Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak
2021. június 8. kedd - 208. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - BŐSZ ANETT (DK):
3302 tántorította el a déli irányból érkező migránsok tömegét attól, hogy Európába jussanak, és sokan - kihasználván a járványt is - továbbra is jórészt Magyarországon keresztül tervezik útjukat. Így az illegális migráció ellen való küzdelem továbbra is kiemelt feladatunk, feladata a nemzetbiztonsági szolgálatoknak. Nem szűntek a kibertérből érkező fenyegetések sem, az állami vagy bűnözői hátterű támadások home officeból éppúgy végezhetőek, mint anélkül, és ezek felderítésében, elhárításában fontos feladatot láttak és látnak el a szolgálatok a járvány idején is és ma is. A járvány elleni küzdelem kiemelt terepe volt és marad is a gazdaság. Ezen a téren nemcsak a járványügyi korlátozásokkal kellett megküzdeni, hanem azzal a konkurenciával és versengéssel, amit ez a helyzet teremtett. A gazdaságbiztonság terén a járvány tovább élezte a versengést az országok között, így a munkahelyteremtő beruházások hazánkba vonzása, illetve a gazdasági térnyerés, az úgynevezett kapacitások újraelosztása versenyben is helytálltunk, ebben is jelentős segítséget és információt nyújtott a hivatal, és támogatta a kormányzati döntéshozatalt. Ezeknek a kihívásoknak a nyomon követésében, a megoldások felderítésében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úr a minisztérium szervezete mellett folyamatosan számított és számít az Információs Hivatal információira és támogatására is. Ehhez a teljesítményhez azonban a kiváló hírszerző tiszteken kívül, akik az Információs Hivatalban szolgálatot teljesítenek, megfelelő eszközökre is szükség van. A kormány évről évre biztosítja a polgári hírszerzés számára a fejlődéshez szükséges anyagi erőforrásokat is, ezeknek a forrásoknak a hatékony felhasználását pedig az a tervezés biztosítja, amelynek során a hírszerzés vezetése és a politikai irányítás természetesen együttműködik. (15.30) A legkorszerűbb eszközökkel kívánja támogatni ezt a munkát a kormány, az Információs Hivatal vezetése által kidolgozott és a kormány által elfogadott fejlesztési elképzeléseket és projekteket. Ha a 2022. évre tervezett költségvetést tekintjük, el tudom mondani önnek, hogy az Információs Hivatal részére meghatározott kiadási főösszeg 25 százalékos emelkedést mutat ez évhez képest. Úgyhogy azt gondolom, hogy a munka forrásoldalról biztosított. S láthatjuk azt is, hogy a kormány a gazdaság erősödésének következtében, a gazdaság újraindítása következtében a központi költségvetésben rendelkezésre álló forrásokból arányosan támogatja a hivatal működését, így a kormány intézkedései maradéktalanul és jól szolgálják az ország biztonsági és védelmi érdekeit és képességeit. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Vargha Tamás államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Bősz Anett képviselő asszony, a DK képviselője: „Mi lesz az Érden és térségében beígért 60 milliárd forinttal?” címmel. Öné a szó, képviselő asszony. BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Érdről és térségéről elmondható, hogy a XXI. századhoz méltatlan körülmények közt élünk, pedig Aradszki András képviselőtársam 11 évvel ezelőtt egy páratlan lehetőséget tartott a kezében, hiszen ott volt mellette és mögötte a kétharmados kormánytöbbség, egyéni győzelem volt a kezében, és a politikai családjából érkező polgármester vezette Érd megyei jogú városát. Sőt, rövidesen fejlesztési államtitkári pozíció is rendelkezésére állt, hogy a választott otthona, Érd és térsége végre felzárkózzon a jelenlegi kihívásokhoz, és a szilárdútburkolat-fejlesztési kötelezettségét el tudja látni. Ezzel szemben azt látjuk, hogy az érdi úthálózat 75 százalékán nincs szilárd útburkolat; a diósdiak úgy fogalmaznak, hogy a városunk fele még mindig földutakon jár; de a törökbálintiak, illetve a tárnokiak sem jártak sokkal jobban. Sőt, én nagyon sokszor, leginkább amikor Tárnokon járok, érzékelem azt, hogy ez a helyzet még rosszabb, és nehezebb lesz majd kilábalni belőle, mint amit a saját városomban tapasztalok. Nyáron porfelhő, télen gyakorta akár térdig érő sár is várhatja az érdieket, amikor hazaérkeznek nagyon sokan a fővárosi munkahelyükről. Döbbenetes dolog történt, tisztelt képviselőtársaim, a 2018-as kampányban, mert azt érezhette az érdi, a törökbálinti, a tárnoki, a sóskúti vagy a pusztazámori polgárok többsége, hogy a képviselő úr tényleg valami nagy dobásra készül, hiszen az akkori érdi polgármesterrel, T. Mészáros Andrással, illetve Kósa Lajossal, aki a „Modern városok” programjáért is felelt, kiálltak és azt mondták, hogy 60 milliárd forintos úthálózatfejlesztési programba fognak. Egész pontosan az volt az állításuk ezen a sajtótájékoztatón, hogy öt éven belül szilárd útburkolat lesz minden egyes utcán.