Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak
2021. március 17. szerda - 184. szám - A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény, valamint az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény módosításáról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
611 legjobban. Az államtitkár úr szerintem erre nem mer vagy nem akar válaszolni, de talán majd a zárszóra megjön a bátorsága hozzá. A gyenge forintról sem ejtettek szót a termelési jelentések kiötlői, így Nacsa képviselőtársam sem. Mivel magyarázza azt, nem akarok itt Orbán Viktort idézni, hogy csak gyenge emberek akarnak gyenge forintot? - bár én ebben maximálisan egyetértek a miniszterelnök úrral. Ugyanakkor azt látom, hogy több mint száz forinttal romlott a forint árfolyama az euróhoz képest. Ez egy gyalázatos különadó, aminek a háttere az, hogy ennél multibérencebb kormánya Magyarországnak talán még nem is volt, mint a mostani. Emellett kötöttek egy EBRD-paktumot, ahol a bankok előtt is térdre borultak. Az a helyzet, hogy a nemzeti szuverenitást önök olyan szinten árusították el piaci kofaként ezen két közülettel és szervezetrendszerrel szemben, ami tankönyvi, vegytisztán neoliberális modellt valósítva meg. A bankoknak megígérték, hogy őket egy forinttal sem terhelik, terheljék csak a családokat helyettük, a multi cégeket pedig szénné kedvezményezték. Nacsa Képviselőtársam! Tavaly önök - ön is felelős ebben - 2 milliárdos támogatási szerződést kötöttek az Audi magyarországi leányával. Képviselőtársam! Ön az adófizetők pénzéből kipótolta ezen multi cég leányának a teljes leállásból fakadó veszteségét. (Nacsa Lőrinc: 30 ezer ember!) A magyar mikro- és kisvállalkozók esetében álljon már fel és soroljon fel három olyan céget, ahol ezt a volument produkálni tudták! Nem fog tudni ilyet! Így lettek a fiatal demokratákból öreg bolsevikok (Derültség az ellenzéki padsorokban.), akiknek minden más érdekeltség szebb, mint a hazai kisvállalkozó, aztán föláll Nacsa képviselő úr, és elmondja azt, hogy ő a vállalkozók nevében bármit is kikér. Egészen elképesztő, sokat láttak már ezek a falak! De, képviselőtársam, ha ön ekkora streetfighter, akkor nyújtson be egy javaslatot, és én támogatni fogom. Ugyanannyi támogatást osszanak ki a magyar mikro-, kis- és közepes méretű vállalkozásoknak, mint a multiknak, mint az önök stratégiai partnereinek! (13.20) Az önök szövetségesei ugyanis a német autógyártó cégek, azoknak a szezonális ajánlataitól tették függővé a magyar GDP-adatokat és minden egyebet. A magyar kis- és közepes vállalkozásoknál viszont önök mit ajánlanak? Támogatást, vissza nem térítendőt? Dehogy! Kedvezményes hitelt, államtitkár úr, akkor, ha a közvetítő, a kereskedelmi bank azt mondja, hogy testvérem, te méltó vagy arra a hitelre; lehet, hogy jelzálogbejegyzésért cserébe. Ön itt elmosolyoghat, szépen hátradől, megírta a Messenger-üzenetet, néha jegyzetel is egy kicsit, de ettől a tény tény marad, hogy a multi cégeket szolgálják önök, az országot a hátukon cipelő magyar kis- és közepes méretű vállalkozások számára pedig hitelt tudnak ajánlani, azt is csak bizonyos feltételekkel és apró betűs rész mellett. Ez az önök gazdaságpolitikája. Én nem azt mondom, hogy önöknek ezért hamut kéne azonnal szórni a fejükre, bár lehet, nem akarok ítélkezni, valóban hívő emberként én nem ítélkezem önök felett, de az egészen biztos, hogy az, amit önök csinálnak, az nagyon-nagyon távol áll attól, ami alapot adna ezekre a beképzelt megszólalásokra, és az a helyzet, hogy bizony, a vállalkozók lenézése az, hogy számukra nem jut semmiféle támogatás. A családtámogatások szóba kerültek újra. Nacsa képviselőtársam vegytiszta bolsevik retorikáját újra meghallgathattuk, ezt már ismerjük, miszerint bármely ellenzéki párt bármit mond, azon a 2010 előtti időszak kormányzásait is számon lehet kérni. Ez igazi büdös, prosztó, bolsevik tempó. (Derültség az ellenzéki padsorokban.) Ez az! Önök ezt csinálják. Nagyon-nagyon távol áll attól, amit értelmes vitakultúrának hívhatunk, és minden egyébtől, amit egyébként a parlamentarizmus megkövetelne. Önök fiatal demokratákból öreg bolsevikok lettek, és nemcsak azért, mert ha megnézzük a párt felső vezetését - a legtöbb KISZ-titkárt önöknél találjuk, és nem más ellenzéki pártoknál -, hanem azért, amilyen a stílusuk lett. A stílus maga az ember. (Nacsa Lőrinc: Így van!) És tisztázzuk, a Jobbik minden esetben, már akkor is támogatta a gyermekszám alapján történő családtámogatáserősítés-súlyozást, amikor önök ezt a világot még elutasították. 2010-14 között önök nem értették, mi az a demográfia, nem szembesültek azzal, hogy Magyarországnak ez a legnagyobb fenntarthatósági problémája, ami alá tud ásni egészségügyet, oktatást, nyugdíjrendszert és mindenféle olyan társadalmi szisztémát, amire az életünket évtizedek óta alapozzuk. Önök ezzel a problémával nem szembesültek. A mi programunk következetes volt akkor is és most is, senki, épeszű ellenzéki párt a gyermekhez kötődő támogatásokat elvenni, ledózerolni, megsemmisíteni nem akarja, ilyen nincs a magyar égen. (Nacsa Lőrinc: Dehogynem! Dehogynem!) És az a helyzet, hogy ön itt vizionálhat bármit, képviselőtársam, ez egy dologra lesz elég, amit önök csinálnak, ez a bolsevik tempó. Ez a kétmilliós tábor tűzben tartására egy ideig, hangsúlyozom, egy ideig elég lehet, még az is lehet, hogy egy szoros választási eredményre elég, de a nemzet megmentéséhez egészen biztosan nem, és most, egy válsághelyzetben itt bizony magyar vállalkozókat, magyar családokat kellene, lehetne támogatni, önök ezt valamiért nem csinálják.