Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak
2021. június 7. hétfő - 207. szám - Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik) - az agrárminiszternek - „11 éve Önök kormányoznak. Miért nem vásárolták vissza a BB-t, a Móring József Attila által 2009-ben elmondottak szerint?” címmel - ELNÖK:
3179 Egy olyan civil csoportosulásra hivatkoznak, amelynek a jobbikos Brenner Koloman az alapítója, és amely csoport, élén Brenner Kolomannal, kizárólag osztrák érdekeket képviselve egy magyar fejlesztést támad minden létező fórumon. Én tudom, mert itt születtem, itt élek, hogy a soproni családoknak elegük van abból, hogy ha kulturált tóparti kikapcsolódást szeretnének, át kell menni Ausztriába. Az ellenzék tiltakozik az ellen, hogy a Fertő tó magyar oldalán szabadidőközpont épüljön, de nem tiltakoznak azért, hogy Ausztriában legalább egy tucat ugyanilyen központ épült. Tiltakoznak az ellen, hogy parkoló épül a strandhoz, de nem tiltakoznak az ellen, hogy néhány kilométerrel odébb 6 ezer férőhelyes víziszínpad van a tavon. A fejlesztés valamennyi környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi engedéllyel rendelkezik, jóváhagyta az ICOMOS magyar tanácsa, támogatja a Ramsari Egyezmény Magyar Nemzeti Bizottsága, a nemzeti park, a világörökségi egyesület, támogatják mindazok a valós civil szervezetek, akik ott működnek, és a polgármesterek. Kérem, hagyják abba az osztrák érdekek előtérbe helyezését, ez itt Magyarország! A fentiek alapján kérdezem államtitkár urat, hogy a baloldal folyamatos támadásai ellenére kitart-e a fejlesztés mellett Magyarország Kormánya. ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Orbán Balázs államtitkár úrnak, miniszterhelyettesnek, aki válaszol az elhangzott kérdésre. Öné a szó, miniszterhelyettes úr. DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Magyarország Kormánya minden olyan beruházást támogat, amely egy adott térség fejlődését szolgálja, így van ez a Fertő-part fejlesztésének esetében is. Sopron megyei jogú város és a kormány között még 2015-ben született meg az együttműködési megállapodás a „Modern városok” program keretében, amely tartalmazta ezt a fejlesztést. 30 év lemaradását pótolnánk be a helyiek igénye alapján, ennek köszönhetően magas színvonalú közösségi és turisztikai célponttá fejlődik a Fertő tó magyarországi oldali egyetlen vízitelepe. A beruházás méltó módon, a világörökség követelményeinek megfelelően rendezi az eredetileg is turisztikai célra kialakított területet. A fejlesztés ugyan világörökségi helyszínen található, de a korábban mesterségesen létrehozott és lepusztult állapotú fertőrákosi vízitelepen valósul meg, ahol hiányos az infrastruktúra, nincs szálláslehetőség, családok pihenését szolgáló strand és élménypark. Ahogy ön is említette, ezzel párhuzamosan az osztrák oldalon folyamatosak az ennél jóval nagyobb volumenű fejlesztések. A magyar emberek is megérdemlik, hogy saját hazájukban méltó körülmények között, korszerű színvonalú parton tölthessék szabadidejüket, élvezhessék a környezetet, és felfedezhessék a Fertő-táj élővilágát. A folyamatos ellenzéki kritikákkal szemben ez nem egy szállodaprojekt, hanem egy közösségi beruházás, amelyben természetvédelmi oktatóközpont, szabadidőközpont, sportpálya és sétányok is kialakításra kerülnek. A szakmai és a valódi civil egyesületek támogatják ezt a fejlesztést. Ökocentrumot is hoznánk létre 12 hektáros ökoparkkal egy olyan területen, ahol eddig illegális szemétlerakóként használt nádas állt. A Fertő tó fejlesztése hosszú távon hozzájárul a világörökségi és természeti értékeinek megőrzéséhez és méltó bemutatásához. Ezzel párhuzamosan a helyiekkel, a helyiek oldalára állva Magyarország Kormánya továbbra is támogatja a Fertő tavi beruházást. Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.) (Dr. Steinmetz Ádámot a jegyzői székben Szabó Sándor váltja fel.) Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik) - az agrárminiszternek - „11 éve Önök kormányoznak. Miért nem vásárolták vissza a BB-t, a Móring József Attila által 2009-ben elmondottak szerint?” címmel ELNÖK: