Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. május 20. csütörtök - 200. szám - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK: - DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik):

2432 titok, az egészségügy és az egészségügy közkiadási oldala, amely a 2022-es költségvetésben is benne van, a másik pedig a Nagykunság és a nagykunsági települések lesznek. A mostani költségvetésben látszódik, nyomon követhető az a tendencia és az az evidencia, miszerint az összes országban - és nemcsak a nyugati országokban, hanem Keleten is valamennyi országban, ahol egészségügyet próbálnak fenntartani és államilag szervezni mint alkotmányos jogként szerveződő egészségügyet, egy folyamatos költségnövekedés van. Ez köszönhető annak, hogy az egészségügyben mind a technológia fejlődése, mind a lakosság elöregedése azt feltételezi és azt vonja maga után, hogy folyamatosan nőnek azok a terhek, amelyeket közkiadásokból vagy akár magánkiadásokból kell fedezni. Azt, hogy a közkiadásokból miként fedezi egy ország az egészségügyét és miként biztosítja a forrásokat a megfelelő kiadásokhoz mérten, egy költségvetésből lehet leszűrni. Visszatérő vita volt, és nagyon örülök, hogy államtitkár úr itt van, hiszen ő már többször végighallgatta az én korábbi években elmondott álláspontomat, hogy a magyar költségvetésnek is egyrészt ennek a technológiai fejlődésre és az elöregedésre vagy az öregedő társadalomra vonatkozó kitételnek is eleget kell tennie és ezt is fedeznie kell, másrészről a költségvetést úgy kell megalkotni, hogy a forrásteremtésben egy jól kiszámítható és előre látható munka legyen. A forrásteremtésnél a kormány azt az utat választotta, hogy a társadalombiztosítás mellé vagy most már afölé igazából azokat a költségeket, amelyeket szeretne elkölteni, az adók alapján, az adók beszedéséből teremti meg. Lényegében a magyar egészségügy finanszírozásának nagyrészét az adókra alapította, amelyen egyébként lehet vitatkozni, hogy mennyire veszélyes, mennyire szolgáltatja ki a jól tervezhető, akár éveken vagy tíz éven keresztül tervezhető költségvetési kiadásokat. Úgy gondolom azonban, hogy ennél stabilabb lábakat, illetve sokkal több kiegészítést kell találni, még akkor is, ha a kormány igyekezett szektorális különadókkal vagy olyan különadókkal, amelyek lényegében egészségügyi vonzatúak, alátámasztani a bevételi oldalt. Ilyen volt például, emlékezzünk, a népegészségügyi termékadó is, amely, úgy látjuk, hogy igazából csak beömlött a közösbe, és a valódi népegészségügyi célok támogatására dedikáltan, megtalálhatóan nem került fordításra. Az biztos, hogy van előrelépés a közkiadások terén. A kormány az elmúlt években egyrészt a kritikákat meghallgatva, de lépést tartva egyébként a technológia és az elöregedés általi követelményekkel, folyamatosan növelte azokat az összegeket, amelyeket az egészségügybe irányított. Ezzel lényegében csak annyit sikerült elérni, hogy lépést tudtunk tartani azzal az európai uniós, sőt OECD-fejlődéssel, amely a közkiadások folyamatos növekedését jelzi GDP-arányosan, Magyarország ezeket a közkiadás-növekedéseket követte. Meg is szeretném jegyezni mellé, hogy Magyarországnak pluszban az lenne az érdeke, hogy a saját zsebből való költéseket, tehát az úgynevezett out of pocket saját költéseket valamilyen módon csökkentse, ezáltal a lakosság kitettségét, terhelését ebben csökkentse, és az állam minél többet át tudjon ezekből vállalni. Így tehát érdemes lenne a közkiadások és a magánkiadások közötti különbséget csökkenteni, hiszen európai szinten is viszonylag magas az, amit a magyaroknak az egészségügyi kiadások terén saját zsebből fizetniük kell. Világos volt, és a néppárti Jobbik ezt következetesen képviselte, hogy mi egy robusztus, államilag finanszírozott társadalombiztosítás alapján működő egészségügyet szeretnénk fenntartani. A költségvetési javaslataink, legyen szó akár a kórházi adósság finanszírozásáról, akár az alapellátás fejlesztéséről, de lehet szó például az elmaradt ügyeleti költségemelések fedezetéről, mindig arra irányultak, hogy egy erős állami egészségügyünk legyen, illetve azt tudjuk elérni, és úgy gondolom, hogy a járványnak az elmúlt lassan másfél éve is azt bizonyította be, hogy egy nagyon erős állami egészségügy tud igazán jól és hatékonyan reagálni egy-egy nagyon nagy kihívásra. Azt is szeretném hozzátenni, és a kormány figyelmét felhívni arra, ha már a járványnál tartunk, hogy a járvány nemcsak arra adott lehetőséget, hogy védekezzünk és a magyar embereket megvédjük, hanem arra is, hogy újragondoljuk, miként lehet az egészségügyünket átalakítani. A járvány egy lehetőség, egy nagyon sajnálatos esemény volt, de egy lehetőség a továbblépésre, a továbblépés irányaira pedig, úgy gondolom, azt kell kijelölni, hogy csökkenteni szükséges a lakosság kitettségét abban, hogy saját zsebből fizessék az egészségügyi kiadásokat, a közkiadásokat pedig növelni arra a szintre, hogy a lehető legközelebb jussunk az OECD- vagy az európai uniós GDP-átlaghoz. Ahol javítani kellene, az nyilván a fenntartható finanszírozás. Az előbbiekben beszéltem arról, hogy az adóbevételeket vagy egyébként a dedikáltan erre a célra járó társadalombiztosítási bevételeket úgy kellene átalakítani, hogy hosszú távon, öt-tíz évre is tervezhető legyen a költségvetés. Nyilvánvalóan azt is beismertük valamilyen szinten, illetve az is beismerésre került a kormány által az EU-komponensben foglaltak szerint, hogy látja a kormány, hogy kórházcentrikus a magyar egészségügy, látja, hogy a kórházakra rengeteg pénzt költünk, és az is világos, hogy alulfinanszírozott a rendszer.