Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak
2021. május 21. péntek - 201. szám - Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása - ELNÖK: - DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP):
2476 vagy akiknek már vannak gyermekeik, segítenek plusztámogatással. Képviselő úr azt is mondta, hogy azért ez a segítség differenciált, a jobb módúaknak nagyobb segítséget jelent, a szegényeknek kevésbé. Ezzel hadd vitatkozzam! Pontosan tudjuk, hogy az otthonteremtési támogatásoknál három gyermek esetén tízmillió forintos a juttatás, és értelemszerűen ez a juttatás kisebb összeggel egy, illetőleg két gyermek esetén is elérhető, tehát mindenki számára elérhető ugyanúgy, mint ahogy a hitel is. Tehát az egyik érdemi segítség az otthonteremtési támogatásban van. A másik érdemi segítség, ami megint jövedelemtől teljesen független, a felújításban gondolkodó családok segítése, ez hárommillió forintos forrás. Nemrég tárgyaltuk a 2021-es költségvetést, az országgyűlési döntés még előttünk áll, ha ezt is fontosnak tartja a képviselő úr, akkor megszavazza, az idei költségvetésbe 120 milliárd forint került be erre az intézkedésre, amely egyébként a gazdaság újraindítását is szolgálja. S végül, de nem utolsósorban - ha úgy tetszik, a keresleti oldalon - hadd mondjam el, hogy pont a fiatalok, akiket ön is kiemelt, most a 2022-es költségvetés elfogadása esetén 25 éves korhatár alatt átlagkeresetig szja nélkül dolgozhatnak, nem kell személyi jövedelemadót fizessenek. Tehát ez egy olyan pluszsegítség, amivel, ha albérletben laknak, akkor könnyebb lesz az albérletet kifizetni, és egy pluszsegítség, amivel az otthonhoz jutás érdekében takarékoskodni tudnak. És akkor nézzük a kínálati oldalt! Azért ne feledkezzünk el arról, hogy komoly intézkedések voltak. Mit tudott tenni a kormányzat? Egyrészről áfakulcsot csökkentett, sőt illetékmentességet írt elő, tehát olcsóbbak az áfacsökkentés miatt az ingatlanok. Természetesen hosszú távon, piacgazdaságban kereslet-kínálat határozza meg a viszonyokat, de az áfacsökkentésnek van egy azonnali árra vonatkozó hatása. A másik: ösztönözzük a kínálati piacot, a lakások építését az építésgazdaságnak célzott intézkedésekkel. Csak a tavalyi évben 12 milliárd forintot kaptak célzottan az építésügyben működő vállalkozások arra, hogy a hatékonyságukat növeljék, több lakást tudjanak előállítani. Mi lett ennek az eredménye? - ezzel fejezem be a hozzászólásomat. Az építőipari termelés 70 százalékkal növekedett 2010-hez képest, ami regionális összevetésben messze a legnagyobb. Megint, ha Eurostatszámokat nézünk, a magyar 70 százalékos bővüléshez képest - ugye, sokkal több új lakás épül most, mint épült néhány évvel ezelőtt - Lengyelországban 16,4 százalékos volt ez a növekedés, Csehországban kismértékben visszaesett, Szlovákiában is visszaesett, az EU-átlag 0,9 százalék. Ismétlem, nálunk 70 százalékkal több lakás épül évente, mint 2010-ben. (Z. Kárpát Dániel: A bázis volt alacsony.) Igen, alacsony volt a bázis, és elég komoly eredményeket értünk el nemzetközi összehasonlításban is, hál’ istennek. Ez is azt mutatja, hogy a magyar gazdaság nagyobb mértékben növekedett, mint az európai uniós átlag. Ennek részeként a lakásszám is, az új lakások értéke növekedett, és hál’ istennek, a gazdasági növekedésnek köszönhetően vannak olyan plusz költségvetési források, amelyek eddig is és a 2022-es költségvetésben is segítik a családokat az otthonhoz jutásban, legyen szó akár otthonteremtési támogatásról, legyen szó akár lakásfelújítási támogatásról vagy az otthonteremtéshez is fedezetet nyújtó, 25 év alatti fiatalok szjamentességéről. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen államtitkár úr válaszait. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Aradszki András képviselő úrnak, KDNP-képviselőcsoport, akit egyébként engedjék meg, hogy nagy tisztelettel és szeretettel külön köszöntsek itt az Országgyűlésben. Úgy emlékszem, hogy most szólal fel képviselő úr a visszatérte óta először. Isten hozta! (Taps.) DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr, a megtisztelő szavakat és az együttérző szavakat is. Egy pontosítás: napirenden belül most szólok először, már volt egy napirenden kívüli felszólalásom is. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A 2022. évi költségvetésitörvény-tervezetről vitázunk ma itt a parlamentben, és ez itt az utolsó vitanap, és abban a jó helyzetben vagyunk, hogy kellő mértékletességgel, de az előttünk szólók tapasztalatát, mondandóját is felhasználva tudok hozzászólni az előttünk levő törvényjavaslathoz. Amikor elkezdtem a hozzászólásomról, annak tartalmáról gondolkozni, akkor rögtön eszembe jutott a 2010. évben elhangzott vagy elfogadott költségvetés sorsa. Mi volt a 2010-es állapot? Mert fontos az, hogy megállapítsuk, hogy honnan indultunk ki 2010-ben. Egyrészt a költségvetési hiány meghaladta a 3 százalékot, jóval meghaladta a 3 százalékot, ami az európai uniós elvárások fölött volt. Nagyon magas volt a munkanélküliség, 10 százalék fölötti munkanélküliségről beszéltünk, és növekvő eladósodottsági pályán állt a magyar gazdaság a GDP-arányosságot figyelembe véve.