Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak
2021. április 30. péntek - 195. szám - A Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról szóló 1994. évi XLII. törvény módosításáról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - VARGHA TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár:
1821 Kft.-t már említettük 3,5 milliárddal, de a Hungerit Zrt. is két részletben összesen 2,4 milliárd forint kölcsönt kapott. Ugye, a miniszterelnök úr veje is felmerült a hírekben, mint aki a rászorulók számára megnyitott hitelkeretből azért némi hitelre igényt tartott. Én némi visszafogottságra szeretném inteni önöket. A közpénz-kicsatornázásnak a professor emeritusai önök. Ez a kormány egészen új műfajokat tudott alkotni, gondoljunk csak a vagyonkezelő alapítványokra. Legalább az idézőjeles apróért ne hajoljanak le, ami a rászorulók számára került megnyitásra, mert lehet, hogy magyar vállalkozások életben maradásához pontosan ezek a források lennének szükségesek. Az egészen biztos, hogy az általam felsorolt cégek tevékenységére ne mondjuk azt en bloc, hogy értelmetlen, mert nem az, lehet nagyon fontos nemzetstratégiai cél is közöttük, de hogy ők többségében nem rászorulók, az egészen bizonyos. Azért szeretném némi visszafogottságra inteni önöket, mert nincs erkölcsi tőkéjük ahhoz, ami itt történik. Ennél a kimondottan nehéz helyzetbe került és a válság miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások számára nyitott keretnél fel sem merülhetnének ezek a vagy oligarchákhoz köthető, vagy igen terebélyes anyagi háttérrel rendelkező cégek. S még egyszer mondom, ahol az erkölcsi tőkéjük végképp elkopik, az a magyar devizahitel-károsultak, a végrehajtók áldozatainak a helyzete. Itt azért nem ezer és nem kétezer emberről van szó, több tízezer, egy-két százezer embernek a mindennapi életét lehetetleníti el. Tudom, hogy államtitkár urat némiképp kellemetlen helyzetbe hozom, hiszen nem feltétlenül ennek a napirendnek a kizárólagos tárgya az, amiről beszélek, de hogy egyáltalán nincs kormányálláspont a magyar emberek tömeges kifosztásáról, az egészen elképesztő. Az pedig még inkább, ha ez a kormány patrióta gazdaságpolitikát igyekszik mímelni vagy elbábozni, nemzeti sziruppal önti le magát, ugyanakkor nemzettársaink százezreit árulja el ily módon, és hagyja őket egy járványügyi veszélyhelyzet közepén egy elképesztően kilátástalan helyzetben. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, a kilakoltatási moratórium öt nap múlva lejár, az órák újra elkezdenek ketyegni. Önök nem tehetik meg, hogy egy járványügyi veszélyhelyzetben utcára tesznek magyarokat. Az pedig, hogy gyermekek elhelyezés nélkül a Covid-járvány és a válsághelyzet közepén kerüljenek utcára, egész egyszerűen merénylet a magyarság ellen. Semmiféle erkölcsi alapjuk nincs arra, hogy ez így maradjon. Még egyszer mondom, számítottam arra, hogy érdemi választ kapok a kérdéseimre még abban a körben, amikor én is tudok reagálni. Sajnálom, hogy ez nem történt meg, de elvárom önöktől, hogy legalább legyen álláspontjuk egy-két százezer magyar embert érintő kérdések tekintetében. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm. Kedves Képviselőtársak! Kíván-e még valaki szólni? (Nincs jelentkező.) Megállapítom, hogy nem. Mivel további felszólalásra senki nem jelentkezett, az általános vitát lezárom. Megkérdezem államtitkár urat, hogy kíván-e reflektálni. (Vargha Tamás: Igen.) Parancsoljon! VARGHA TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a lehetőséget. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen a hozzászólásokat, a támogató hozzászólásokat különösképpen. Z. Kárpát képviselő úrtól megszoktuk, hogy kitágítja a vita határait, ez nem az első alkalom, és nem is az utolsó. Természetesen igyekszem minden kérdésére választ adni. Úgy érzem azonban, hogy képviselő úr átaludta az elmúlt éveket két szempontból is. Egyrészt nem vette észre, hogy az ön mögött ülő párt a jobboldalról a baloldalra távozott, és még mindig abban a tévképzetben van, hogy a Jobbik egy jobboldali párt. (Közbeszólások.) De ez sajnos már nem így van. S átaludta abból a szempontból is, hogy nem vette észre, hogy az Eximbank az elmúlt években milyen teljesítményt nyújtott. Varju képviselő úr a statisztikákat és az Excel-táblákat emlegette. Ha ezeket az Excel-táblákat és statisztikákat megnézik és figyelmesen elolvassák, akkor érzékelhető, látható, kézzelfogható és számokban mérhető az a teljesítmény, amit az Eximbank a közelmúltban, a legutóbbi években végzett. 2020 volt az egyik legsikeresebb éve 400 milliárd forintot meghaladó új hitel kihelyezésével, és az ügyfelek száma elérte a 2 ezret abból a Varju képviselő úr által emlegetett 6 ezerből, amelynek 93 százaléka kis- és középvállalkozó volt. Szó volt itt a munkahelyteremtésről és a gazdaság újraindításáról is. Tisztelt képviselő úr, ha figyelemmel követte volna az Eximbank tevékenységét, és beleásta volna magát a mongol hitelezésbe, akkor észrevehette volna, hogy az a bizonyos országhitel, amit Mongólia kapott, a magyar vállalkozásokat segíti, hiszen magyar vállalkozások fogják megépíteni azt az üzemet, amelyet Mongólia ebből az országhitelből épít. Tehát a