Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. június 1. kedd - 206. szám - A pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK: - DR. SELMECZI GABRIELLA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:

3017 Az úgynevezett pedofillistával kapcsolatos módosítások a következők. Először is, nézzük meg, hogy kik tekinthetnek be a nyilvántartásba, ugye, ez a szinte leggyakrabban elhangzó kérdés: a gyermek hozzátartozója, nevelésüket, gondozásukat, felügyeletüket s a többi ellátó más személyek. Aztán nyilatkozni kell a betekintéskor, hogy a gyermek védelme érdekében szükséges az adatok megismerése. És meg kell jelölni annak a családi és utónevét, akire az adatmegismerési igény vonatkozik. Mit tudunk meg ebből a nyilvántartásból? Először is, hogy az illetőt, akire rákérdezünk, elítélték-e pedofil­bűncselekményért. Ha igen, akkor a fényképét láthatjuk, a településszintű lakcímét és hogy milyen bűncselekményt követett el. Fontosnak tartom én is megemlíteni, Kocsis Máté frakcióvezető úrhoz hasonlóan, hogy a lekérdezések számát nem korlátozzuk. A második nagy területe a törvénymódosításnak a foglalkozástól való végleges hatályú eltiltással összefüggő módosítások. Az alapelvek között már említettem azt a törekvést, hogy ha valaki egyszer már el lett ítélve, tehát tudjuk róla, hogy pedofil, akkor ne dolgozhasson a jövőben olyan munkahelyen, ahol újból gyermekek közelébe kerülhet. Ezért a már meglévő tilalmakat kiterjesztettük a következőkre: a pedofilok nem dolgozhatnak szabadidő eltöltésével, szórakozással, sportolással kapcsolatos munkahelyeken sem, például strandon, vidámparkban, állatkertben, sportegyesületekben. Így jelentősen csökken az esélye, hogy újra kiskorúak közelébe kerüljenek. Kiemelném itt azt is, hogy ezen bűncselekmények elkövetői kormányzati szolgálati jogviszonyt sem létesíthetnek. A Btk. szigorításából kiemelném én is a gyermekpornográfia tényállásának újraszabályozását, mind a pornográf felvétel, mind a pornográf műsor esetén új minősített esetek kerülnek a tényállásba, ahogy frakcióvezető úr is elmondta ezeket. Tehát csak röviden: 12 éven aluli sérelmére, hivatalos személyként, sanyargató vagy erőszak ábrázolásával és különös visszaesőként; ezek az új minősítő tényezők, tehát plusz négy minősítő tényező jön be a meglévő egy mellé. A pornográf felvétel készítése válik az egyik legsúlyosabb büntetendő cselekménnyé. Ennek az az oka, hogy itt kerül a legközvetlenebb kapcsolatba a gyermekkel a pedofil. Itt a jelenlegi 1-5 év helyett 5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel lesz büntetendő, ha valaki pornográf felvételt készít egy 12 év alatti gyermekről, vagy hivatali személyként követi el. Ugyanígy, ha forgalomba hoz, kereskedik, nagy nyilvánosságra hoz pornográf felvételt 12 év alatti gyermekről, úgyszintén 15 évig terjedő büntetés jár ezért. Javaslatunk létrehozza a szuper minősített esetet is, melyben, ha az előző két cselekmény sanyargató is, akkor a büntetési tétel felső határa 20 év, mely az emberölés büntetési tételét is meghaladja. Kocsis Máté frakcióvezető úrral ezt egy nagyon fontos módosításnak tartjuk, és hogy az emberölés bűncselekmény büntetéséhez hasonlítsuk. Gyermekpornográf műsor szervezéséért vagy 12 év alatti gyermek műsorban való szerepeltetéséért szintén 5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható az elkövető. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt időszakban nagy felháborodást váltott ki közöttünk is egy pedofil­bűncselekményért kiszabott felfüggesztett, vagyis enyhe büntetés kiszabása. Javaslatunkban úgy megemeljük a büntetési tételek alsó határát, hogy többnyire pedofil-bűncselekmények elkövetésekor nem lehet majd felfüggesztettet kapni, ugyanis a hatályos Btk. azt mondja, ha a kiszabott büntetés két évet meghalad, akkor már nem lehet felfüggeszteni a büntetés végrehajtását. Nagyon fontos, amit belevettünk a törvénycsomagba, a feltételes szabadságra bocsátás kizárása a következő esetekben. Javaslatunk kizárja a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből azokat, akiket 18 éven aluli sérelmére elkövetett, nyolcévi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel fenyegetett szexuális bűncselekmény miatt ítéltek végrehajtandó szabadságvesztésre. Tehát le kell ülni a kiszabott büntetést, nincs feltételes szabadságra bocsátás. Tisztelt Képviselőtársaim! Bizonyára ismerik azt a kifejezést, hogy cukros bácsi. A pedofilok, akik a szexuális tárgyú bűncselekményeket elkövetik, általában kedvesek, behízelgők, ez az alaptermészetük, így férkőznek a gyermekek bizalmába. Amikor bekerülnek a börtönbe, szinte kivétel nélkül - ezt szakemberek mondják - mindegyiknek jó a magaviselete, és ennek okán történt az, hogy gyakori volt, hogy feltételesen szabadságra bocsátották őket. Mi ezért tartottuk fontosak kiemelni, illetve bevenni a módosítások sorába ezt a szigorítást: aki nyolc évnél súlyosabb ítéletet kap, annak le kell ülnie a büntetését. (10.50) Tisztelt Képviselőtársaim! Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a hatályos szabályozás szerint, ha a 18 év alatti sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmény ötévi szabadságvesztésnél súlyosabban büntetendő, akkor a bűncselekmény soha nem évül el. Ez így van 2014 óta. 2014 óta volt az, hogy ötévi szabadságvesztésnél

Next

/
Thumbnails
Contents