Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. április 27. kedd - 192. szám - A Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény módosításáról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):

1488 Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kiérdemeltem a vita során egy államtitkári szemöldökráncolást, ezért szeretném mélyebben kibontani azt, hogy amikor lakástámogatásokról, otthonteremtésről beszélünk, hogyan jött ki az a több száz éves átlag, ami a magyar ingatlanállomány cserélődését jelzi. Úgy, hogy alapvetően az ingatlanok területe is egy piac, egy olyan piac, amelyen az utóbbi tíz évben egy kínálati szűkösség alakult ki, nagyon-nagyon kevés új építésű lakás keletkezik és még kevesebb bérlakást adnak át, éppen ezért a piaci viszonyoknak megfelelően ez a szűkösség egy robbanást okozott egyrészt az ingatlanárakban, másrészt az albérletárak kilövését is eredményezte, amellyel szemben ellenerőt ez a kormányzat nem támasztott. Volt olyan év 2010 óta, amikor kevesebb mint 8 ezer új építésű ingatlant adtak át az egész országban. Annak fényében kell értékelni ezt az adatot, hogy nagyságrendileg 4,5 millió ingatlanra tehető a magyarság ingatlanvagyona, és volt olyan időszak ezen 11 éves regnálás alatt, amikor ha összevetettük a két adatot, tehát az új építésűt, illetve a teljes vagyont, akkor arra jutottunk, hogy 248 év alatt cserélődik meg a teljes ingatlanállomány, ha ilyen kevés új építésűt adnak át. Legyünk kicsit jóindulatúak és vizsgáljuk meg a kormányzat egyik olyan évét, amely kiemelkedett felfelé a többi közül, ez lehet, mondjuk, a 2020-as is, ahol arra jutunk, hogy nagyjából 28 ezer új építésű ingatlant adtak át. A 4,5 milliós vagyonhoz mérve mindez azt jelenti, hogy nagyjából 159 évente cserélődik meg a tavalyi adat alapján az ingatlanállomány, de ne felejtsük el, államtitkár úr is közgazdász, bizony vannak olyan szezonális hatások és vannak olyan, az adott évre jellemző hatások, amelyek korábban nem voltak és később sem lesznek. Például az 5 százalékos lakásáfával való harmadszori trükközés, miszerint bevezetjük a kedvezményes áfát, eltöröljük, bevezetjük, eltöröljük és most megint bevezetjük, egy hullámzást okozott ezen a piacon is és az új építésű ingatlanok számát tekintve is. Éppen ezért nem túlzás a 159 és a 254 között, mondjuk, egy 200 éves átlagot belőni arra, hogy az önök kormányzása alatt az új építésű ingatlanok száma alapján mennyi idő alatt cserélődik ki a teljes ingatlanállomány. Azt látjuk mindeközben, hogy ez a családtámogatási és otthonteremtési rendszer egyrészt vegytisztán neoliberális, másrészt pedig kegyetlen is. Azt látjuk, hogy miniszteri fizetéssel - és nem akarok személyeskedni tényleg, de ténykérdés, miniszteri fizetéssel - szert lehet tenni tízmilliós nagyságrendű támogatásra akár falusi CSOK-kal, akár a korábbi víkendház, nyaraló vagy balatoni építkezéshez. Vonatkoztassunk el attól, hogy az érintett mit nyilatkozott, és hogy megígérte, majd esetleg visszafizeti a támogatást, de nem úgy alakulnak a tervek, ahogy ő azt lenyilatkozta, ettől még a támogatási rendszer erre teret ad. Pedig állítom, hogy sem államtitkár úr, sem én nem vagyunk rászorulva hasonló nagyságrendű támogatásokra, miközben a tipikus élethelyzetben lévő magyar fiatal, családi életét elkezdő, gyermekvállalás előtt álló pedig sokkal kisebb támogatási volumenre számíthat, adott esetben csak néhány százezresre vagy éppen kedvezményes hitelre, ha a közvetítő bank így gondolja. Ez a vegytiszta kegyetlenség süt tehát ebből a rendszerből, hogy nem a rászorulók felé megy a nagyobb támogatási volumen, hanem a szerencsésebbek felé. Nem azt akarom ezzel sugallni, hogy vegyünk el emberektől támogatásokat. Nem! Viszont racionalizáljuk ezt a rendszert! Van még egy problémám. Ez pedig az, hogy az Európai Unió irányából, még egyszer mondom, nem egyoldalúan és nem ilyen isteni áldásként érkező támogatások, de azért mégiscsak lehívható támogatások egy része bizony otthonteremtési célokra is fordítható lett volna, illetve lenne, méghozzá a lakossági szektor irányába is. De Magyarország Kormánya hozott egy stratégiai és egyben filozófiai döntést: ő ezt csak a közintézmények épületeire és korszerűsítésére kívánta felhasználni, a lakossági szegmens felé nem nyitotta ki ezeket a támogatásokat. Pedig egy átfogó energetikai korszerűsítési támogatási rendszer Magyarországon elképesztően jó eredményeket hozhatna. Ha csak abban segítenénk a lakosságot, hogy kerüljön sor ezekre a beruházásokra és a megspórolt energia közmű díja váljon egy törlesztőrészletté, és mondjuk, három-négy év alatt ugyanannyit fizet a polgár, de van neki egy fele rezsikiadása a korábbihoz képest, már óriási eredményt értünk el. Ezt önök is el szokták mondani, meg mi is, hogy a legjobb spórolás az, ha nem is használjuk el a feleslegesen elhasznált energiát. Ennek szellemében hasonló befektetések irányába igenis ki lehetne nyitni ezeket a forrásokat. Értetlenül állunk az előtt, hogy Magyarország Kormánya ezt nem tette meg, nem akarta megtenni. Azt látjuk, hogy a viszonylag rossz demográfiai mutatók is összefüggésben állnak lakhatási nehézségekkel. Nagyon sok magyar fiatal egyszerűen nem tudja hol elkezdeni az életét és a belépőpontokat kirúgta a Fidesz-KDNP. Nagyon sok magyar fiatal úgy szabadul ki az albérletből, hogy kötött egy államilag támogatott lakás-előtakarékossági szerződést, ebből később lett neki egy CSOK-önrésze, ha összegyűlt elég pénz, és felvett egy bankhitelt, amiből átkozottul hosszú idő alatt lett egy önálló otthona.