Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak
2021. március 16. kedd - 183. szám - Varga Zoltán (DK) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Oltási káosz, avagy emberek haláláért felelős az Orbán-kormány” címmel - VARGA ZOLTÁN (DK):
502 Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem, mert ősi módszer az, ha egy állítást kétszer tagadunk, akkor abból még erősebb állítás lesz. Ön végül is az én állításomat úgy tagadta, hogy a saját állítását még egyszer megtagadta, ezzel az én állításomat erősítette. Ez egy nagyon világos módszer. Arról van szó - próbálom úgy elmondani, hogy megértse -, én a gyermekek érdekében beszélek, önök ugyanis olyan bürokratikus akadályokat hoztak az iskolaérettség megállapítása korábbi módszerének akadályozására, amely leginkább arra predesztinálta az óvópedagógust meg a szülőt, hogy ne szóljon bele. Én a magyar szülőket nem nevezném hanyagnak, és óvatosságra intem az államtitkár urat, amikor a bürokratikus akadály miatt a magyar szülőket hibáztatja. Én kimondottan kiállok ezen szülők és az ő gyermekeik meg nagyszülők és unokáik mellett. És ameddig valaki is kiáll (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), addig ezt a választ nem fogadhatja el. Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokból.) ELNÖK: Tájékoztatom önöket, hogy minden egyes döntést a napirendünk későbbi sorában fogunk meghozni az interpellációkra adott válaszok elfogadására vonatkozóan. Varga Zoltán (DK) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Oltási káosz, avagy emberek haláláért felelős az Orbánkormány” címmel Tisztelt Országgyűlés! Varga Zoltán, a DK képviselője, interpellációt nyújtott be az emberi erőforrások miniszteréhez. Megadom a szót. VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Önök megbuktak. Megbuktak, mert megbukott az a kormányzati struktúra is (Moraj a kormánypárti padsorokban. - Dr. Rétvári Bence: Már megint?), amelyben például, látjuk nagyon jól, nincs helye az egészségügyi miniszternek. De megbukott a válságkezelési tevékenységük egésze is, ami - emlékezzen rá - azzal kezdődött, hogy hazazavartak több ezer beteget a kórházakból. Majd folytatódott ez az őrület azzal, hogy vírus idejére időzítették az orvosok és az ápolók új, súlyos korlátozásokat bevezető munkaszerződéseit, és ezzel több mint 5500 orvost és egészségügyi dolgozót üldöztek el akkor, amikor rekordokat dönt a fertőzöttek, a lélegeztetőgépre kerültek és az elhunytak száma. 5500 ember négy teljes megyei kórház személyzete. Önök megbuktak, mert most ott tartunk, hogy szanaszét küldözgetik mentőkkel a betegeket, egy-egy szabad belgyógyászati ágyra vadászva, olykor 60 kilométert is zötyögtetve egy-egy infarktusos vagy agyvérzéses beteget. És erre jön, amit most látunk, a totális oltási káosz. Emlékszik? Lehet menni oltani, nem lehet menni oltani. Bedöglik az sms-rendszer, és összevissza küldözgetik az embereket. Aki viszont odament, akkor is kapott oltást, ha nem is volt rajta a listán. (Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Teszik ezt akkor, amikor hiába várnak és reménykednek oltásban például azok a pedagógusok, akiket ügyeleti rendszerbe rendelnek ki. Olyan oltásokat erőltetnek, amiket az Unió nem engedélyezett. Ami pedig Nyugatról behozható lett volna, több millió oltásról mondanak le, amit most különben nyugati, európai országok örömmel vesznek át. Ezzel magyar emberek százezreit lehetett volna megmenteni. Államtitkár úr, amit önök művelnek, az nem más, mint orbáni halálkormányzás. Az ön miniszterelnöke azt mondta: aki megbetegszik, meggyógyítják. Ehhez képest mára már több mint 17 ezer magyar emberélet veszett oda. Azt is mondta az ön miniszterelnöke, hogy a válságkezelés sikerét emberéleteken lehet lemérni. Nos, lakosság arányában Magyarország az elsők között van az elhunytak számában. És ha lenne az ön miniszterében bármennyi becsület is, ami nincs, akkor lemondana, mert szemmel látható, hogy képtelen ellátni a feladatát. Akkor is képtelen, és akkor is le kellene mondania, ha tudjuk azt nagyon jól, hogy a valódi felelős nem más, mint a miniszterelnök, Orbán Viktor, az az ember, aki nemhogy egy országot, de egy segédmotor-kerékpárt sem tud már elvezetni. (Moraj a kormánypárti padsorokban.) Államtitkár Úr! Mi jöhet még ezek után? Hány ember halála kell még ahhoz, hogy először is, bocsánatot kérjenek a magyar társadalomtól, másodszor pedig szedjék a motyójukat és elhúzzanak oda, ahova a