Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak
2021. február 22. hétfő - 181. szám - A koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló bizottsági jelentés vitája - ELNÖK: - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP):
331 engedélyeztették, hogy a miniszterelnök lényegében utasítást adott rá egy rádióinterjúban, és utána a szakértők véleményét semmibe vették. A kínai vakcinánál meg erre sem volt szükség, mert egy kormányrendeletmódosítással lehetővé tették, hogy lényegében a külügyminiszter véleménye alapján engedélyezzék ezt a vakcinát szakmai vélemények szerint. Ezt önök tették. Önök erőltetik az Európai Gyógyszerügynökség által nem engedélyezett kínai és orosz vakcinát. Önök tartják ezt fontosnak. Önök csináltak ebből politikai ügyet. Van, aki hisz önöknek, van, aki nem hisz önöknek. Ahogy látjuk a kutatásokat, sokkal többen vannak az utóbbiak egyébként. De ha ez a helyzet, akkor mi a közös érdeke az országnak? Az, hogy mindenki eldönthesse, hogy egyébként csak olyan vakcinával oltatja be magát, amely egy megbízható európai ellenőrzésen ment keresztül, amely megfelelően dokumentált, amelyről tudjuk, hogy biztonságos, vagy elhiszik önöknek azt, hogy az önök által meghatározott eljárási rend is ugyanilyen biztonságot ad. Kérem, hogy ne hivatkozzanak a kiváló magyar kutatókra, mert az ő véleményük volt az, amit az orosz vakcina esetében semmibe vettek, a kínai vakcina esetében meg meg sem kérdeztek. Szóval, azt mondjuk, bízzuk az emberekre, hogy ők döntsék el, hogy melyik vakcinában bíznak, melyiket tartják hatékonynak, melyiket tartják biztonságosnak, ragaszkodnak-e az Európai Unió közismerten szigorú, jól működő gyógyszerellenőrzési eljárásához, vagy az önök eljárásában is bíznak, a magyar kormány eljárásában. Mert ilyen módon fog nőni az oltási kedv. Ha az emberek biztosak lehetnek abban, hogy olyan vakcinával oltják be őket, amiben megbíznak, amit őt is elfogadnak biztonságosnak és hatékonynak, akkor ez növelni fogja az oltási kedvet. Amióta önök csinálják ezt a szélhámoskodást az orosz meg a kínai vakcinával, azóta a KSH kutatásai alapján is csökken az oltási kedv. Ezt meg kell fordítani. Ez közös érdekünk. Most tehetnek ennek érde-kében önök valamit. Benyújtottunk egy módosító indítványt, amely garantálja azt, hogy mindenki olyan vakcinával oltassa be magát, amiben bízik, amit elfogad, és hogy emiatt ne érje őt hátrány. Ez egy pofonegyszerű módosító javaslat. Önök ezt az Igazságügyi bizottságban leszavazták anélkül, hogy indokolták volna, hogy miért, de abban bízom - ott mégsem szakértők ülnek -, biztos félreértettek valamit. Most itt a kiváló lehetőség. Mi a plenáris ülésen kértük azt, hogy erről szavazás legyen. Egy óra múlva itt lesz a lehetőség. Önök a szabad vakcinaválasztásra mondhatnak igent vagy nemet. Ott lesz önök előtt a gomb. Kérem azt, hogy ezt gondolják meg! Gondolják meg, hogy ha tényleg van szabad vakcinaválasztás - önök közül sokan azt mondják, látom, hogy küldik a bérkommentelőket az oldalamra, hogy de hát van szabad vakcinaválasztás -, ha van szabad vakcinaválasztás, akkor semmi probléma, nyomják meg az igen gombot, akkor az önök szándéka is ez, és innen kezdve törvényi garanciája lesz minden magyar polgárnak a szabad vakcinaválasztásra. De ha nemet mondanak, az azt mutatja, hogy önök nem akarják biztosítani a szabad vakcinaválasztás jogát, és ilyen módon önök lényegében, nem mondom, hogy oltásellenes, mert nem szeretnék itt nagy szavakkal dobálózni, mint ahogy ezt önök teszik, de mondjuk azt, nem kellően felelős magatartást tanúsítanak, és az önök döntése lesz az, ami még jobban alá fogja ásni az oltásba vetett bizalmat. Még egyszer kérem önöket, hagyják, hogy segítsünk! Tegyék egyértelművé a magyar polgárok számára, hogy szabad vakcinaválasztás van. Ha ezt megteszik, akkor ezzel segíteni fogják azt, hogy több ember válassza nyugodt szívvel azt, hogy beadatja magának az oltást. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Arató Gergely képviselő úr. Megadom a szót Keresztes László Lóránt képviselő úrnak, frakcióvezető úrnak, LMP. DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban lefolytattuk az általános vitáját ennek a törvényjavaslatnak igen hosszan. Úgy emlékszem, hogy 4 és félórás... Hallatszik a hangom? (Jelzésre: ) Kiváló, köszönöm szépen, csak mert legutóbb probléma volt a mikrofonommal. Tehát egy igen hosszú általános vitát folytattunk. Én azóta figyeltem az önök megnyilatkozásait, sajtónyilatkozatait, és látható, hogy gyakorlatilag semmi nem ment át, amit mi megfogalmaztunk önök felé. Azóta is semmiféle önkritikára nem voltak hajlandóak, és nem ismerték el, hogy nagyon-nagyon súlyos hibákat vétettek itt az elmúlt bő egy évben a válságkezelés és a járványügyi védekezés terén. Mi elmondtuk az általános vitában is, hogy önök nem éltek, hanem visszaéltek a rendkívüli felhatalmazással, amit egyébként egyöntetűen megszavazott no-vemberben az önök számára az ellenzék. Az önök válságkezelése elégtelennek bizonyult, és ebből kifolyólag egy nagyon súlyos, mély társadalmi és gazdasági krízis alakult ki Magyarországon. Hosszan sorolták a képviselőtársaim, hogy milyen költségvetési tételekkel szórták el ezt a pénzt, amit a legnehezebb helyzetbe került magyar családok támogatására lehetett volna fordítani. Ezt semmiképpen nem szeretném megismételni.