Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. június 8. kedd - 208. szám - Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2020. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére című beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig - ELNÖK (LEZSÁK SÁNDOR): - Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:

3288 mikroszkopikus, európai szinten is az aprópénz kategóriájába sorolható összege egészen biztos, hogy messziről szemet szúró. Magyarországon az összes munkahely, álláshely maximum 5 százaléka tekintetében sikerült mérhető kiegészítést biztosítani. Nyilván mi az ellenzéki oldalon a harmadik naptól kezdve már azt szerettük volna, hogy a kieső munkabérek 80 százalékát pótolják minden esetben és pótolják mindenki számára, aki már elvesztette a munkahelyét, annak is. Ezzel szemben a magyar 5 százalékos adattal szemben Ausztria, Németország 15-20-25 százalékos adatai állnak. Tehát szakadéknyi a különbség az ottani országok és az itteni kormány beavatkozási rátája között. Nyilvánvaló módon mások a lehetőségek és mások a háttértényezők. De azt mindenképpen elvárhattuk volna, hogy egy ennél sokkal mérhetőbb, bátrabb munkabérkipótlási programot foganatosítson az ország. Az már - bocsánat a kifejezésért - a hashtag szánalom kategóriája volt, amikor a november végén bejelentett bérkipótlás, a kieső bérek pótlása még februárban nem érkezett meg bizonyos vállalkozókhoz. Egy nagyon nehéz időszakban ez egy nagyon-nagyon tötymörgősre sikeredett beavatkozási kísérlet volt, ami nagyon sok munkahelybe került. Itt térhetünk át a koronavírus-veszélyhelyzet alatt a számos munkahely megszűnésének kiemelésére. Ez egy helyes kiemelés, mert valóban történt ilyen. Azt is láttuk, hogy kiemelik, hogy jelentős összeget különített el a kormány olyan beruházások támogatására, melyek új, korszerű munkahelyeket hoznak létre. Itt meg kell állnunk egy pillanatra! Én abszolút piacpárti közgazdászként úgy gondolom, hogy a létező munkahelyek megóvása egy sokkal olcsóbb módszer lett volna, mint az új munkahelyek létrehozatalának a nyakló nélküli támogatása. Nem mondom azt, hogy nincs létjogosultsága beruházásokat támogatni, azt viszont állítom, hogy az Audi példája jelzőtűzként kellett volna hogy világítson előttünk. Hiszen itt volt az Audinak juttatott 1,2 milliárdos támogatási szerződés, amelynek kapcsán a nemzetközi sajtóban mondta el ennek a társaságnak az egyik vezetője, hogy ők nem szorulnak rá erre a támogatásra, nincsenek olyan helyzetben, hogy ez osztana vagy szorozna esetükben, és máshol ennek a támogatásnak sokkal nagyobb és sokkal jobb helye lett volna. Magyarország Kormánya mégis nyakló nélkül a vissza nem térítendő támogatások volumenét növeli, bizonyos szegmensekben a háromszorosára növelte ezt a 2010 előtti kormányzásokhoz képest. Az akkoriakat én gyakorta kritizáltam azért, hogy túl bőkezűek a multi cégekkel, túl sok a vissza nem térítendő. Sikerült megháromszorozni ezt a szintet, most a napokban is három új olyan beruházást jelentettek be, amelyek közül lehet, hogy egy-kettő hosszú távon megmarad a magyar nemzetgazdaságban, de az, hogy tízmilliárdos nagyságrendű vissza nem térítendőkkel dotáljuk őket, a magyar mkkv-szektor számára pedig jó esetben a kedvezményes hitel jusson, ez egy nagyon fájdalmas kettősség. Éppen ezért fájt nekem az is, amikor az MNB arra enged következtetni, hogy a kedvezményes kisvállalkozói hitelprogramja kifut, elfogy a keret, ugyanakkor 54 milliárdért felújítjuk a székházunkat. Nyilván ez most nem a vita szorosan vett tárgyához tartozik, de azért ezek irritáló kiszólások, fél mondatok. Itt is azt látom, hogy kell beruházásokat támogatni, nyilván a magas hozzáadott értékűek és olyan cégek esetében érdemes, akik a munkabérszínvonal javításához is hozzájárulnak Magyarországon, de a meglévő munkahelyek megőrzésénél olcsóbb lehetőség nincs. Magyarország Kormánya ott lepleződik le, amikor azt a látszatot igyekszik kelteni, mintha most ugyanannyi betöltött álláshely lenne, mint egy évvel ezelőtt. De abból a KSH-statisztikából dolgozik, amely több százezerrel, több mint félmillióval torzít. Hiszen ez a statisztika beszámolja a diákmunkásokat, azokat, akik hetente legalább egy órát dolgoznak, és én nagyon tisztelem az ő munkájukat, de talán a hozzáadott értékük az alacsony óraszám miatt még nem tekinthető akkorának, mint a naponta nyolc órában dolgozónak. Sokáig a közfoglalkoztatottakat is ideszámította, több tízezer, már külföldön dolgozó, de még itt valamilyen fokon bejelentett honfitársunkat, munkavállalót. Azt is látjuk, hogy a fizetés nélküli szabadságra kényszerítetteket úgyszintén beszámolja a statisztika teljes értékű álláshelyként. Tehát volt olyan vendéglátós, akinek mondjuk, megmaradt papíron a munkaviszonya, ugyanakkor 3-4-5 hónapon keresztül érdemi elszámolható bevételhez nem tudott hozzájutni. A statisztika, a költségvetési terv és az ezt véleményező elemzés sem tartalmazza ezeket az elképesztő társadalmi visszásságokat, márpedig ezek a big picture-höz hozzátartoznak, ezek nélkül nem lehet értékelni azt a teljes folyamatot, amiről beszélünk. Azt is látjuk, hogy a közpénzekkel és közvagyonnal való bánásmód teljesítmény-ellenőrzésének jogi kereteiről mi órákat tudnánk vitatkozni, arról is, hogy az Alaptörvényben hogy írták át a közpénz fogalmát. Én ős Honvéd-szurkolóként büszke vagyok a saját táborunkra, hiszen a felcsúti stadionban még ők is megénekelték, mi is megénekeltük, hogy hogyan vesztette el közpénzjellegét az a hatalmas pénztömeg, amely furcsa körülmények között, mondjuk, Felcsútra vándorolt, de ez megint csak nem ennek a vitának a tárgya. Önök is visszafogottak voltak, én is igyekszem szakmai kereteken belül maradni. De az egészen biztos, hogy a nemzeti vagyonnal való gazdálkodás és pénzügyi gazdálkodás ellenőrzése fejezetnél meg kell állnunk, hiszen a napisajtóban is olvasható az ÁSZ véleménye az egyetemi modellváltást illetően.