Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. június 1. kedd - 206. szám - A játékosügynöki tevékenység szabályozásával összefüggésben a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről:

3057 De azért mindenképpen arra fel kell hívni a figyelmet, hogy a tisztelt államtitkár asszonnyal az elmúlt években hosszabb, hol intenzívebb, hol kevésbé intenzív vitát folytattunk arról, hogy például a felcsúti utánpótlással foglalkozó alapítvány dokumentumait hogyan és milyen módon kellene kiadni. Az önök minisztériuma volt az, személyesen ön, aki megakadályozta azt, hogy ezek a pénzek átláthatóbbak legyenek, és hogy például a felcsúti utánpótlással foglalkozó alapítvány, a néhány évvel ezelőtt évi 15-20 milliárd forintot elköltő szervezet dokumentumainak a bírósági döntéssel meghozott, végrehajtóval megtámogatott kiadására sor kerüljön. Tisztelt Államtitkár Asszony! Ön volt az, aki ezt megakadályozta. Ön előtt is voltak már ebben közreműködő emberek, de egyébként mint ön is tudja, bírósági döntés van róla, hogy a mintegy 25 milliárd forintról ki kell adni az összes számlát és az összes szerződést. Ez az alapítvány, amelyről beszélünk, a mai napig nem tett eleget a kötelezettségének. Na most, ha önök a szabályozással foglalkoznak, akkor talán érdemes lenne ezen a területen, mondjuk úgy, kiterjedtebben figyelni, és nem akadályozni az átláthatóságot, hanem éppen hogy ezt kibővíteni és kiterjeszteni. Na most, amiről itt ez a konkrét ügy szól: mondhatnám, szerintem farizeus módon mintha a játékosok érdekében lépnének fel az ügynökökkel szemben. Az ügynököket, amúgy látom, önök nagyon nem szeretik, pedig bőszen alkalmazzák, legyenek azok lélegeztetőgép közbeiktatott szereplői, de most ettől tekintsünk el, őket nem szeretik. Kialakult egy ilyen gyakorlat - őszintén szólva, én ezt nem tudtam, bár én nagyon kedvelem, sportszerető ember vagyok, sőt a focit is szeretem -, hogy a FIFA ajánlott 4 százalékos ilyen ügynöki díjával szemben Magyarországon ennek több mint a kétszeresét fizettetik meg. Önök ezt limitáltatni akarják, miközben, ugye, azt a dilemmát folyamatosan kerülgetik ebben az expozéban, illetve előterjesztői gondolatokban, hogy mintha a klub magához akarná kötni a játékosokat, és az ellenérdekű lenne a játékoséval. Hát, őszintén szólva, ennek minden változatát láttuk már az elmúlt időszakban, akár ilyen újsághírekként. Ezt nevezik önök gyakorlatilag olyan rendezetlenségnek, amit valamilyen módon szabályozni szeretnének. Azt csak úgy hangsúlyoznám, és még egyszer aláírnám, hogy a nemzetközi gyakorlat szerint a FIFA a 2000-es évek közepétől, tehát több mint tíz éve aktívan benne van ebben a történetben. Ezért én csatlakoznék ahhoz a gondolatkörhöz, hogy ennek a nemzetközi kitekintéséről érdemes lett volna például ehhez a törvényjavaslathoz is kapcsolódóan egy olyan megvalósíthatósági tanulmányt is hozzátenni, hogy milyen gyakorlatok vannak, milyen hatásai lesznek ennek, és mire számítanak egyébként a jövőt tekintve. (14.40) Már csak azért is, mert ha egy másik szemszögből, a játékosok oldaláról nézem - mint a munkavállalók oldaláról -, akkor ez a nagy aggodalom, ami az önök részéről megjelenik, szöges ellentétben van a piac más területein dolgozók helyzetével, akikért nem aggódnak ennyire. Sőt, a jogaikat csorbítják, a sztrájk lehetőségét megvonták tőlük, és a miatt a lehetőség miatt, ami a munkavállalók oldaláról fontos, önök kifejezetten aggódnak. Ezért is mondtam, hogy kellően farizeus magatartásnak tartom azt, ha csak erről az oldalról igyekeznek ezt megközelíteni. De éppen ezért, bízom benne, hogy Magyarországon is megerősödnek majd a játékos-érdekképviseletek, és az ilyen nagyon állami szervezetekkel szemben érdemben fel tudnak lépni; és ilyen módon a szabályozást majd a későbbiekben alakítania is kell a következő kormánynak. De mindenképpen szerezzünk benne gyakorlatot. A sportszövetségek révén végül is könnyű helyzetben vagyunk, mondhatják önök, bár velünk nem osztják meg ezeket a tapasztalatokat, hiszen a sportszövetségeknek az elnökei itt ülnek a parlamentben, amit én nagyon helytelennek tartok, hogy ilyen módon össze vannak kötve, de ha erről többet beszélnének, akkor az tényleg áldásos lenne, hogy amúgy erre egyébként miért tartanak mindenképpen igényt. Önmagában, hogy egy-egy egyesületnek milyen tapasztalatai vannak: bevallom őszintén, én most nem kértem ki külön az újpesti csapat ilyen irányú tapasztalatait, de látva néhány mozgást - és nem csak a saját választókerületemről beszélek -, azért itt sokkal több mindenről van szó, mint amit önök itt elénk terjesztettek. Természetesen az a rengeteg pénz - és ez lenne az utolsó gondolat -, ami miatt, azt hiszem, hogy az önök érdeklődése nagyon aktív ezen a piacon, ezt valamilyen módon összhangba kell hozni a nemzetközi gyakorlattal. És talán a legfontosabb részét tegyük hozzá, vagy legalábbis számomra az, hogy azok a fiatalemberek, akik akár futballakadémiákon keresztül, de nemzetközi területre juthatnak éppen a tehetségük vagy a hozzájuk kapcsolódó olyan szakemberek okán, akik ebben segíteni tudnak nekik - itt a szabályozott környezetre, ennek az átláthatóságára biztosan szükség van. Az, hogy ez a törvényjavaslat ennek eleget tesz-e, erre vonatkozóan még nincs elég tapasztalatunk, én szeretnék ebben további információkat kapni önöktől. Kérem, érveljenek e vonatkozásban a feltett kérdésekre adott válaszokkal, hogy önmagában valóban e terület szabályozása segítsen nekünk abban, hogy azok a fiatalemberek, fiatal srácok, akik először elgondolkodnak éppen egy győztes

Next

/
Thumbnails
Contents