Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. május 19. szerda - 199. szám - Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése - ELNÖK (DR. LATORCAI JÁNOS): - BŐSZ ANETT (DK):

2261 kell jönni dolgozni. Ezek tehát azok az emberek sajnos, a szerencsések és a kárvallottak, akik együtt élnek a közös hazánkban. Jó lett volna a kettejük közti társadalmi szakadékokat nemcsak elméleti, de gyakorlati síkon is igyekezni összehúzni. Én azt gondolom, ez az elmúlt 11 évben látható volt, a középosztályt és a felső középosztályt támogató családpolitika, számos módon kirekesztő munkapiac folytonos hangoztatása. Államtitkár úr, abban én önnel egészen biztosan nem vagyok vitában, hogy a válságból való kilábalásban elsősorban a munkapiacra és a helyreállított munkahelyek számára kell majd támaszkodni. Az már azonban kétségbeejtő, hogy ha már itt többször említették kormánypárti és ellenzéki képviselőtársaink is az oktatásügyet, illetve az oktatási rendszer finanszírozását, hogy a mi oktatási rendszerünk egyre kevésbé nyújt használható tudást, nem beszélve arról, hogy a nyugat-európai társainkhoz képest milyen mértékben vagyunk lemaradva, de egyébként a régiós társainkhoz képest is most már jelentős elmaradást mutatunk, nem csak a tudásunkat, a munkapiacunk szerkezetét és a nemzetgazdaságunk szerkezetét tekintve is. Szép lassan lemaradtunk a V4-ekkel szemben, és most egy olyan országban találjuk magunkat, ahol hárommillió ember él a létminimum alatt, akik a gyermekeikre is átörökítik a nyomort. Miniszter úr beszélt arról, hogy az oktatási rendszer finanszírozási kerete bővül, azonban GDP-arányosan ez szűkülést jelent. Ezt rendkívül jól meg tudja válaszolni államtitkár úr azzal, hogy volt olyan, hogy ezeknek a számoknak a bővülésénél jobban bővült az GDP, és ennek örülni kell. (15.20) De azt el kell mondjam önöknek, hogy azért is nevezem a szakadékok költségvetésének ezt a költségvetést, merthogy strukturális és szemléletbeli átalakulás híján mindig ott fogjuk találni magunkat, hogy az a hárommillió ember újratermeli a nyomort, a szerencsés hárommillió pedig mindig jóval kevesebb munkabefektetéssel találja majd magát a piacgazdaság és az oktatási rendszer szerencsés oldalán. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a jómódú középosztály hogyan mentette ki az állami oktatási rendszerből az egyébként sokkal jobban finanszírozott egyházi oktatási rendszerbe és egyházi iskolákba a saját gyermekeit. Olyan helyzetet találunk most már, hogy voltaképpen szinte szegregációról bizonyos leszakadó térségekben azért nem tudunk beszélni, mert a nem roma gyerekek már nem is tennének ki egy osztályt ezekben a leszakadó térségekben az állami oktatási intézményekben. Ez is azt erősíti, hogy a szakadékok társadalmává váltunk. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy talán a költségvetési vitáktól egy kicsit eltérő módon beszéljek önöknek arról, hogy eszmetörténeti értelemben követhettek volna egy egészen másik utat. A rendszerváltást követő első magyar kormány, amelyik elméletileg az önök politikai közösségéből került ki, igenis célként tűzte ki a szociális piacgazdaságot. Miért beszélek erről? Azért beszélek erről, mert egyébként a soziale Marktwirtschaftban mást jelent a sozial németül, mint a social vagy a szociális magyarul. Azt jelenti, hogy társadalmasították a gazdaságot, a gazdaságot igazították az emberhez, nem pedig fordítva, a gazdaságelméleti alapokat erkölcsi alapokra helyezték, azt nézték meg, hogyan építhetnek egy emberséges társadalmat, és tisztában voltak azzal, hogy nem szociálpolitikára, hanem társadalompolitikára van szükség. És hogy mi a kettő közti különbség? Az, tisztelt képviselőtársaim, hogy a szociálpolitika a leszakadókat kívánja segíteni. A mindenkori kormányok sikeres társadalompolitikáját viszont abban lehet megfogni, hogy nem engedünk leszakadni senkit. Ebből a költségvetésből, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, azonban az világlik ki, hogy önök nemcsak hogy hagytak leszakadni milliókat, hanem egyébként el is engedték a válságban a kezüket. Mire gondolok? Államtitkár úr, abban sem vitázom önnel, hogy egyébként a gazdasági növekedéshez és annak fenntartásához egy magas beruházási ráta kell, azonban azt el kell mondjam, hogy a kormánypárti képviselőtársak által a nemzeti nagytőkés rétegnek nevezett réteg részesült több száz milliárdos tételben a gazdaságvédelmi akciótervből akkor, amikor egyébként a kkv-szektor hiába várt tavaly ilyenkor az állam segítségére. Olyan kisvállalatokat találunk, amelyek csak néhányakat foglalkoztattak, és ha már a saját vállalkozás fenntartására sem maradt keret, akkor el lehet képzelni, hogy mi történt az ő munkavállalóikkal. Államtitkár Úr! Ezek a nagyvállalatok kibírtak volna, mondjuk, egy nyarat úgy, hogy adott esetben elengedik az egész bevételüket vagy annak egy jelentős részét, a kkv-szektorral ez egészen máshogy történik. Azt gondolom, teljesen másik filmet néz kormány és ellenzék akkor, amikor a költségvetés vitája elkezdődik, ugyanis önök a szerencsések felé tekintenek, mi meg szeretnénk megmutatni az egész képet, és azt mondani, hogy bizony milliók várnak arra, hogy végre kijöjjenek a szegénység ördögi köréből, amiben egyébként az oktatási rendszer, az egészségügyi rendszer, a munkapiac kirekesztő mivolta, a jogegyenlőtlenségek, mind-mind újratermelik ezeknek a honfitársainknak a nyomorát. Meg kell hogy mondjam, azzal, hogy a győzelmi jelentések keretében hallgatjuk akár az adóelengedéseket, akár a 13. havi nyugdíjat, tisztelt államtitkár úr, azt gondolom, ez a költségvetés most csillámport szórt a