Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. május 21. péntek - 201. szám - Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása - ELNÖK (JAKAB ISTVÁN): - FARKAS GERGELY (független):

2469 akár az szja-mentesség kiterjesztéséről és számos egyéb intézkedésről, amellyel mutatják önök ezeknek a fiataloknak, hogy számíthatnak Magyarország - nevezzük így - Kormányára, számíthatnak a hazájukra, a hazájuk támogatja őket, és akkor ők is megadják azt a megfelelő választ, hogy itt fognak jövőt tervezni, itt fognak megszületni a gyermekeik, itt fogják felnevelni ezeket a gyerekeket, ami pedig, úgy gondolom, hogy pártok felett álló érdek. Ezért is merem erre biztatni, ezen lépések megtételére biztatni önöket. A felszólalásom további részében az általam is képviselt választókerületről szeretnék beszélni, ez Bács-Kiskun megye 5-ös számú választókerülete Kiskunhalas központtal. Azt kell tudni sajnos erről a választókerületről, hogy nagyon nehéz, nagyon sanyarú helyzetben van. Itt található többek között az ország tíz legszegényebb járásából egy, Bácsalmás járása a maga kilenc településével, de a többi település sem büszkélkedhet nagyon jó mutatókkal és statisztikákkal. Igenis szükség lenne itt a segítségre, de hát nem nagyon tapasztaljuk ezt, hogy a jövő évi költségvetés tükrében bármi változna és előrelépés történne, márpedig szükség lenne az elöregedő falvak, az országos átlagnál nagyobb elvándorlás tekintetében, ami - szokásos módon hozzá kell tennem - nem egyfajta kalandvágy, hanem megélhetésből történő kényszerelvándorlás, alacsony bérek. És nem nagyon látjuk a kitörést, nem látjuk a kitörést, mert új munkahelyek nem nagyon létesülnek, a bérek alacsonyak. Itt hozzá kell tenni, hogy itt a bérek alacsonyan tartásában egy nagyon fontos tényező szerepet játszik, az, hogy nagyon sok vendégmunkás dolgozik a mezőgazdaságban vagy éppen más gyárakban, vállalkozásokban, és ezek a vendégmunkások értelemszerűen jóval alacsonyabb bérrel is beérik, hiszen nekik ez is előrelépés ahhoz képest, amit otthon a saját országukban kapnának. Itt beszélhetünk román, szerb, de akár ilyen indiai, mongol és számos más országból érkező vendégmunkásokról, akik mind megtalálhatók a választókerületben. Ezáltal azért azt is hozzá kell tenni, hogy egyfajta burkolt lakosságcsere zajlik ott, hiszen jönnek ezek a vendégmunkások, közben pedig az ott élő magyar emberek az alacsony bérek miatt elvándorolni kényszerülnek, jobb esetben csak Budapestre vagy épp az ország nyugati megyéibe, rosszabb esetben külföldre, merthogy nem tudják eltartani a családjaikat, és cserébe, mondom még egyszer, jönnek ezek a vendégmunkások. Nem nagyon látjuk a kitörési pontot, nem nagyon látjuk az új munkahelyek létesülését, vagy hogy a kormány olyan mértékben tudná támogatni a vállalkozásokat vagy akarná támogatni a vállalkozásokat, hogy mondjuk, ők érdemi béremelést tudnának létesíteni ezekből a támogatásokból, mert lehet, hogy én vagyok szerencsétlen, de én mindig olyan vállalkozókkal találkozom, akik arról panaszkodnak, hogy hozzájuk valahogy nem jut el a kormányzati támogatás, vagy rájuk éppen nincs szabva pályázat, amit igénybe tudnának venni, márpedig ezek híján, ezek nélkül nehéz béreket emelni. Itt a kitörési pontok kapcsán az egyik, hogyha már itt arról beszélünk, hogy miként is lehetne béreket emelni, ennek egyik módja lehetne új vállalkozások, komoly cégek bevonzása a térségbe, hiszen lehet, hogy ők mondjuk, a saját országukból kiindulva azért a mostaninál, a választókerület átlagos munkabéreinél magasabb béreket tudnának biztosítani, vagy olyan versenyhelyzetet teremtenének, ami miatt magasabb béreket kellene adni a munkásoknak. De hát ezen cégek, új vállalkozások számára jelenleg nem vonzó sajnos a mi választókerületünk. Az egyik kitörési pont lehetne, tudjuk nagyon jól, hogy mondjuk, ezeknél a cégeknél egy fontos szempont a közlekedési infrastruktúra, például az M9-es gyorsforgalmi út megépítése, ami egy komoly hiányossága és elmaradása ennek a kormánynak. 2003-ban indult el a tervezés, akkor készült el a szekszárdi Duna-híd, ami egy kis apró része ennek a tervezett M9-esnek, és azóta sem a baloldali kormányok, sem a Fidesz 11 éve alatt nem történt semmilyen előrelépés, és nem is nagyon látjuk, hogy mikor fog. Az év elején is volt egy kommunikáció a kormányzat részéről az M9-es kapcsán, de az volt benne egyrészről a vicces, másrészről inkább a szomorú és tragikus, hogy még magának is ellentmondó nyilatkozatokat produkált a kormányzat két szereplője. Tehát még azt sem tudjuk, hogy ha egyszer majd végre eljutunk addig, akkor merre fog megépülni ez az M9-es, márpedig nagyon nem mindegy, hogy Kecel, Kiskunhalas, Jánoshalma, Bácsalmás és a többi település szempontjából, a jelenleg is ott lévő vállalkozások szempontjából ők hogyan tudnak tervezni, milyen kilátásaik vannak, vagy éppen, hogy ha valaki gondolkodik abban, hogy a választókerületünket vagy ezt a térséget választja a vállalkozásának jövőbeli telephelyeként, akkor, mondjuk, hova tervezzen. (10.20) Az M9-es gyorsforgalmi út megépítésének a felgyorsítása egy nagyon fontos dolog lenne a választókerület szempontjából, egyfajta kitörési pontot jelenthetne.

Next

/
Thumbnails
Contents