Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. február 16. kedd - 180. szám - A koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. VARGA-DAMM ANDREA (független):

169 kórházi ellátásból egy évben körülbelül 330 ezer személyt bocsátanak el, azaz van az egészségügynek évente kórházhoz kötve fekvőbeteg-ellátásra 2 millió 600 ezer főre való kapacitása. Ezen túl a kórházban egy beteg által töltött átlagos napok száma nyolc, azaz Magyarországon 18 millió 400 ezer betegágynap áll egy évben összesen rendelkezésére az egészségügynek, ami azt jelenti, hogy az ehhez a járványhoz kötődő potenciális betegszámhoz bőségesen megvan az egészségügyi ellátórendszer kapacitása. Szükségtelen volt a 26 ezer ágy kiürítése, a töredékét sem töltötték fel, és a vírus viselkedése alapján - miután már 11 hónapos tapasztalatunk van - megállapíthatjuk, ha minden személy megfertőződik Magyarországon, akkor sem betegszik meg 500 ezernél több úgy, akiknek egészségügyi ellátórendszeri ellátásra van szüksége. Az eddigi tapasztalatok szerint a megbetegedettek 10 százaléka részesült szükségszerűen kórházi ellátásban, azaz 50 ezer főnél többel nem is kellett számolnia a kormánynak 11 hónap távlatában, ha minden magyar megfertőződik. Szeretném idehívni további indokaim előadására az egészségügyi törvény rendelkezéseit. Azt mondja a preambulum, hogy a lakosság egészsége iránt érzett felelősségtől áthatva hozza meg a törvényt az Országgyűlés. Azt írja: „attól a meggyőződéstől vezérelve, hogy az egyén egészséghez fűződő érdeke és jólléte elsőbbséget kell élvezzen, továbbá, hogy az orvostudomány fejlődésének eredményeit a jelen és a jövendő nemzedékek javára kell felhasználni”; „az egészség az egyén életminőségének és önmegvalósításának alapvető feltétele, amely döntő hatással van a családra, a munkára és ezáltal az egész nemzetre”; „tekintettel arra, hogy az egészség fejlesztését, megőrzését és helyreállítását az egészségügy eszközrendszere csak a szociális ellátórendszerrel, valamint a természeti és épített környezet védelmével, illetve a társadalmi és gazdasági környezettel együttesen, továbbá az egészséget támogató társadalmi gyakorlattal és politikával kiegészülve képes szolgálni”. Tehát mit mond maga az egészségügyi törvény? Azt, hogy az egészség megőrzése, fenntartása nem önmagában egészségügyi kérdés, hanem abban részt kell vennie a társadalom és a gazdaság minden egyes szereplőjének, hogy ez hatékony legyen. Jelzem, most a kormányzat ezekkel a rendeletekkel is pont ennek a gazdasági-társadalmi környezetnek egy részét bénította le, amelynek pedig a tevékenysége kell ahhoz, hogy az egészsége az embereknek fennmaradjon, ami önmagában nemcsak egy vírustól függ, hanem az emberek általános egészségi és pszichikai állapotától is. Figyelemmel a bekövetkezett tudományos, technikai, etikai és társadalmi, valamint a jogrendszert érintő változásokra, továbbá nemzetközi kötelezettségeinkre, az egészségi állapot megőrzésének és javításának összetett feltételrendszerét határozza meg a törvény. Tehát maga az egészségügyi törvény elismeri, hogy a rendszer összetett, nem lehet egy-egy elemet kiemelni belőle, és csak úgy tud a törvény célja megvalósulni, ha az ebben a koherens rendszerben működik. Ha csak az egészségügyi törvény preambulumából indulunk ki, már a védekezőrendszer hibás volt, hiszen ezeknek a feltételeknek nem tudott megfelelni. Az egészségügyi törvénynek van a célok meghatározására szolgáló része, amelyben a b) pontban az esélyegyenlőséget emeli ki, a c) pontban pedig azt, hogy a beteg megőrizhesse emberi méltóságát. Aztán van egy (3) bekezdése a törvénynek, amely azt mondja, hogy joga van ismeretek megszerzéséhez a betegnek, ami lehetővé teszi számára az egészsége védelmével, fejlesztésével kapcsolatos lehetőségek megismerését, valamint megfelelő tájékoztatáson alapuló döntését az egészségével kapcsolatban. És itt megállok egy kicsit, egypár gondolat erejéig. Elmondom, hogy azért sem szavazom meg ezt a felhatalmazást, mert vannak bűnei a kormányzatnak, amiket nem tudok megbocsátani. Ezekből az egyik nagy bűn: a meghalt emberek egyedül, családtagjaik, szeretteik nélkül, számkivetetten, kiszolgáltatva vesztették életüket március óta, akiknek a szervezetében ez a vírus jelen volt. Ez olyanfajta bűn, amit nem lehet megbocsátani. Több tízezer védőruha érkezett az országba nagyon sok pénzért. Ha csak a lélegeztetőgépek felét vették volna, de még arra sem volt szükség, és azt védőruhára költötték volna, minden egyes nagyon súlyos betegnél igenis meg lehetett volna szervezni, hogy egy családtagja ott lehessen mellette, hiszen védőruhával el lehetett volna látni, és semmilyen módon a járvány elleni védekezést nem veszélyeztette volna. A hatvan éven felüli egészségügyi dolgozókat hazaküldték, mondván, a veszélyeztetett korban vannak a vírust illetően, és az amúgy addig is rendkívül alacsony számú kiszolgálószemélyzet még kevesebb létszámú lett. Már a korábbi személyzet sem tudta a betegeket olyan minőségben ellátni - ami, hangsúlyozom, nem a gyógyszerelésről és nem az infúziókról és nem a vizitekről szól, hanem a higiéniáról, az egészséges táplálék beviteléről szól -, eddig sem tudta a személyzet a betegeket ellátni, és azzal, hogy még kevesebb segédszemélyzet maradt a kórházakban, és nem tudtak azok a családtagok bemenni, akik más esetekben bizony a kiszolgáltatott betegeknek, a súlyos állapotú, esetleg haldokló betegeknek segíteni tudtak, ők nem voltak jelen, ezért ezeknek az embereknek a 100 százaléka olyan viszonyok között hagyta itt a földi életet, ami egy XXI. századi, modern országban nem lehetséges. Ezt a bűnt nem tudom megbocsátani, ez kifejezetten