Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak
2021. április 29. csütörtök - 194. szám - A koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény módosításáról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. HARANGOZÓ TAMÁS, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
1706 vakcina hatékony és biztonságos, minden Magyarországon elérhető vakcinát az intézetek, a hatóságok bevizsgáltak és jóváhagytak, és minden Magyarországon elérhető vakcina életeket ment akkor is, ha önök elbizonytalanítják az embereket, akkor is, ha önök tagadják, és akkor is, ha önök továbbra is folytatják az oltásellenes viselkedéseiket, akkor is életeket ment. Mi arra kérünk mindenkit, hogy regisztráljanak, mert ha a baloldalon múlna, akkor az újraindításról majd júliusban, augusztusban vagy szeptemberben lehetne beszélni, nem pedig most, április végén, május elején, hiszen az újraindítás több lépése megtörtént. Sok lépés előttünk áll. Reméljük, holnap el fogjuk érni a 4 millió beoltottat, és egy következő lépés megtörténhet az újraindításra. Mindenki jól jegyezze meg, hogy a baloldal elvette volna tőle a nyitás lehetőségét, elvette volna tőle a szabadság lehetőségét, mert a baloldal nem akart oltási kampányt, a baloldal elbizonytalanítást akar. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Nacsa Lőrinc képviselő úr. Most megadom a szót Harangozó Tamás képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának. DR. HARANGOZÓ TAMÁS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy izgultunk, mert arról volt szó, hogy a KDNP megosztva mondja el a vezérszónoki felszólalását, és vártuk, hogy ezek után még vajon mi lehet az, ami jöhet, és még feldobja egy picit ezt a parlamenti vitát, de lássuk be, azért Nacsa képviselőtársunk után szerintem a KDNP is úgy érezte, hogy ez már nem teljesíthető. Azt mondja Nacsa képviselőtársunk, hogy az ellenzék hatalommámorban van, és a hatalomért kapaszkodik és kapaszkodott. Azért nem semmi, képviselő úr, hogy itt ülünk - állunk, én per pillanat - egy olyan törvényjavaslat vitájánál, amely arról szól, hogy korlátlan felhatalmazást kap a kormány, hogy rendelettel bármilyen törvényt felülírjon ebben az országban a következő, nem tudjuk, milyen hosszú időszakra, merthogy úgy írták meg ezt a törvényt, hogy nem derül ki belőle, hogy mikor lesz vége, gyakorlatilag amikor Kövér László majd össze méltóztatik hívni a parlamentet ősszel, szeptember 1-jén, október 1-jén, december 38-án, teljesen mindegy, ahhoz képest 15 nappal később jár le a rendeleti kormányzás. Szóval, amikor ezt a hatalom teljes koncentrációjáról, ellenőrizhetetlenségéről és gyakorlatilag pátensekkel való kormányzásáról szóló törvényjavaslatot tárgyaljuk, akkor önnek van képe az ellenzék hatalomhoz való viszonyáról értekezni itt a vezérszónoklatában. (13.20) Ezen túlmenően ön még bátorkodott szintén bocsánatkérésre felszólítani az ellenzéket a járványügyi védekezéssel kapcsolatban. Na, most akkor, Nacsa úr, itt egy picit álljunk meg! Lassítsunk le, jó?! Majd, ha ön feláll és bocsánatot kér 27 356 elhunyt honfitársunktól és túlélő családjától azért, mert valóban teljes körű felhatalmazással, rendeleti kormányzással, minden eszközt megkapva képtelenek voltak ebben az országban tisztességes járványügyi védekezést csinálni. Ausztriázott meg osztrák példát hozott. Hát, érti maga, miről beszél?! Az mutatja meg, hogy mit műveltek maguk ezzel az országgal. Ausztriában, amely hasonló nagyságrendű ország és körülbelül ugyanonnan indultunk tavaly ősszel a járványügyi védekezés tekintetében, 10 ezer ember halt meg, itt meg mindjárt 30 ezer. Háromszor annyi embert vesztettünk el, miközben minden lehetőségük megvolt a védekezésre. Miről beszél maga, meg szólít minket fel bocsánatkérésre?! Ezek elhunyt emberek, nem lehet visszahozni őket, és mindegyik az önök lelkén szárad, miután a miniszterelnökük idejött és azt mondta, hogy a) mindenkit meg fogunk gyógyítani, b) emberéletekben fogjuk mérni a védekezés sikerét. Úgyhogy az első pont ott van, hogy önök bocsánatot kérnek azért, mert elszalasztották a lehetőséget, mert valószínűleg inkább politikai vagy egyéb más, gazdasági indokok vezérelték a maguk miniszterelnökét, amikor a döntéseket meghozta, illetve pont amikor nem hozta meg, noha meg kellett volna hozni a harmadik hullám idején, elején, közepén vagy akár most, a végén is. Mert kontaktkutatás meg tesztelés a mai napig ebben az országban gyakorlatilag nincs. Ha visszatérünk magára a törvényjavaslatra, tisztelt képviselőtársam, én is azt tudom mondani önnek, hogy két nagyon szent dolog van Orbán Viktornak és kormányának, az őt támogató 133 fideszes és KDNP-s képviselőnek, akikből, ha jól számolom, legalább ketten itt vannak az ülésteremben, meg még egy államtitkár. (Nacsa Lőrinc: Ő is képviselő!) Ezért tettem hozzá. Ez a két szent dolog valóban a hatalom és a pénz. Ezen a héten elég keményen bele is húztak ebbe, képviselőtársaim. A keddi napon szavazták meg itt a parlamentben, hogy a több ezer milliárd forintnyi vagyont kitolják az állami vagyonból magánalapítványokba. A rendszerváltás utáni szabad rablóprivatizációban nem érte ilyen kár ezt az országot. (Dr. Völner Pál: Gyurcsány idején!) Majd most, csütörtökön már tárgyaljuk is azt a törvényjavaslatot, amely, mint említettem,