Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. április 29. csütörtök - 194. szám - A koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény módosításáról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK (LEZSÁK SÁNDOR): - MESTERHÁZY ATTILA (MSZP):

1737 Önök csak egyetlenegy dologra koncentráltak, hogy hogyan tudnak ebből politikailag hasznot szerezni a maguk számára, politikai tőkét hogyan tudnak kovácsolni ebből. És mit bánták önök, hogy 26-28 ezer ember hal meg? Az a lényeg, hogy süssük rá az ellenzékre, hogy ellene van az oltásoknak. Sőt, hát hallottunk olyanokat, hogy egyenesen a Covid pártján áll az ellenzék. (16.00) Döbbenetes hazugságokat fogalmaztak meg folyamatosan, és nyilván tudjuk jól, hogy azzal a médiával, amivel önök rendelkeznek, ami tulajdonképpen legalább 80 százalékban biztosítja az önök számára, hogy a saját pártpropagandájukat fogja közvetíteni, akár a közszolgálati tévé, akár a közszolgálati rádió, és mindenféle kritika nélkül, ebből is következik az, hogy önmagában a NER rendszere senkivel nem hajlandó együttműködni, és még sajnos a járvány is azt bizonyította számunkra, hogy önök semmilyen formában nem képesek figyelembe venni sem az ellenzék véleményét, sem mások véleményét. (Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Mindebből is következik az, hogy nemcsak az egészségügy rossz állapota következtében halt meg ennyi magyar, hanem abból is következik ez a nagyfokú halálozás is, hogy önök sorozatosan rossz döntéseket hoztak meg, és igenis ezzel sikerült önöknek elérni, hogy sajnos ez a Magyarország, ez a jobb sorsra hivatott ország, ez a nemzet odajutott, hogy egy főre jutóan innen haltak meg a legtöbben az egész világon a járványból kifolyólag. Igen, én azt hiszem, és azt állítom, hogy ez az önök felelőssége. Ez a Fidesz és a KDNP felelőssége, a jelenlegi magyar kormány felelőssége, és Orbán Viktor felelőssége. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (LEZSÁK SÁNDOR): Köszönöm szépen, Gyüre Csaba képviselő úr. A következő hozzászóló Mesterházy Attila képviselő úr, Magyar Szocialista Párt. MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mind államtitkár úr, mind Nacsa képviselőtársam beszélt erről az ominózus határozatról, és mivel ezt most már sokadszor hozzák fel ebben a Házban, ezért most eldöntöttem, hogy minden egyes alkalommal, amikor ezt felhozzák, akkor mi is felhozzuk azt, hogy hazudnak. Ön is hazudik, államtitkár úr, meg Nacsa képviselő úr is hazudik ebben a kérdéskörben. (Dr. Völner Pál: Fent van a honlapon.) Sajnálom, hogy ezt ilyen egyszerűen kell mondani, de sajnos erre nincsen más szó. Én értem, hogy önök mindenáron megpróbálják ezt úgy beállítani, mintha ez a határozat arról szólt volna, hogy a kínai vakcinát éppen be kell tiltani. De kérem, tisztelt államtitkár úr, biztos, ön nem olvasta, csak azokat a kommunikációs anyagokat olvasta (Dr. Völner Pál: Elolvastam végig!), amik erről szóltak. Akkor, ha elolvasta államtitkár úr, és tud olvasni - (Dr. Völner Pál jegyzetel.) és ezt feltételezem, mert írni is tud, látom -, akkor egészen biztosan olvasta azt, hogy ennek a határozatnak egy vizsgálóbizottság felállítása volt a célja. A vizsgálóbizottság felállításának a célja az volt, meglepő módon, hogy megvizsgáljon valamit. És olyan dolgokat írtunk ebbe bele... Csak akkor most felolvasom. Ezzel most akkor büntetem magamat is meg mindenki mást is, de úgy látszik, hogy érdemes ezt megtenni, mert butaságokat beszélnek különben. Arról szól az akkori határozat... - és hozzátenném, mielőtt ezt folytatnám, hogy ez egy január 25-én beadott határozati javaslat volt, amit március 8-án leszavaztak. A „leszavaztak” szó azt jelenti, hogy ennek a kezdeményezésnek véget ért az életciklusa a magyar parlamentben. Tehát nincs tovább. Leszavazták, megszűnt létezni, vagy meghalt ez a javaslat - tehát lehet, ezt akkor most jobban értik ilyen egyszerűen. Tehát nincs mit visszavonni. Mert állandóan ezzel jönnek, hogy vonják vissza, de nincs mit visszavonni, mert már nincs ilyen javaslat a Ház asztalán. Na de akkor miről szólt ez a javaslat? A második pontja úgy fogalmaz, hogy a bizottság feladata különösen a következő kérdések tisztázása. Nem kijelentés, nem felszólítás; a következő kérdések tisztázása. „a) Tisztában van-e a kormány azzal, hogy az Európai Unióban elérhető vagy a jövőben elérhetővé váló oltóanyagoknak meg kell felelniük a vonatkozó uniós minőségi és jóváhagyási eljárásoknak, ezért az Európai Bizottság jelenleg nem tárgyal a kínai vakcináról?” - kérdőjel. A következő: „b) A Miniszterelnökség bejelentése alapján, miért a Sinopharm nevű kínai gyártóval állapodtak meg, és mekkora mennyiségű oltóanyag beszerzéséről tárgyal a Kormány?” - kérdőjel. A harmadik: „c) Milyen konkrét vizsgálatokat végeznek a magyar egészségügyi hatóságok a kínai vakcinával összefüggésben, milyen engedélyezési eljáráson kell átmennie?” - kérdőjel.

Next

/
Thumbnails
Contents