Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. június 8. kedd - 208. szám - Az ülés bezárása - ELNÖK:

3304 munkahelyeikre. Ezért aztán jó lenne, hogyha ezek a járatok idén nyáron és a jövőben is fennmaradnának, mert ez is a somogyi emberek életét könnyítené meg. Egy másik közlekedési kérdés. Több mint tíz éve szolgálja a somogyiak közlekedését az M7-es autópálya, amely különösen nyári hónapokban, de amúgy is nagyon nagy forgalmat bonyolít. Én magam is tapasztaltam, de hát, aki ott él, az pedig már több mint tíz éve tapasztalja, milyen az, amikor a kamionok száguldanak, illetőleg 130 kilométer/órás sebességgel száguldanak az autók száz méterre az ember füle mellett. Ilyenek a szőkedencsi lakosok. És nemcsak a Kossuth utca végén, hanem lényegében az egész faluban hallható az M7-es zaja, amin egyébként lehetne változtatni egy zajvédő fal felállításával. Erre korábban Ordacsehiben volt már példa, és ez meg is oldotta a problémát. Nem utolsósorban Kéthely község központjában is lenne egy hosszú évek óta fennálló gond, amit egy kis odafigyeléssel, kis ráfordítással lehetne orvosolni. Egy 2300 fős településről beszélünk, amelynek a központjában a buszmegálló és az iskola között számos gyermek jár el napközben, illetőleg az önkormányzathoz is számos somogyi polgár igyekszik, és a rendkívül leterhelt és forgalmas 68-as út, az azon való átjutás igen problémás. Éppen ezért szó van a 68-as felújításának tervezéséről. Én nagyon bízom benne, hogy a tervezéskor figyelembe fogják venni ezt az igényt, és egy lámpás kereszteződést is fognak felállítani. Ezzel a kéthelyi és egyben a somogyi emberek életét könnyítenék meg. Bízom benne, hogy meghallgatták, meghallották a szavaimat. Ezek nem pártpolitikai ügyek, hanem helyi embereket érintő ügyek, és egy kis odafigyeléssel, egy kis törődéssel tegyünk az ő kedvükre. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Bősz Anett tapsol.) Az ülés bezárása ELNÖK: Köszönöm szépen, Steinmetz Ádám képviselő úr, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! A napirendi utáni felszólalások végére értünk. Tájékoztatom önöket, hogy a tavaszi ülésszak következő ülésére várhatóan 2021. június 14-én kerül sor. Megköszönöm munkájukat. Szép napot, gyógyító időt kívánok! Az ülést bezárom. (Az ülés 15 óra 42 perckor ért véget.) Hiszékeny Dezső s. k. Móring József Attila s. k. jegyző jegyző Tordai Bence s. k. Dr. Vinnai Győző s. k. jegyző jegyző A kiadvány hiteléül: Dr. Bárány Tibor az Országgyűlés Hivatala törvényhozási főigazgató-helyettese

Next

/
Thumbnails
Contents