Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. május 27. csütörtök - 204. szám - A Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár:

2876 Egyrészt Arató képviselő úr mondatainál fejeztem be, és talán nem is érdemes ezekről a megjegyzésekről többet beszélni. Itt azt a kérdést azért kinyitotta a képviselő úr, hogy kinek jó ez a fejlesztés, és mindenfajta egészen elképesztő sugalmazásokat fogalmazott meg ő is, aztán később talán más hozzászólások is. Tisztelt Országgyűlés! A Fudan Egyetem Magyarországra érkezése egyértelműen a magyar fiatalok érdeke, a magyar fiataloknak jó, és ezen keresztül jó mindannyiunknak egyébként, akik felelősen gondolkodunk a saját gyerekeink, a leendő unokáink sorsáról, és jó egyébként a magyar gazdaságnak is, hiszen a Fudan Egyetemmel nemcsak az egyetem érkezik, hanem egyébként jön egy kapcsolati tőke, jönnek gazdasági és kutatási együttműködések, ahogyan erről korábban már volt szó. Keresztes képviselő úr, frakcióvezető úr számára a legutóbbi felszólalásomban is megerősítettem, így most is megteszem, hogy a magyar felsőoktatási intézményeknek biztosítani fogjuk természetesen azokat a fejlesztési forrásokat, amelyek szükségesek ahhoz a nagy ívű, ezermilliárdos nagyságrendet is jóval meghaladó fejlesztési csomagnak a végrehajtásához, amiről itt már többször vitatkoztunk az Országgyűlésben. Ezek a források rendelkezésre fognak állni ezen intézmények számára, hiszen az a célja egyébként a nemzeti polgári oldalnak, hogy a magyar felsőoktatás valóban versenyképesebbé válhasson. Csárdi képviselő úr sok mindenről beszélt. Az a helyzet, hogy azért csodálkozom az ön hozzászólásán, mert önnek van köze Ferencvároshoz országgyűlési képviselőként is, még ha nem is ehhez a részéhez, legalább ön támogathatna egy ilyen beruházást. Ön ismeri szerintem Ferencvárost jól, és pontosan tudja, hogy egyébként az a terület, ahol ez a fejlesztés meg fog valósulni, milyen állapotban van: szörnyű állapotban van, Budapestnek az egyik szégyenfoltja, tisztelt képviselő úr, az egyik szégyenfoltja. (Csárdi Antal, miközben a laptopját, amelyre a Fudan Egyetem és a Diákváros térképe van ragasztva, Schanda Tamás János felé fordítja: A Diákváros helyén!) Tehát ön, akinek van köze ehhez a területhez, van köze a IX. kerülethez, lehetne annyira hűséges a saját területéhez, hogy legalább támogatja, még akkor is, ha a teljes baloldali frakciók meg a baloldali ellenzék kifogásolja egyébként ezt a fejlesztést. Sok mindenben beszélt zöldséget (Csárdi Antal közbeszól.), de talán a legerősebb az volt, amikor ideológiai kérdéseket kezdett el feszegetni. (16.00) Hiszen világos és egyértelmű, hogy a Fudan Egyetem nem ideológiai képzéssel tudott lenni a világ 34. legjobb felsőoktatási intézménye, hanem éppen azért, mert világszínvonalú tudást tud átadni. Tehát én azt szeretném jelezni önnek, tisztelt képviselő úr, hogy ez nem jó ellenérv, amit ön megfogalmazott. Jó kérdés, hogy szükség van-e elitegyetemre, ez egy releváns kérdés, és van-e szükség erre. Én azt tudom mondani, hogy Magyarországon számtalan kiváló középiskolából ma is különböző elitegyetemeken tanulnak magyar fiatalok, részben saját finanszírozásból, részben hitelből, és részben egyébként állami ösztöndíjat is adunk arra, hogy a világ vezető egyetemein tanulhassanak a legtehetségesebb magyar fiatalok. Van egy Stipendium Peregrinum nevezetű ösztöndíjprogramunk, amelynek a keretében a legjobb fiatalok, a legtehetségesebbek, függetlenül attól, hogy milyen anyagi körülményeik vannak, a világ legjobb egyetemein tanulhatnak. Ezt a lehetőséget, hogy ezt jóval olcsóbban és mindezt Budapesten tehessék meg, ne akarja tőlük elvenni, tisztelt képviselő úr! Azt gondolom, ez egy olyan dolog, ami valóban jó a fiatalok számára. A Diákvárosról lesz lehetőségünk vitatkozni, erről is sokat beszélt a képviselő úr. Engedje meg, hogy én azért arra felhívjam a figyelmet, hogy számtalan funkció esetében akár közös hasznosítás is elképzelhető. Azt pedig tudom mondani önnek és több felszólalás kapcsán is, hogy mi mindenkivel nagyon szívesen konzultálunk, tárgyalunk és egyeztetünk. Ezt tettük és tesszük is Ferencváros polgármesterével (Csárdi Antal: Elmesélte!), Karácsony főpolgármester úrral. Azt hiszem, 2 óra 20 percet tárgyaltunk a legutóbbi fordulóban. Nekem is volt szerencsém részt venni a legutolsó megbeszélésen. Még egyszer önnek is megerősítem, mert ön is újra előhozta, képviselő úr, ezt a hitel kérdéskört, hogy nincs döntés semmifajta hitelről... Az a döntés sem született meg egyébként... - az RRF kapcsán hozta föl. Minden finanszírozási konstrukciót megvizsgálunk, és ha meglesz a legjobb finanszírozási konstrukció, akkor fogjuk tudni ezeket a döntéseket meghozni. Tehát kár egy olyan dologgal bennünket vádolni, tisztelt képviselő úr, amit nem követtünk el. Minden egyes hitellehetőséget megvizsgálunk. Tordai képviselő úr figyelmét fölhívom, hogy amikor azt mondja, a Fudanon majd ki tud és ki nem tud diplomát vásárolni, hogy a Fudanon senki nem fog tudni diplomát vásárolni. A diplomavásárlás régi baloldali trükk, de a Fudan az egy világszínvonalú egyetem. Az, hogy a Diákváros nem valósul meg, érthetetlen dolog, hogy ezt állítja a képviselő úr. Ha lezárjuk ezt a törvényjavaslatot, akkor utána a Diákvárosról fogunk vitatkozni. Én nem értem, hogyan lehet azt állítani, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents