Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. május 17. hétfő - 197. szám - Egyes törvényeknek a megújuló energiaforrásokból előállított energia használatának előmozdításáról szóló irányelvvel összefüggő módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): - ELNÖK:

2069 A Törvényalkotási bizottság által benyújtott módosító javaslat több kiegészítést is fűzött a törvényjavaslathoz, amelyek elsősorban a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosítására irányulnak. Az utóbbi időszak tapasztalatai alapján megállapításra került ugyanis, hogy a villamosenergia­rendszerben szükség van valamilyen rugalmas fékre az időjárásfüggő naperőművek beépülési ütemének és az ebből fakadó problémák kontrollálhatóságának érdekében. A kontrollálhatóság célja az energiastratégia 2030. évre vonatkozó napelemescélérték-teljesítése úgy, hogy arra a rendszer fejleszthetőségével összhangban kerüljön sor, megfelelő felkészülési ütemet hagyva a hatékony piaci körülmények megteremtésére. Emellett a tervezet javaslatot tesz a megújuló energiaforrásból vagy hulladékból nyert energiával termelt villamos energiát értékesítő termelők közül az 50 megawatt beépített teljesítőképességet meg nem haladó teljesítőképességű erőmű termelői engedélyeseinek RH-adó alóli mentesítésére. A törvényjavaslat továbbá előírja, hogy 2022. január 1. napjától kezdve az energiahatékonysági felújítás mértékének el kell érnie az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló jogszabályban az új épületek tekintetében előírt energetikai minimális követelményszintet, legalább a felújítandó alapterület 50 százaléka esetében. Tisztelt Képviselőtársaim! Összegzésképpen megállapítható, hogy a hazai célkitűzéseinkhez igazodva, illetve az európai uniós jogharmonizációs kötelezettségeinknek is eleget téve indokolt a Ház asztalán fekvő törvényjavaslat támogatása. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm. Megkérdezem most Steiner Attila államtitkár urat, kíván-e most szólni. (Steiner Attila jelzésére:) Jelzi, hogy nem. A kijelölt Fenntartható fejlődés bizottsága nem állított előadót. Most képviselők szólhatnak. Tessék! (Jelzésre:) Keresztes László Lóránt képviselő úr, LMP! DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az általános vita során elmondtuk, hogy ez a javaslat alapvetően jogharmonizációs célú indítvány, és alapvetően, ugye, a megfogalmazott célokkal is egyetértünk, és ezt szavazatunkkal is fogjuk tudni támogatni. Akkor a képviselői expozékból, hozzászólásokból elindult egy nagyon-nagyon gyümölcsöző vita, én úgy érzem, és nagyon remélem, hogy ez lehetőséget ad arra, hogy a nukleáris energia felhasználásának a kérdéseiről valóban egy érdemi, a problémákat és a nézetkülönbségeket feltáró vitát lehessen végre folytatni az Országgyűlés előtt. Én nem akarom megismételni az ott, az általános vitában tett felszólalásomat, ugyanakkor azóta történt egy számomra döbbenetes esemény. Ugye, látható és tudható, hogy most folyik új atomerőművi blokkoknak az engedélyezése, és amióta az általános vitát lefolytattuk, megismerhettük az Országos Atomenergia Hivatal által kezdeményezett online közmeghallgatásnak a dokumentumait. Én magam is rengeteg kérdést tettem föl, és nem akarok ezekre most kitérni, nyilván nem erről a kérdésről vitázunk, de azt azért mindenképpen a jegyzőkönyv kedvéért szeretném elmondani, hogy az Országos Atomenergia Hivatal 500 különböző súlyú problémát és hiányosságot tárt fel eddig a különböző dokumentumokban. Azt tudjuk, hogy két-három héttel ezelőtt lemondott az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója, és most pedig látunk egy javaslatot, amely szerint gyakorlatilag politikai kinevezéssel és egy jelentős átalakítással érinti a kormány javaslata az Országos Atomenergia Hivatalt, tehát az engedélyező hatóságot. Mi van e mögött, államtitkár úr? Ön a terület nem olyan régen kinevezett felelős államtitkára, ezért kérdezem, hogy ön hogyan látja, összefüggésben van-e a sok-sok feltárt problémával ez a jelentős és hirtelen jött átalakítás, ami az Országos Atomenergia Hivatalt érinti. És hogyan lehetséges az, hogy ugyan bizonygatja a kormány, hogy nem politikai kinevezés fog történni az Atomenergia Hivatal esetében, ugyanakkor a törvényjavaslat szerint nem elvárás a szakirányú felsőfokú végzettség megléte sem egy ilyen rendkívül fontos hatóság elnökének a kinevezésekor? Ugye, tudjuk azt, hogy a törvényjavaslat szerint Orbán Viktor miniszterelnök úr kilenc évre kíván kinevezni valakit olyan módon, hogy aztán a következő kormánynak már ne legyen lehetősége visszahívni. Én nagyon remélem, hogy államtitkár úr ezzel kapcsolatban valamiféle információt tud nekünk adni. Köszönöm szépen. ELNÖK: Köszönöm szépen. Kíván-e még valaki szólni? (Nincs jelentkező.) Megállapítom, hogy nem. A vitát lezárom. Államtitkár úr most szólhat. Parancsoljon!

Next

/
Thumbnails
Contents