Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak
2021. május 18. kedd - 198. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - DR. VARGA-DAMM ANDREA (független):
2181 nagyon magas színvonalú szolgáltatásokról, amelyek elkérhetők az ott élők, illetve a befektetni szándékozók számára. Vagyis Kaposvár amúgy egy olyan város, ahol jó élni, mégis lehet egy hiányérzetünk, ez pedig a helyi gazdaság ereje, adóerő-képessége tekintetében lehet. Történelmi előzményei is nyilván vannak annak, hogy a helyi gazdaság erejével kapcsolatban ilyen mondatokat mondok. Nyilvánvalóan tudja minden helybéli, hogy a rendszerváltás utáni, illetve előtti privatizáció, illetve spontán privatizáció nagy károkat okozott Kaposvár gazdaságában. Ezenkívül sajnos, amikor baloldali kormányok uralkodtak az országban, akkor nem számíthattak az ott élők segítségre. Nem olyan régen megéltünk egy válságot, ez a pénzügyi-gazdasági válság volt 2008-2009-ben, és ma csak azt kérdezzük, hogy hol tarthatna Kaposvár gazdasága, ha akkor a devizahitelekkel megnyomorított vállalkozók például hiteltörlesztési moratóriumban, valamekkora járulékcsökkentésben, adócsökkentésben részesülhettek volna, vagy esetleg akkortájt nem növekedtek volna a rezsiterhek. Nem beszélve arról - itt az előző napirendnél az európai forrásokról beszéltünk, tárgyaltunk - , hogy a helyzet az, hogy szinte elérhetetlen volt 2010 előtt a kaposvári vállalkozók számára az európai forrás, a hazai forrásról meg egyáltalán ne is beszéljünk, mert az meg nem is állt rendelkezésre. És a helyzet az, amiről be szeretnék számolni a Háznak, hogy percek kérdése, hogy megtelnek az ipari parkjaink. Most már az iparterületeink és az ipari parkjaink kapcsán is túligényről számolhatok be. A várható M9-es út és a most már elkészült R67-es kereszteződésében kinéztünk egy 170 hektáros területet, ami kiválóan alkalmas volna nemcsak rövid, közép-, hanem hosszú távon is a befektetői igények, az üzleti környezet számára. Nevezzük az egyszerűség kedvéért Füredi úti ipari parknak, amit szeretnénk megvalósítani. S azért olvastam fel a mai friss hírt, merthogy a Rheinmetall hadiipari vállalkozás mintegy 10 hektárral már bejelentkezett ide, és további 10 hektáros bővítés lehetőségét kéri. Ezenkívül a szokás, a tapasztalat ilyenkor az, hogy a leendő beszállítók is köré települnek, vagyis a 170 hektárból 40 hektár gyakorlatilag nagyon könnyen elkel. A helyzet az, hogy Kaposvárnak a megítélésem szerint egyfajta ipari reneszánszra van szüksége; több ipar egyenlő több munkahely, egyenlő magasabb bérek. Nyilvánvalóan az újabb ipari beruházások megjelenése bérfelhajtó hatású, növekszik a jövedelemtermelő képesség, munkahelyek jönnek létre; a bérek, az adóbevétel, az életminőség emelkedik. Zárszó. A most előttünk lévő költségvetés, illetve számos törvény-előkészítés, ami a kormány elé megy, tartalmazhatja a kaposvári ipari park valamilyen részletkérdését. Azt szeretném kérni a tisztelt Háztól és a kormánytagoktól, hogy támogassák a kaposvári Füredi úti ipari park létrejöttét. Megtisztelő volt a figyelmük. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Gelencsér Attila jegyző úr, képviselő úr. Most megadom a szót Varga-Damm Andrea független képviselő asszonynak, aki napirend utáni felszólalásra jelentkezett: „A politika által irányított bíróságok” címmel. Öné a szó, képviselő asszony. DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! 2019. március 11-én rendkívül szokatlan események történtek az ország házában, amikor is Böröcz László kormánypárti képviselő interpellált Völner Pál igazságügyi minisztériumi államtitkárhoz arról, hogy sajtóértesülések szerint én a lakásmaffia ügyvédje voltam, annak dolgoztam, és azokat az embereket, akik egész életükben kuporgatták a vagyonukat, lakást vásároltak, lakásmaffia-módszerekkel, az én segítségemmel rakták ki ingatlanjaikból. Majd jött Völner Pál, aki közölte, hogy sajtóértesülések szerint én olyan adásvételi szerződéseket készítettem, amelyek jelentős károkat okoztak az ingatlantulajdonosoknak, és dokumentumok bizonyítják, hogy szoros összefüggésben voltak ezek az ügyek a lakásmaffiával. Egyúttal pedig közölte, hogy elszámolással tartozom a választóim felé, és hogy annál a társaságnál, ahol a Jobbik parlamenti képviselője is dolgozott, feltűnően sok kilakoltatás történt. Természetesen ebből az interpellációból és válaszból két dolog volt igaz: hogy ügyvéd vagyok és parlamenti képviselő, a többi színtiszta hazugság volt. (18.10) Két hónapon át száz darab cikkben taglalta több sajtóorgánum, hogy miattam embereket tettek utcára, hamis szerződések elkészítésében működtem közre, és még sorolhatnám a szörnyűségesnél szörnyűségesebb kijelentéseket.