követeli a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását. Azt várom el tehát ettől a kormánytól, hogy valljon színt, valljon színt, hogy a 2015 februárjában az EBRD-vel aláírt paktum, a bankokkal kötött kiegyezés irányítja, vagy pedig hajlandó végre hazánk választópolgárai felé fordulni és azon alapvető létérdeket megfogalmazni, artikulálni és megvédeni, amely arról szól, hogy veszélyhelyzet közepén senkit ne dobjanak ki az otthonából. Elvárom tehát minden kormánypárti képviselőtől azt, hogy nyilvánuljon meg ebben a kérdésben, vagy ha nem képes rá, akkor a 2022-es választáson nyilván majd a választópolgárok fogják a történelem bizonyos ítélőszéke elé húzni azokat, akik most hozzájárultak a szavazatukkal vagy a tétlenségükkel ahhoz, hogy magyar állampolgárok ezreit tegyék ki az otthonukból, még egyszer mondom, elhelyezés nélkül. Hogyan neveznék, képviselőtársaim, azt a folyamatot, amikor egy járvány közepén valakit az utcára dobnak? Egész egyszerűen jelzőket nem lehet erre találni. Megtettek önök már a családok ellen nagyon sok mindent. Megtették a 27 százalékos áfa bevezetését az alapvető élelmiszerekre és a gyermeknevelési cikkekre, a kenyértől a pelenkán át nagyon sok olyan cikkig, ami a gyermeket nevelő családokat sújtja. Önök megadóztatták a minimálbért, amely korábban azért mérhető kedvezményeket élvezett. Azt is látjuk, hogy a forint tudatos gyengítésével évente a legnehezebb sorban lévő családokra is egy ezermilliárdos nagyságrendű különadót vetettek ki, és a családi pótlék összegét is hagyják elinflálódni, nagyjából az értékének a felét veszítette el, mivel 2010 óta az összege ugyanannyi. Mi, jobbikosok egy családi kártyán, alapvető élelmiszerekre és gyermeknevelési cikkekre fordítható módon szeretnénk megduplázni a családi pótlékot, de szerintem a megduplázás kapcsán nem lesz vita az ellenzéki pártokkal sem. Azt látjuk ugyanakkor, hogy kétségkívül vannak családtámogatási eszközök, ezeket nem szabad elvitatni, szerintem, ami jó, azt inkább meg kell dicsérni, inkább az a világrekord Magyarországon, hogy ilyen sok odacsoportosított forrásból ennyire kevés eredmény jöjjön ki. Hiszen ha valaki miniszteri fizetéssel építkezik a Balatonnál, arra 10 milliós nagyságrendű kedvezményt tud a választópolgárok kontójára, az adófizetők kontójára lehívni, aki fiatalként, mondjuk, az albérletből szeretne kiszabadulni, jó esetben kedvezményes hitelhez jut és néhány százezer forint támogatáshoz, ha a közvetítő bank úgy dönt. (20.20) Ez a Fidesz Magyarországa, bankok és multi cégek hálózatai diktálják a tempót a kormányzati tánchoz. Mi viszont azt szeretnénk, hogy a bankárokkal kötött paktum helyett a magyar választó legyen járvány közepén az első, a második és a harmadik helyen, és azonnal rendeljék el a kilakoltatási moratóriumot egészen a járványügyi veszélyhelyzet végéig. Ennél kevesebbel nem akarjuk beérni, de nem is fogjuk, nem fogjuk eltűrni, hogy minden idők egyik legkegyetlenebb magyar kormánya járvány közepén tegyen utcára elhelyezés nélkül magyar polgárokat. Ott

Next

/
Thumbnails
Contents