Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak
2021. március 22. hétfő - 185. szám - „A 2021-27 évi ciklus EU-s forrásainak felhasználásáról” című politikai vita - ELNÖK: - BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): - ELNÖK: - MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik):
789 Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szél Bernadett képviselőtársam hozzászólására szeretnék reagálni, mégpedig két megjegyzésére. Az egyik megjegyzésében azt mondta, hogy két Marshall-segélynyi pénzt nem sikerült jól elköltenünk Magyarországon. Tisztelt képviselőtársamnak, aki ugyan nem tartózkodik az ülésteremben, mert a válaszra, úgy tűnik, már nem volt kíváncsi, azt azért elmondanám, hogy itt nemcsak velünk, kormánypárti politikusokkal vitatkozik, hanem Európa legerősebb országának, a legnagyobb uniós befizetőinek és egyben a legerősebb iparát képviselő országnak a vezetőjével, Angela Merkellel vitatkozik, hiszen Angela Merkel szó szerint azt mondta: „Magyarország jól használja fel az EU-s pénzeket, okos beruházásokat eszközöl, és okos gazdaságpolitikát folytat. Összességében az emberek jólétének növelésére használja ezeket a pénzeket.” Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azt hiszem, ennél több alátámasztásra arról, hogy mi az elmúlt időszakban jól sáfárkodtunk az európai uniós pénzekkel, nincs szükség. És még egy megjegyzés, ami az OLAF-vizsgálatokat illeti. Azt mondta, hogy 3,9 százaléknyi forrásfelhasználást nem talált helyénvalónak az OLAF, és emiatt eljárásokat kezdeményezett. Szeretném felhívni a képviselő asszony figyelmét innen a távolból is, hogy jobb, ha a koalíciós partnereihez fordul vagy leendő koalíciós partneréhez fordul, a baloldal politikusaihoz, hiszen ennek a 3,9 százaléknak a 75 százalékát, háromnegyed részét a négyes metróhoz kapcsolódó pénzfelhasználás teszi ki. Amit már említett államtitkár úr is és többen a mai vitában, ez az a 160 milliárd forint, ami úgy tűnt el, hogy a mai napig nincs nyoma. Tehát, tisztelt Szél Bernadett, azt javaslom, hogy a baloldal politikusai között érdeklődjön az OLAF-ügyekben. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK: Köszönjük. Balczó Zoltán képviselő úré a szó, a Jobbik képviselőjéé. Parancsoljon! BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Erre a vitanapra készülve először is a számokkal akartam tisztába jönni. Kormányzati forrástól kaptam egy nagyon szép színes dokumentumot, abban euró van, most itt forintokról beszéltünk, tehát tegyük világossá! Az a 15 000 milliárd forintnyi összeg, az a többéves pénzügyi keret, valamint a Next Generationből az, ami közös felelősségű és közösen visszafizetendő, ami ebben a táblázatban grantként szerepel, és van 3500 milliárd forint, ami itt külön szerepel, mint amit Magyarország, ha akar, fölveszi, de azért önmagának kell helytállni, ez a loans. Na most, önök itt mindig 18 500 milliárdról beszélnek, ez számomra azt jelenti, hogy megszületett a döntés, és ezek szerint ezt a hitelkeretet teljes egészében föl akarja venni Magyarország a kormány szerint. Ezt a „Next Generation EU”-t itt ratifikálni kell. A ratifikációt nyilván képviselők csinálják, nagy a kormány befolyása, de pártok állnak mögötte. Július 14-én az ezzel kapcsolatos vitanapon a Fidesz országos választmányának az elnöke a következőt mondta: „Gúnynévnek tekintem a ’Next Generation EU’ eszközt, magyarul, a ’Következő Generáció Európai Unió eszközt, mert cinikus kifejezése annak, hogy azt a cechet, amit most itt egyesek felhalmoztak, majd a gyerekeink, a gyerekeink generációja fogja 30 éven keresztül fizetni.” Mondja erről a Fidesz-választmány elnöke. Tehát kérdezem, hogy vajon miért késünk még ezzel a ratifikációval, és vajon garantált-e ez, amikor itt ezt az idézetet felolvastam. És mondom még egyszer, önök 18 500 milliárdról beszélnek, ami azt jelenti, mintha eldöntött volna, hogy teljes egészében fölvesszük. Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokból.) (21.40) ELNÖK: Köszönjük. Folytatjuk az előre bejelentett felszólalók körét. Megadom a szót Magyar Zoltánnak, a Jobbik képviselőjének. Parancsoljon! MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Elég furcsa volt kormányoldalról hallgatni az érveket meg azt a számonkérést, hogy miért nem érdeklődött eddig az ellenzék az európai uniós források felhasználása iránt. Ez elég abszurd, hiszen hétről hétre a parlamenti felszólalásaink jelentős része, interpellációink és azonnali kérdéseink pont azokat a kérdéseket feszegetik, hogy vajon milyen hatékonysággal és a közjó szempontjai szerint lettek-e elköltve ezek a források.