Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. március 1. hétfő - 182. szám - Az ülés megnyitása - Megemlékezés a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok napjáról - Napirend előtti felszólalások: - TORDAI BENCE (Párbeszéd):

398 (11.01 óra - Elnök: Jakab István Jegyzők: Földi László és Arató Gergely) Az ülés megnyitása ELNÖK (JAKAB ISTVÁN): (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 4. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Földi László és Arató Gergely jegyző urak lesznek segítségemre. Köszöntök mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat. Megemlékezés a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok napjáról Tisztelt Országgyűlés! A demokratikus nemzetbiztonsági szolgálatok megalakulásának tizedik évfordulóján, 2000-ben fogalmazódott meg az a kormányzati elképzelés, hogy minden év március 1-jén ünnepeljük meg a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok napját. Az Országgyűlés 2001 tavaszán iktatta törvénybe az ünnepnapot, amelyet azután 2015-ben a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény is megerősített. 1990. március 1-je nevezetes nap volt a magyar nemzetbiztonság történetében: ekkor kezdte meg működését az Információs Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szolgálat mint a hírszerzés és az elhárítás új szervei. Jelentős fejlemény volt ez a rendszerváltás idején, hiszen a demokratikus alkotmányos rendszer kialakítása teremtette meg a lehetőséget arra, hogy jogállami alapelvek szerint működő nemzetbiztonsági szolgálatok jöjjenek létre. Ekkor, 1990-ben még csak átmeneti törvény és rendelet szabályozta az egyes, újonnan létrehozott nemzetbiztonsági szolgálatok jogállását és alapvető feladatait, éppen úgy, mint a szolgálatok által alkalmazható különleges titkosszolgálati eszközök és módszerek engedélyezését is. Ám a legfontosabb az volt, hogy világos törvényi kereteket teremtettek a szolgálatok jogszerű működésének biztosítására. Alapelvként fektették le, hogy olyan intézkedéseket nem alkalmazhatnak, amelyek a személyes szabadság korlátozásával járnak. Öt évvel később, 1995-ben, hosszú előkészítő folyamat eredményeképpen született meg a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény, amely nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő részletességgel szabályozta a szolgálatok feladatrendszerét, jogállását, a titkos információgyűjtés szabályait, valamint a nemzetbiztonsági tevékenység alapelveit és parlamenti ellenőrzését. Tisztelt Képviselőtársaim! A nemzetbiztonsági szolgálatok - mint minden demokratikus jogállamban - Magyarországon is kiemelt szerepet töltenek be az állam és polgárai biztonságának garantálásában. Mindemellett jelentős szerepük van az ország értékeinek védelmében, valamint érdekei érvényre juttatásában. Ez a nap alkalmas arra, hogy mindezekre közösen ráirányítsuk a figyelmet. Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend előtti felszólalásokkal kezdjük munkánkat, ezt követően 12 óra 15 perctől 13 óra 45 percig a kérdésekre, majd körülbelül 13 óra 45 perctől 14 óra 45 percig az azonnali kérdések és válaszok órájára kerül sor, végül a napirend utáni felszólalásokkal fejezzük be az Országgyűlés ülését. Napirend előtti felszólalások: Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalások következnek. Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Tordai Bence képviselő úr, a Párbeszéd képviselőcsoportjából: „Aktuális ügyekről” címmel. Öné a szó. TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! Ez nem egy napirend előtti felszólalás, ez egy vádbeszéd.

Next

/
Thumbnails
Contents