Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. március 22. hétfő - 185. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP):

666 Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A mai napon is azzal kezdem a napirend előtti felszólalásomat, hogy tisztelettel megköszönöm a munkáját mindenkinek, aki a magyar emberek egészségének és biztonságának megőrzésén dolgozik ilyen nehéz időkben. Ugye, a mai napon, hallhattuk a tervezett napirendet, igen nagy jelentősége lesz, hogy az LMP indítványára és amúgy az ellenzéki képviselőtársak javaslatára az Országgyűlés elé kerül egy rendkívül fontos kérdés: itt a következő időszakban sok ezermilliárdnyi fejlesztési forrás érkezik majd az Európai Unióból, és a kormány elmulasztotta, hogy erről a kérdésről egy érdemi szakmai-társadalmi párbeszédet kezdjen, és hogy az Országgyűlés vitatkozzon vagy vitát folytasson erről. Rendkívül fontos annak ellenére, hogy most egy rendkívül nehéz helyzetben vagyunk, gyakorlatilag a járvány legnehezebb időszakában, nagyon fontos, hogy már most beszéljünk ezeknek a forrásoknak a felhasználásáról, több okból is. Egyrészt borzalmasan komoly kihívásokkal szembesül az ország és az egész nemzet, illetve van egy időprés. Tehát konkrétan április elején Magyarországnak le kell jelenteni az ezzel kapcsolatos terveit, az ezzel kapcsolatos elvárásait, és a kormány ebben a kérdésben sem tette meg, ami a kötelessége lett volna, nem készített részletes terveket, és azt nem hozta be az Országgyűlés elé, ezért az ellenzék volt kénytelen ezt a lépést megtenni. Ugye, konkrétan milyen kihívásokkal nézünk szembe? Az látható, hogy a lassan 11 éve regnáló Orbán­kormány nem volt képes biztosítani azt, hogy a hatalmas európai uniós forrásokat hatékonyan tudja felhasználni az ország. Ugye, jellemzően a korrupció melegágya lett, saját holdudvarukat hizlalták vele, torzították a gazdasági szerkezetet, és párhuzamosan elmulasztották Magyarországot felkészíteni a XXI. század kihívásaira. Azt is elmondhatjuk, hogy a kormány, szintén a rossz minőségű kormányzásból kifolyólag rengeteg rendszerproblémát tol maga előtt, és ezeknek jelentős része most, a járványügyi helyzetben, a válság alatt a felszínre került. Itt nagyon sok komoly ellátórendszer, közműrendszer, infrastruktúra-rendszer egyszerűen az összeomlás szélére került. Azt is el kell mondanunk, és erről nyilván nagyon sokat fogunk még vitatkozni, hogy a kormány válságkezelése gyakorlatilag megbukott, és ez is csak növeli a válságot, növeli a krízist, és növeli azt a problémahalmazt, amivel szembe kell néznie az országnak. Az is teljesen világos, majdnem mindenki számára - a kormánynál ez a felismerés még nem jelent meg -, hogy látva azt, hogy milyen károkat okozott ez a gazdasági válság nemcsak Magyarországnak, egész Európának, egészen más gazdaságpolitikában kell gondolkodnunk, tehát nem mehetünk tovább úgy a járvány után a gazdaságpolitikában sem, ahogy eddig. És ezt, nagyon jó lenne, ha a kormány is végre felismerné, és ez megjelenne a cselekedeteiben. Mi úgy gondoljuk, hogy most kell elkezdenünk, most kell olyan érdemi döntéseket, döntés-előkészítéseket végeznünk, hogy valóban felkészüljünk a XXI. század kihívására, alkalmazkodni tudjunk az éghajlatváltozás, környezetpusztítás kockázataira, és valóban olyan gazdaságpolitikát, olyan patrióta gazdaságpolitikát kell megalapoznunk, ami egy kiegyensúlyozott területi fejlődést hozhat maga után, és végre a tragikus méretű, több százezer magyar embert érintő elvándorlás után, mindenki a szülőföldjén tud boldogulni. Ehhez ugyanakkor egész más szemléletet kell tudni érvényesíteni a kormányzásban, teljesen más módon kell eljárni, mint ahogy ezt a magát nemzetinek hazudó kormány teszi. Erről csak néhány részletet mondanék. Ugye, látható, hogy 2010 óta döbbenetes mértékű lett az elvándorlás, és amikor erről vitatkozunk itt az Országgyűlésben, akkor nemes egyszerűséggel a magát nemzetinek mondó kormány tagjai azt fejtegetik, hogy nincs itt semmi probléma, csak működik a közös munkaerőpiac. Mi ezzel szemben azt mondjuk, hogy olyan politikát kell folytatni, hogy mindenki a szülőföldjén tudjon boldogulni. Azt is elmondhatjuk, hogy a Fidesz gyakorlatilag nagyhatalmak zsoldjában áll, és most egy ilyen súlyos járvány idején is arra használja a magyar adófizetők pénzét, hogy Kína tovább erősíthesse gazdasági dominanciáját, hegemóniáját és befolyását. (Németh Szilárd István: Húha!) Mi pedig azt mondjuk, hogy olyan jellegű gazdaságpolitikát kell felépítenünk, ami által a legfontosabb igényeket helyi termeléssel vagy a regionális együttműködéssel lehet kielégíteni, nem pedig tömegtermékek távoli kontinensekről történő ideszállításával. Azt is el tudjuk mondani, hogy ez a kormány gyakorlatilag egy ilyen összeszerelő üzemmé degradálta az országot, kiszolgáltatott helyzetben tartották, alacsony pénzért dolgoztatták a munkavállalókat; ugye, ennek is lett a következménye a tragikus méretű elvándorlás. Mi pedig a magas hozzáadott értékű munkahelyekben hiszünk, és a jól képzett és jól megfizetett magyar szakemberekre... (Németh Szilárd közbeszól.) Államtitkár úr egy kicsit türelmetlen, ezt én is érzékelem, de kénytelen lesz meghallgatni a mondanivalómat. Tehát mi a

Next

/
Thumbnails
Contents