Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. április 27. kedd - 192. szám - A Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény módosításáról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről:

1469 most itt vagyunk egy pótköltségvetésnél is, amelyben megpróbálják elmagyarázni, hogy a korábbi döntéseik helyesek voltak. Arra, amit még államtitkár úr említett, hogy a felgyorsított uniós források allokálása megtörténik, én azért nem lennék annyira büszke, államtitkár úr. Értem, hogy ez ilyen értelemben önöknek fontos, de én ezt nem tekintem komoly eredménynek, mert ez úgy történik, hogy lényegében pályázati kiírások után 80 százalékos előleggel a barátokhoz kihelyezik a pénzt. Eközben nézzük meg a vállalkozásokat, csak hogy államtitkár úrnak is kedvezzek egy picit: tízmillió forintos szabad felhasználású hitelt ajánlanak a vállalkozásoknak mint támogatást, és egyébként a szerződés szerint táblán kiíratják önök velük, hogy támogatást kaptak, úgy, hogy a hitelt vissza kell fizetni tíz év múlva. Ugye, ez az önök támogatása? Na most, csak azért, hogy ennek milyen az értéke: egy kilencfős vállalkozást néztem meg konkrétan, ahol egyébként havi másfél millió forint pluszjárulékot kell befizetni úgy, hogy önök egyébként ehhez adnak másfél millió forint támogatást. (15.30) Tehát amikor önök úgy döntöttek, hogy járulékfizetési kedvezményt adnak vállalkozásnak és erre hivatkoznak, egy kisebb, egészen kicsi cégnél is úgy kezdődik a dolog, hogy továbbra is fizet, pedig ehhez képest önök azt állítják, hogy segítenek neki. Ebben a helyzetben, mondhatnám, hát, segítsen nektek a Fidesz­kormány, és az a tuti végzet felé való haladást jelenti. Ettől persze még sorolhatja a családok felé tett támogatást és a sok mindent, ami arról szól, hogy mennyi pénzt költöttek el. Azt gondolom, megmagyarázhatatlan az elmúlt évi decemberi költekezés, államtitkár úr, hiszen szeptemberben önök pontosan látták, hogy az önök által végzett válságkezelés során az emberek számára nagy tömegben nem biztosítottak segítséget, vagyis igazából, ahogy mondtam, csak a barátoknak tudtak segíteni. Ez a költekezés elvezetett ide. Ennek következményeként most az önök által benyújtott költségvetési törvénnyel legitimálni akarják a korábbi döntéseket, amelyek okán most itt vagyunk, de ezt is olyan körülmények között teszik, hogy lénye-gében átláthatatlan az, ami történik, a korábbi alapok helyett most hirtelen lettek olyan keretek, amelyeket most átrajzolnak. Ilyen értelemben, állítom, önök kifejezetten törekednek arra, hogy az Országgyűlés ellenőrző szerepe csökkenjen, ne legyen meg az egyszerű összehasonlítás lehetősége, ami korábban volt. Ebbe beletartozik az is, hogy önök tavaly nyáron fogadták el az éppen most módosítandó költségvetést, amely egyébként teljesen értelmetlen volt. Világos, hogy a kiszámíthatóságot az önök indoklásával szemben éppen hogy csökkentette, nem pedig növelte. A kormányzat parlamenti döntés nélkül, pusztán rendelettel kormányozta végig az elmúlt időszakot, így erre is nyugodtan lehet azt mondani, hogy kívülről már évek óta áttekinthetetlen és ellenőrizhetetlen államháztartási folyamatok zajlanak. Ilyen módon kell erre a helyzetre is tekintettel lennünk, bármelyik veszélyhelyzetre vonatkozó kihirdetésre is hivatkoznak. Lényegében rendeleti kormányzást valósítanak meg, és a költségvetési folyamatok feletti totális kormányzati kontroll alatt végzik ezt. Ahogy mondtam korábban, ennek meg is lett a következménye, és valóban elszabadult a hiány. Hogy ismét egy érthető példát mondjak, bár államtitkár úr bizonyára meg tudja majd magyarázni, amikor tavaly az egészségügyi béremelésről beszéltek és ennek a 300 milliárd forintos nagyságrendjét önök is kikalkulálták, mostanra láthatóan kiderült, hogy semmiféle fedezet nem volt erre, mert idén az európai uniós támogatásból akarják mindezt finanszírozni. Tennék ezt úgy, hogy egyébként tavaly nyár elején úgy dobtak ki 300 milliárd forintot lélegeztetőgépre, hogy arra egyébként, mint kiderült, igazából semmi szükség nem volt. Ha ez így néz ki, akkor ez az, amire felhívom a figyelmet, mert az önök költségvetési gazdálkodása az ide-oda való rángatást jelenti, a pillanatnyi örömnek, érzésnek megfelelően döntenek valamiről, és utólag azt állítják róla, hogy az tökéletesen rendben volt. A veszélyhelyzet megszűnésével a kormányrendeletek, ahogy mondta ön is, hatályukat vesztik, de mi ezt nem fogjuk támogatni, nem fogjuk legitimálni ezeket a döntéseket, amelyeket az előbb hiányoltam. Már csak azért sem, mert ahhoz a bizonytalansághoz, államtitkár úr, amit önök teremtettek, hozzájárul az is, hogy a módosításhoz szükséges megalapozó makrogazdasági elemzés és prognózis teljes hiánya az, amiről beszélünk, önök ilyet nem készítettek, tehát mindig a pillanatnyi örömnek élnek. Ha úgy gondolják, hogy erről most dönteni kell, akkor döntenek, de ez, azt gondolom, így elfogadhatatlan. A javaslat szerint a költségvetési hiány százalékos mértéke, volumene nincs megalapozva. Miért mondja azt, hogy 7,5 százalék? Miért nem 8 és miért nem 6? Miért gondolják ezt és miért nem arról beszélnek, hogy hogyan fog ez csökkenni? Azt gondolom, hogy egyértelműen ellenőrizetlen kormányzati kiadásokra teremt lehetőséget az, ahogy önök most ezt tervezték. Felháborítónak tartom, hogy a magas költségvetési hiány ellenére jelentős részben nem a válságkezelésre költik most sem a forrásokat.

Next

/
Thumbnails
Contents