Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak
2021. május 17. hétfő - 197. szám - Napirend utáni felszólalások: - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP):
2072 ELNÖK: Köszönöm szépen. Képviselői felszólalások következnek. Kíván-e valaki szólni? (Nincs jelzés.) Megállapítom, hogy nem. A vitát lezárom. Megkérdezem Schanda államtitkár urat, kíván-e most szólni. (Jelzésre:) Parancsoljon! SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Héjj Dávid Ádám képviselő úr részletesen ismertette a törvényjavaslatot, így nekem nem maradt más feladatom, mint hogy megköszönjem az elhangzottakat, és kérjem az Országgyűléstől, hogy a törvényjavaslatot támogató szavazataikkal segíteni szíveskedjenek. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Tájékoztatom önöket, hogy a határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Napirend utáni felszólalások: Most napirend utáni felszólalások következnek. Ezek közül elsőként Keresztes László Lóránt képviselő úr, az LMP frakcióvezetője következik: „A mi városunk, Pécs 56.” Parancsoljon! DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Valóban, a napirend utáni felszólalásomban rendszerint szűkebb hazámról, Pécsről és Baranyáról beszélek. Most ezt olyan vonatkozásban fogom megtenni, hogy utalok arra, hogy ezen a héten kezdődik a jövő évi költségvetés vitája, és sajnos rengeteg olyan problémás pontot látunk ebben a költségvetésben, ami mindenképpen káros lesz, ha ez módosítás nélkül marad, akkor káros lesz Pécsre és Baranyára nézve. (22.20) Azt elmondhatjuk, hogy az elmúlt 11 évnek alapvetően vesztese volt Pécs és Baranya megye, mind gazdasági szempontból, mind pedig a számos elhibázott kormányzati döntés tekintetében más módon is. De azt is el kell mondanunk, hogy itt a járványügyi helyzetben, a válság kialakulásakor, az egymást érő kormányzati megszorítások és elvonások önmagukban is óriási károkat okoztak Baranya megye vala-mennyi önkormányzatának, így Pécsnek, Komlónak, Kozármislenynek, és sorolhatnám még a településeket, amelyeknek konkrétan kárt okozott, hátrányt okozott a kormányzati megszorítások sorozata. Nyilván sok vitát folytattunk itt az elmúlt időszakban arról, és felhívtuk a figyelmet, hogy itt nem az a tragédia, nem konkrétan az önkormányzatoknak okoznak problémát ezek a kormányzati megszorítások, hanem az embereknek, hiszen az önkormányzatoknak az egyik legfontosabb feladata az alapvető közszolgáltatásoknak a fenntartása, és hogyha a kormány nem adja meg a megfelelő forrásokat az önkormányzatok működéséhez, akkor ezek a közszolgáltatások kerülnek veszélybe. Láthattuk az elmúlt időszakban, az elmúlt hetekben és hónapokban, hogy álságos módon, valamiféle megbeszélést imitálva, a kormány húzta az időt, és nem adott megfelelő mennyiségű és megfelelő mértékű kompenzációt az önkormányzatoknak. Elmondhatjuk, hogy Pécs esetében is alig több mint 2 milliárd forint támogatást adott, holott több mint 5 milliárd forint kiesést okozott konkrétan a járványügyi helyzet és a kormányzati megszorítások sorozata. Ezért a jövő évi költségvetés indítványához, tervezetéhez én magam olyan módosító javaslatokat nyújtok be, ami nemcsak Pécs, Komló és Kozármisleny esetében, hanem az egész térségnek, az itt működő önkormányzatoknak megadja azt a kompenzációt, ami a kormányzati elvonásokat ilyen módon kezelheti. Szintén egy óriási problémát jelent az, hogy az egyik legfontosabb közszolgáltatás, ha nem a legfontosabb közszolgáltatás, az ivóvízellátás is nagyon nehéz helyzetbe került. Tudjuk azt, hogy a kormány hosszú évek óta nem adja meg a megfelelő támogatást a karbantartási és pótlási munkákhoz, és így tulajdonképpen egyre nagyobb a probléma, amit az önkormányzatok így kénytelenek görgetni maguk előtt. Hogyha csak a Pécsen szolgáltató Tettye Forrásház Zrt.-t vagy a Tettye Forrásház ellátási területét nézzük, akkor elmondhatjuk, hogy 15 éves távlatban 20 milliárd forint hiányzik a meglévő forrásokon túl ahhoz, hogy a legfontosabb közszolgáltatást fenn lehessen tartani. És hogyha hozzávesszük még a térségben működő DRV, illetve a Baranya-Víz cégeket, akkor elmondhatjuk, hogy itt egy lényegesen nagyobb értékről van szó. Itt már