Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. április 30. péntek - 195. szám - Az ülésnap megnyitása - A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény és a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - KÓSA LAJOS (Fidesz), a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ezeréves jogfolytonos államisággal kevesebb mint egy tucat ország büszkélkedhet a Földön, Magyarország ezek között van. Az ezer év államiság azzal is jár, hogy mérhetetlen mennyis... - KÓSA LAJOS (Fidesz), a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ezeréves jogfolytonos államisággal kevesebb mint egy tucat ország büszkélkedhet a Földön, Magyarország ezek között van. Az ezer év államiság azzal is jár, hogy mérhetetlen mennyis...

1796 intézkedéseiről szól, hanem a többi közirat, amelyek fogalmilag nem lehetnek magántulajdonban - az állam tulajdonában kell hogy legyen. Amennyiben magánszemély tulajdonában vannak, és ez az állam tudomására jut, akkor azt visszaszármaztatja ellenszolgáltatás nélkül a magánszemélytől vagy a jogi személytől az állam a levéltár számára. Ezeknek van védelmi rendelkezése, hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy Szapolyai János inszurrekciós felhívásának Bács megye nemességéhez a XVI. században a jogi relevanciája ma már csekély, ellenben a történeti vagy kultúrtörténeti jelentősége nagy és védendő. Tehát a köziratok egy jelentős részét védelem alá helyezi, nyilvántartja, és természetesen a levéltári törvény szabályai szerint kezeli. Most a helyzet az, hogy 1956 októberében volt az utolsó olyan nagy esemény, forradalom Magyarországon, ahol egyébként különböző politikai szándékokból az állami levéltárban jelentős események történtek, iratok tűntek el, kerültek ki, semmisítették meg őket, de 1957. január 1-jétől ilyen esemény nincs. Az én javaslatom a következőt fogalmazza meg, és nézzünk szembe a tényekkel, a tényleges helyzettel: köziratok jelentős számban vannak magántulajdonban, magánkézben; ezt elismerjük vagy nem, de ott vannak. Ezek nem kerülhetnek elő, hiszen ha előkerülnek, akkor a levéltár azokat egész egyszerűen visszaszármaztatja ellenszolgáltatás nélkül, ezért ezeknek az iratoknak, amennyiben jelentősek vagy érdekesek, inkább feketekereskedelme van. A feketepiacon viszont elég élénk a kereslet az ilyen iratok iránt, különböző okok miatt: van, amelyiknek a történeti érdekessége olyan, van, amelyik az aláírásgyűjtők számára fontos. Csak mondok egy példát. A Magyar Királyság és az angol királyság között 1933-ban megkötött első légügyi egyezmény magyar levéltári példánya nincsen meg, magánkézben van, és miután György király aláírása szerepel rajta, ez az angol aláírásgyűjtő piacon egy igen jelentős értéket képvisel. Nem tud előkerülni, mert, ugye, akinél van, az nem fogja kivinni a piacra, mert jön a levéltár, és visszaszármaztatja. Nyilvánvalóan egy, a Magyar Királyság és az Egyesült Királyság között kötött légügyi egyezménynek nincsen magánszemély címzettje, tehát fogalmilag nem lehet magántulajdonban, de kikerült a levéltárból; valamikor ott volt, most tudjuk a nyilvántartásból, hogy nincs ott. Aztán hogy ezeknek a német megszállás, az orosz megszállás, az egyébként jó szándékú állami irattározók után, akik az angolszász iratokat megpróbálták eltüntetni a negyvenes évek közepén, mi lett a sorsa, nem tudjuk, de tömegével vannak ilyen iratok, és ezek részint jelentőséggel bírnak, érdekesek, részint kultúrtörténeti jelentőségük van. Mindenképpen érdemesek kutatásra, de arra végképp, hogy a magyar állam ennek a tudomására jusson. Tömegével vannak olyan iratok, amelyek a magyar államiság létét igazolják a Trianon előtti királyság területén, és érthetően az ezekhez való viszonya azoknak az országoknak, amelyekhez a Magyar Királyság korábbi fennhatósága alá tartozó területek kerültek, felettébb ambivalens, hiszen, mondjuk, jelentős részben ellentmondanak azoknak a történeti megközelítéseknek kézzelfoghatóan, amelyeket ők vallanak, mondjuk, Erdély vagy Kárpátalja vagy a Felvidék sorsáról. (9.10) De az a helyzet, hogy ha ezek is előkerülnek, akkor is egyébként a levéltár a jelenlegi szabályok szerint teljesen jogosan fogja magát, és visszaszármaztatja. Én arra teszek javaslatot, hogy tegyük lehetővé a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően, hogy ezek az iratok előkerülhessenek, tegyük lehetővé, hogy forgalomképesek legyenek. Jelöljünk ki egy időpontot, amitől tudjuk, hogy már a történelem vihara a magyar levéltári anyagot nem bolygatta, az én javaslatom szerint, illetve konzultáltam a levéltárral, 1957. január 1., és a jelenlegi szabály helyett, ami egyrészt univerzálisan értelmezi a közirat fogalmát, tehát egy Nagy Lajos király által kiadott közirat épp olyan közirat, mint egyébként a jogi státuszát tekintve a földhivatal által kiadott, az adott telekre vonatkozó telekkönyvi nyilvántartás - közirat, közirat -, ugyanúgy kezel mindent a telekkönyvi nyilvántartástól a Zách Felicián lázadása után keletkezett Anjou-korabeli okiratokig bezárólag, mindent egyben kezel. Nyilvánvaló, hogy a telekkönyvi kivonatoknak van ma jogi relevanciája, viszont nem nagyon van történeti jelentősége; a Zách Felicián-lázadást lezáró, Nagy Lajos király által megerősített okiratoknak történeti jelentősége és kultúrtörténeti jelentősége van, természetesen ma jogi relevanciája nincs. Arany balladáiból, a Zách Klára balladájából ismerjük az egész történetet, rendkívül érdekes egyébként. Azért mondom ezt az okiratot, mert ez valós, ez egyébként létezik, és magántulajdonban van. Elég sokan kerestek meg ugyanis gyűjtők, különböző aukciót szervezők, antikváriusok, hogy ezzel a helyzettel valamit csináljunk. Tehát nyilván egy Arany János megénekelt Zách Klára balladának a történeti létét igazoló okiratanyag történeti és kultúrtörténeti jelentőségű, jogi relevanciája nincs. Ezért én azt javaslom, hogy húzzunk határvonalat, mondjuk azt, hogy az 1957. január 1-je előtt keletkezett köziratokról elismerjük, hogy lehetnek magántulajdonban, kikerültek az állami levéltárból. És mondjuk a következőt! Ha valaki ilyen közirat birtokában van, elszármazott az irattárból, jóhiszemű tulajdonos, akkor a következő eljárást kövessük: az illető beadja a levéltárba ezt a köziratot, a levéltár mérlegeli, digitalizálja,