Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. május 3. hétfő - 196. szám - Sebián-Petrovszki László (DK) - a Miniszterelnökséget vezető miniszternek - „Cui prodest - Kinek érte meg a kínai vakcina?” címmel - ELNÖK: - SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ (DK):

1911 gyerekeknek kell menniük a közös háztartásból, a szociális rendszer intézményei pedig csak átmeneti időre vagy még annyira sem nyújtanak segítséget az áldozatoknak. Az ellátórendszeren belül pedig a mai napig nem került sor hosszú távú lakhatási stratégia kidolgozására. A helyzet orvoslását éppen az önök által megsarcolt önkormányzati rendszer jelentené. Ferencváros jó példa az állami szervezeti háttér hiányában a helyi szintű problémamegoldásra. A krízislakás-hálózat megkönnyíti a bántalmazó közegből menekülők éle-tének újrakezdését, lakhatásának megteremtését. Ezenfelül ezeknek a nőknek szükségük van szakpszichológusra, olyan környezetre, amely segíti a trauma feldolgozását. Mindezekre tekintettel kérdezem, milyen hosszú távú lakhatási stratégiája van a kormánynak a nők elleni erőszak megszüntetésére. Hogyan járult hozzá a magyar kormány a pandémia alatt a családon belüli erőszak mérsékléséhez? Remélem, hogy kérdésemre államtitkár úrtól konkrét választ kapok. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm. Zsigó Róbert államtitkár úr, tessék! ZSIGÓ RÓBERT, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Igyekszem a kérésének megfelelni. A magyar kormány elkötelezett a családok, a gyermekek és a nők védelme mellett. Célunk, hogy minél kevesebben váljanak áldozattá, ahol pedig baj van, oda minél előbb megérkezzen a segítség. A kapcsolati erőszakot önálló büntetőjogi tényállássá tettük. Megjegyzem, hogy nagyon sok baloldali képviselő ezt a 2013. júniusi szavazáskor itt a parlamentben nem támogatta. 2010 óta 12-ről 20-ra növeltük a krízisközpontok, 1-ről 8-ra a titkos menedékházak, 4-ről 21-re a félutas házak számát, létrehoztunk 7 kríziskezelő ambulanciát, 3 milliárd forint fejlesztési forrást fordítottunk a segítőhálózat bővítésére és képzésre, négyszeresére emeltük az egész nap ingyenesen hívható segélyvonal finanszírozását. Az ellátórendszer 2018-19-es bővítése óta egyszer sem fordult elő, még a járvány időszakában sem, hogy áldozatot férőhely hiányában ne tudjunk védett szállásra elhelyezni. Az ellátórendszer kapacitása nemcsak megfelelő, hanem még további terhet is elbír. A járvány alatt az ellátórendszer folyamatosan működött, a krízisközpontok és titkos menedékházak ugyanúgy fogadták az áldozatokat a járványügyi szabályok betartása mellett, és az ambulanciák is online térben biztosították valamennyi segítő szolgáltatásukat. (13.30) Aki a férőhelyhiányról beszél, az ott kelt feszültséget, ahol nem kellene. Ennek kárvallottjai sajnos az áldozatok, mert azt hiszik, hogy nincs segítség, és ennek a veszélye elsősorban emberéletekben mérhető. Az imént felsorolt eredmények világosan mutatják, hogy mi nemcsak szavakban, hanem tettekben is teszünk a kapcsolati erőszak ellen (Az elnök csenget.), az ellenzék ezzel szemben még azt sem támogatta, ahogy említettem, hogy szigorúbb büntetések büntessék a hozzátartozók bántalmazását. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti sorokból.) Sebián-Petrovszki László (DK) - a Miniszterelnökséget vezető miniszternek - „Cui prodest - Kinek érte meg a kínai vakcina?” címmel ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Sebián-Petrovszki László képviselő úr, a DK képviselője, kérdést kíván feltenni a Miniszterelnökséget vezető miniszternek: „Cui prodest - Kinek érte meg a kínai vakcina?” címmel. Orbán Balázs államtitkár úr fog majd válaszolni. Parancsoljon! SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár úr, Brüsszelben elfogadták az oltási igazolásról szóló rendeletet, amelynek a lényege az, hogy minden ország a saját országában, illetve Európában engedélyezett vakcinával beoltottak beutazását kell hogy kötelezően lehetővé tegye, és ezenfelül minden ország maga dönthet arról, hogy tovább ezt hogyan bővíti. Noha ez egy méltányos szabályozás, mégis az ellenzéki képviselők

Next

/
Thumbnails
Contents