Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. február 16. kedd - 180. szám - „A Kúria elnökének országgyűlési beszámolója a Kúria 2019. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében” című beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája a ... - ELNÖK:

210 jogrendszer egységébe. Azt is biztosítani kell a jogalkotási törvény szerint, hogy a jogszabály ne tartalmazzon indokolatlanul olyan rendelkezést, amely a szabályozási cél eléréséhez nem feltétlenül szükség. A helyi önkormányzatokról szóló törvény pedig garantálja, hogy a helyi önkormányzás a település, valamint a megye választópolgárai közösségének joga, melynek során érvényre jut az állampolgári felelősségérzet, kibontakozik az alkotó együttműködés a helyi közösségeken belül. A helyi önkormányzás valósítja meg a helyi közakaratot, a helyi közügyek alapvetően a lakosság közszolgáltatásokkal való ellátásához, valamint a hely önkormányzás és a lakossággal való együttműködés szervezeti, személyi és anyagi feltételeinek megteremtéséhez kapcsolódnak. Az önkormányzatnak erősítenie kell a település önfenntartó képességét, feltárja a lehetőségeit, és hasznosítja saját erőforrásait. Gondoskodással kell enyhíteni a közösségre háruló terheket, képességei és lehetőségei szerint hozzájárulni a közösségi feladatok ellátásához. A helyi önkormányzatokról szóló törvény 13. §-a pedig tételesen meghatározza, hogy a helyi önkormányzatnak 21 pontban foglalt feladatrendszere van. Ez azt jelenti, hogy a helyi önkormányzatnak olyan széles körű feladata van a polgárok kiszolgálása érdekében, amely szükségessé teszi, hogy bevételekhez jusson, ha pedig az állami normatíva nem elegendő a feladatok teljesítéséhez, helyi iparűzési adót és egyéb adókat vethet ki azért, hogy ezekből a bevételekből teremtse meg az önkormányzat forrásait. A helyi önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a képviselő-testület és a polgármester felelős. A helyi adókról szóló törvény kifejezetten meghatározza, hogy a gazdasági önállósulás egyik eszköze a helyi adók rendszere, ez teremt a települések számára lehetőséget a szuverén adóztatási jog gyakorlására és a helyi adópolitika kialakítására. A kormány a 478/2020. november 3-ai kormányrendelet rendelkezései szerint kihirdette a veszélyhelyzetet, a világjárvány elhárításával kapcsolatban szabályokat hozott meg, majd pedig az 535/2020. december 1-jei kormányrendelettel azt mondta, hogy a helyi adókról a világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében nem vezethetnek be új adónemeket, és a meglévőket pedig nem súlyosbíthatják, nem emelhetik. Ez nem a koronavírus-járvány elhárítását szolgáló rendelkezés volt, tehát semmilyen módon nem írhatja felül sem az Alaptörvény, sem az önkormányzati törvény, sem a jogalkotási törvény rendelkezéseit. Ennek során azt határozta meg a kormány, hogy 2021-ben nemcsak helyi adót és települési adót nem lehet magasabb mértékben megállapítani, hanem még új adót sem lehet bevezetni. (Folytatás 180/2-ben!) • 2018-2022. országgyűlési ciklus • Budapest, 2021. február 16. kedd • 180/2. szám Országgyűlési Napló Tisztelt Elnök Úr! Én azért ismertettem ilyen hosszan azt a jogszabályi környezetet az Országgyűlés és az ön számára, hogy bemutassam ezt az áldatlan helyzetet, mert amint a beszédem elején mondtam, nagy valószínűséggel a kúriai bírák találkozni fognak ezzel a kérdéssel. Miután az utóbbi években az látható, hogy a Kúria bírái és a különböző kollégiumok és különböző szervezeti egységek csoportokat, konzultációs testületeket hoztak létre annak érdekében, hogy valóban az anyagi igazság és a társadalmi igazságosság és a jogelvek maradéktalan érvényesülése érdekében szülessenek a döntések, és nagyon tartok attól, elnök úr, hogy ezzel a kérdéssel nagyon hamar fognak találkozni, nagy tisztelettel azt kérem önöktől, valóban a bírói függetlenség maradéktalan érvényesülése mellett, hogy soha, de soha egyetlen jogszabály rendelkezéseitől se térjenek el, hiszen ezeknek koherens rendszere azt szolgálja például a helyi önkormányzatiság vonatkozásában, hogy a polgárok közérzete, közszolgáltatásokkal való ellátása, a helyi ügyekben való döntése maradéktalanul zavartalan legyen. Nagyon köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK:

Next

/
Thumbnails
Contents