Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak
2021. március 16. kedd - 183. szám - Dr. Hargitai János (KDNP) - a pénzügyminiszterhez - „Milyen intézkedésekkel tudja megvédeni a kormány a magyar gazdaságot?” címmel - DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP):
512 útfelújítás, 2021-ben pedig összesen 567 útfelújítási projekt valósulhat meg az országban 1518 kilométeren, illetve ’22-ben további 26 útszakasz felújítása valósul meg. Tisztelt Képviselő Úr! Ön hivatkozott foglalkoztatási adatokra is, engedje meg azt, hogy itt is felhívjam a figyelmét a tényekre. A megyében a helyi vállalkozások jelentős munkahelyteremtésének eredményeként a foglalkoztatási szint 52,6 százalékról 69,1 százalékra javult az elmúlt évtizedben, a foglalkoztatottak száma tíz év alatt 18 ezerrel bővült, miközben a munkanélküliek száma kevesebb mint a harmadára esett vissza. Ennek a következménye az is, hogy a megyei nettó keresetek a duplájukra nőttek a 2010-es kormányváltás óta eltelt időszakban. Kérem a tisztelt képviselő urat, hogy ne hallgassa el ezeket az eredményeket, és ne becsülje le a hevesi emberek teljesítményét, hiszen amikor nem beszél ezekről az eredményekről (Az elnök csenget.), akkor eltagadja az ő eredményeiket is. Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Megkérdezem Dudás Róbert képviselő urat, hogy elfogadja-e az államtitkári választ. DUDÁS RÓBERT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Szívesen elfogadnám, ha kaptam volna választ, de az nem minősül válasznak, amit az államtitkár úrtól hallottam. Egyébként köszönettel veszem, mert rávilágított arra, hogy milyen különbség van az elmélet és a gyakorlat között, és nagyon jól mutatja az államtitkári válasz azt, hogy Budapestről a vidék problémáját nem lehet látni. Ön arról beszélt egyébként, hogy milyen Kánaán van vidéken, hány száz vagy hány ezer kilométer urat újítottak fel országszerte, csak éppen hogy azt hagyta ki belőle, hogy több utat építettek, mint a rómaiak, mert már lassan ott tartunk. Államtitkár úr, kérem, én nem bíráltam a kormányt, én a feladatokra hívtam fel a figyelmet, és higgye el, a vidéken élő emberek számára ezek kiemelt jelentőséggel bíró feladatok a jövőre nézve, az életükre nézve, az életterükre nézve és a családjuk életterére nézve is. Hamarosan jön egy újabb kampányidőszak, kampányról kampányra mindig megígérik ezeket az útfejlesztéseket (Az elnök csenget.), amelyekről ön most beszélt. Én arra kérem önt és képviselőtársait, most ne ígérjék meg, egyszerűen csak csinálják meg. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A képviselő úr nem fogadta el az államtitkári választ. A határozathozatalra még a mai napon, a későbbiekben kerül sor. Dr. Hargitai János (KDNP) - a pénzügyminiszterhez - „Milyen intézkedésekkel tudja megvédeni a kormány a magyar gazdaságot?” címmel Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Hargitai János képviselő úr, a KDNP képviselője, interpellációt nyújtott be a pénzügyminiszterhez: „Milyen intézkedésekkel tudja megvédeni a kormány a magyar gazdaságot?” címmel. Tisztelt képviselő úr, az interpelláció megválaszolásával a miniszterelnök úr a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter urat bízta meg, az ő felkérésére Schanda Tamás államtitkár úr fog válaszolni. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó. DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Orbán-kormányoknak válságkezelésből kijutott, emlékeztetem mindannyiunkat arra, hogy 2010 előtt, amikor gazdasági világválság söpört végig a világon, az akkori szocialista kormány - ennek a világválságnak rendesen megágyazva - az országot a költségvetési csőd előtti állapotba vitte. Ezt az akkori válsághelyzetet, amely egy költségvetési válsághelyzet is volt, az Orbán-kormány konszolidálni tudta, unortodoxnak mondott akkori intézkedésekkel sikerült a válságot, a mély válságot elkerülni. Odáig jutottunk, hogy a koronavírus-járvány előtti időkben már egy nagyon látványos gazdasági növekedést tudott produkálni Magyarország, az utolsó két, válság előtti