Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. június 7. hétfő - 207. szám - Megemlékezés elhunyt volt országgyűlési alelnökről - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:

3132 önöknek, hogy nekünk van igazunk és azoknak a magyar embereknek, akik azt állítják, hogy önök tizenkét év alatt csak rombolni tudtak az egészségügyben? Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzéki padsorokból.) ELNÖK: Rétvári Bence államtitkár urat illeti a szó. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Ön azt mondta, hogy mi tíz éve folyamatosan visszautalunk a múltra, önök pedig, tisztelt képviselő asszony, 70 éve a múltat akarják végképp eltörölni. Soha semmiben nem vállalják a felelősséget, amikor saját kormányzásuk alatt saját miniszterelnökük bevallása szerint nem tesznek semmit; amikor nem tesznek az emberek javára; amikor csak kommunikációban bíznak; amikor már azt mondják, hogy messze túl vannak az ország teljesítőképességén; amikor beismerik, hogy az embereknek, az Európai Uniónak is folyamatosan hazudtak, és még a költségvetésük számai sem valósak, tisztelt képviselő asszony, akkor mondják önök azt, hogy a múltról nem szabad beszélni. Önök soha semmiért a felelősséget nem vállalják, ezért akarják a múltat végképp eltörölni, tisztelt képviselő asszony. De azt nagyon furcsállom, hogy akkor, amikor Magyarországot még Hans Kluge, a WHO európai regionális igazgatója is megdicséri, és a magyar orvosoknak, ápolóknak, az operatív törzsnek és a védekezésben közreműködő embereknek a teljesítményét méltatja, és azt mondja, hogy Magyarországon példaértékű oltási kampányt folytatnak, életmentő eszközként tekintenek a vakcinára, amelynek a kérdése túlmutat a geopolitikán, ilyen és hasonló mondatok jönnek világszervezeti vezetőktől szerencsére hónapok óta, akkor ön mégiscsak folyamatosan csak kritizálja a mai magyar védekezést, folyamatosan csak ellene próbál szólni. Márpedig a legfrissebb adatok alapján is Magyarországon már messze 54 százalék fölött van az átoltottság, miközben az Európai Unióban éppen hogy elérte a 40 százalékot, és az Amerikai Egyesült Államokat is megelőzzük, amely szintén 51 százalék alatt van, tisztelt képviselő asszony. Kevés olyan ország van ma a világon, ahol azok az emberek, akik be szeretnék oltatni magukat a koronavírussal szemben, egy elektronikus rendszerben ezt napok alatt meg tudják tenni; regisztrálnak, időpontot választanak, vakcinát tudnak választani, és pár napon belül meg is kapják a vakcinájukat. Ha önökön múlna, csak titkosított szerződések lennének a raktárakban, nem pedig vakcinák, amelyekkel az embereket be is tudjuk oltani, hiszen önök itt a parlamentben mindent, de mindent elleneztek, mindent, de mindent akadályoztak. Kamuvideókat, kamustatisztikákat készítettek, kamufotókat tettek közzé az interneten, hogy próbálják akadályozni a védekezést. Ön lebecsüli a magyar egészségügyi rendszert, a magyar kórházakat - de Magyarországon az nem fordult elő, mint mondjuk, Olaszországban, hogy kórházi parkolóban kellett volna lélegeztetni a betegeket nagyobb számban, nem invazív lélegeztetéssel. Az nem történt meg Magyarországon, mint Franciaországban, hogy kemoterápiás kezeléseket halasztottak el, és súlyos, életmentő műtétekre sem került sor, tisztelt képviselő asszony. Az nem történhetett meg, ami sok más közép-európai országban megtörtént, hogy külföldről hívott be orvosokat, ápolókat, mert nem volt elegendő. Az nem történt meg, hogy orvosoknak arról kelljen dönteni, hogy kinek jut lélegeztetőgép, és ki kapjon kezelést, mert bár önök végig támadták, de Magyarországon mindenkinek jutott lélegeztetőgép, mert a kormány ezeket beszerezte. (13.50) Önök viszont ennek a beszerzésnek minden egyes fázisát folyamatosan csak támadni tudták, semmiben sem segítettek. Egyszer nem mondták azt, hogy hogyan tudnának önök segíteni, hogy több vakcina érkezzen Magyarországra; egyszer nem mondták azt, hogy hogyan tudnának segíteni abban, hogy hogyan legyen több lélegeztetőgép. Semmi, de semmi segítséget nem nyújtottak a védekezés során, de itt a parlamentben is, a nyilvánosságban is és az Európai Parlamentben, Brüsszelben folyamatosan igyekeztek álhírekkel Magyarországot lejáratni. De szintén nem került sor arra, bár ön folyamatosan a magyar kórházakat bírálta, hogy kórházak étkezőiben kellett volna betegeket ellátni. Nem került arra sor, mint mondjuk, Spanyolországban, hogy a kórházakban annyira nem tudták ellátni a betegeket, hogy szállodákban kellett ellátni a betegeket. De ilyen Magyarországon nem volt, képviselő asszony, ön mégis folyamatosan a magyar kórházakat, a magyar orvosokat, a magyar ápolókat szidta. Magyarországon nem történt meg az, ami Svájcban megtörtént, tisztelt képviselő asszony, hogy azt mondták az embereknek, a legjobb, ha előre végrendelkeznek, hogy pontosan hogyan is kezeljék őket, hogyha a járvány alatt kórházba kerültek volna. Ön mit szólt volna ahhoz ellenzéki képviselőként Svájcban, hogyha a kormány azt mondja, hogy az emberek már előre döntsék el, hogy kérik-e a kezelést, nem, milyen kezelést

Next

/
Thumbnails
Contents