Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. március 22. hétfő - 185. szám - Korózs Lajos (MSZP) - az emberi erőforrások miniszterének - „Miért nem oltják a szociális és gyerekjóléti alapszolgáltatásban dolgozókat és az általuk ellátott embereket is?” címmel - ELNÖK: - KORÓZS LAJOS (MSZP):

681 Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Sajnálatos, hogy a Jobbikban valóban olyan hangok vannak, tisztelt képviselő úr, akár pártja elnöke, frakcióvezetője részéről, akár Lukács László György szakpolitikus részéről, vagy akár Nunkovics Tibor részéről - aki a sztálini Vörös Hadsereghez hasonlította a koronavírus elleni oltást -, amelyek alkalmasak arra, hogy embereket, akár a Jobbik szavazóit is elbizonytalanítsák. Jobb lenne, ha mindenki egyértelműen amellett foglalna állást, hogy minél többen regisztráljanak, és oltassák be magukat, mert azzal viszont teljes mértékben egyetértek, amit ön mondott, hogy csak oltásokkal lehet ezt a járványt leküzdeni, és bár elegendő lett volna ehhez az európai uniós közös beszerzésben Magyarországra érkező vakcinamennyiség, hogy ezt megtegyük, de most már szerintem mindenki számára nagyon jól látható, hogy ez nem elegendő. Nemcsak mi mondjuk, hanem az osztrák kancellártól a német kancellárig, sőt az Európai Bizottság jelenlegi és korábbi elnöke vagy alelnöke is ugyanígy nyilatkozott. Tisztelt Képviselő Úr! Az a célunk, hogy valóban folyamatosak legyenek az oltások. Az idei évben a háziorvosi praxisok finanszírozása amúgy is óriási mértékben emelkedik, 71,5 milliárd forinttal, de emellett még további 6 milliárd forintnál is magasabb összeget biztosít a költségvetés azért, hogy a háziorvosok számára, ha hétvégén is oltásokat végeznek, a többletmunkájukért többletmunkadíjat fizessünk. 80 ezer forintban részesülnek naponta, akkor, ha hétvégén is oltanak, ha pedig nem egy teljes napot dolgoznak, hanem egy fél napot dolgoznak, akkor is 40 ezer forintban részesülnek. Ez 6,4 milliárd forintos keret, pontosan azért, hogy mindenki számára ez biztosított legyen. Azért van a 1818-as telefonszám, hogy mindenki minden információt megkapjon. Ön információhiányra hivatkozik, tisztelt képviselő úr. Egy külön „vakcinainfo.gov.hu” honlapot hoztunk létre, hogy minden, vakcinákkal kapcsolatos információ ott közvetlenül mindenki számára elérhető legyen, akár a regisztrációra jelentkező emberről van szó, akár orvosokról van szó, akik a védekezésben közreműködnek. Naponta vannak erről sajtótájékoztatók, pontosan azért, hogy mindenki minden információ birtokában legyen. Átlátható, az interneten fönt van. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) Korózs Lajos (MSZP) - az emberi erőforrások miniszterének - „Miért nem oltják a szociális és gyerekjóléti alapszolgáltatásban dolgozókat és az általuk ellátott embereket is?” címmel ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Korózs Lajos, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszterének: „Miért nem oltják a szociális és gyerekjóléti alapszolgáltatásban dolgozókat és az általuk ellátott embereket is?” címmel. Korózs Lajos képviselő urat illeti a szó. KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen a lehetőséget. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Tulajdonképpen a kérdés a címben el is hangzott, hogy miért nem oltják azokat a szociális ágazatban dolgozó embereket, akik éjt nappallá téve segédkeznek a bajba jutott embertársaikon, különösen így a Covid-járvány idején. Meg kell említsem, hogy milyen kemény munkát végeznek akár a házi segítségnyújtásban dolgozók, a falugondnokok, de még a szociális étkeztetésben tevékenykedők is. Éppen ezért magam is tájékozódva, azt az információt kaptam a szociális ágazatban dolgozóktól, hogy kizárólag a bentlakásos idősotthonokban tevékenykedők kaptak szervezetszerű oltást, és gyakorlatilag mindenki kimaradt, aki ezenfelül még számításba jöhetett. Mintegy 82 ezer ember dolgozik jelenleg a szociális ágazatban. A legnagyobb probléma éppen az átmeneti elhelyezést nyújtó intézményekben van. Gondoljunk csak bele abba, hogy azok az emberek, akik bajba jutottak, akár egy családon belüli erőszak kapcsán, akár egy természeti katasztrófa kapcsán, és átmeneti elhelyezést kaptak, a családjukat így tudják biztonságban, nekik nincs más jövedelmük, muszáj menni dolgozniuk. És mindennap el kell járni egy átmeneti otthonból, következésképpen nagyon sok emberrel találkoznak a munkahelyükön, majd a munka végeztével vissza is térnek az átmeneti elhelyezést nyújtó intézménybe.

Next

/
Thumbnails
Contents