Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. április 27. kedd - 192. szám - A köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2021. február 22-i ülésnapján elfogadott, az Egységes Szanálási Rendszerhez kapcsolódó kormányközi megállapodás módosításáról szóló megállapodás kihirdetéséről szóló törvény hez b... - ELNÖK: - GION GÁBOR pénzügyminisztériumi államtitkár: - ELNÖK:

1439 Minden szempontból, azt gondolom, indokolt, nagyon-nagyon régen indokolt az, hogy egy ilyen lépés megtörténjen. Rendkívül fontosnak tartom azt, ami az előterjesztés vitájában hangsúlyosan hangzott el, hogy nem az adófizetők pénzéből lesz egy ilyen típusú dolog létrehozva, hanem a tagállamok bankjai, a tagállamok valamilyen módon történő pénzügyi támogatásából fog mindez megtörténni. És szeretném magam is azt megerősíteni, hogy az a három pillér, amely ennek kapcsán, ha ez végre elfogadásra kerül, és minden tagállamban hatályba lép, ez a fajta három pillér, amely az egységes felügyelet rendszerét meg tudja teremteni, a betétvédelmi rendszert meg tudja teremteni, és ez, amiről most beszélünk, az egységes szanálási rendszer is létrejött, ez jelent majd, azt gondolom, garanciát, ez jelent majd biztonságot az emberek számára, ez lesz az utolsó mentsvár, amelyhez lehet válságos és nehéz helyzetben fordulni. (12.50) Én magam nem akarok olyan sarkos mondatokat megfogalmazni, mint Varga-Damm Andrea tette a köztársasági elnök intézménye és szerepe kapcsán, ezt majd egy másik törvénymódosításban, amelyet személyesen nyújtottam be, meg fogom tenni, de tényleg hadd mondjam el én is, hogy borzasztóan sajnálom azt, hogy egy ilyen technikainak tűnő dolog miatt késlekedik a magyar parlament abban, hogy egy ilyen dolgot elfogadjon. De még egyszer mondom, azért álltam fel, hogy elmondjam azt, hogy a magunk részéről ezt támogatni fogjuk, és köszönjük az előterjesztést. Köszönöm, elnök úr. ELNÖK: Köszönöm szépen, Molnár Gyula képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki hozzászólni. (Senki nem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. A vitát lezárom, és akkor megadom a szót Gion Gábor államtitkár úrnak. GION GÁBOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselők! Készültem itt egy rövid bemutatóval, hogy miről szól a kormányközi megállapodás, de Héjj képviselő úr volt olyan kedves, és már elmondta ezt, úgyhogy az időre való tekintettel engedjék meg, hogy azt ne ismételjem el. Ismeretes, hogy március 3-án a köztársasági elnök úr visszaküldte az Országgyűlésnek megfontolásra a törvényjavaslatot, és az indokaként a keltezés hiányát jelölte meg, mert annak hiányában az ő álláspontja szerint nem állapítható meg egyértelműen, hogy a törvényjavaslatban foglalt megállapodás valóban a hiteles magyar nyelvű szöveg-e. A megállapodás végső változatában az aláírásra előkészített szöveghez képest elhagyásra került a keltezésre vonatkozó, kipontozott rész. A megállapodást tartalmazó dokumentumtól külön álló lapokon a január 27-ei és a február 8-ai dátum szerepelt, tehát két dátummal történt az aláírás, 27-én 26 tagállam írta alá, Észtország képviselője azonban az észt kormányalakítás miatt nem rendelkezett felhatalmazással az aláírásra, így ő azt február 8-án írta alá. Viszont az aláírásra előkészített formátum nem tette lehetővé a két dátumot tartalmazó keltezést, és végül a megállapodás szövegéből ezt kitörölték, viszont a keltezés elhagyásáról a Bizottság - ez alatt az Európai Bizottságot értjük - nem tájékoztatta a tagállamokat, erre csak a hiteles szöveg kézhezvétele után derült fény. Magyarán, az történt, hogy a Bizottság nem azt a változatot küldte szét a tagállamoknak a megállapodásból, amely végül aláírásra került, tehát igen, technikai a hiba, de ez egy fontos hiba, és erre a Köztársasági Elnöki Hivatal, a köztársasági elnök úr hívta fel a figyelmet, ezért mi hálásak vagyunk egyébként. (Dr. Varga-Damm Andrea: Jaj, de jó!) Ami a késlekedést illeti, nem késtünk el semmivel, tehát nem vagyunk az utolsók között, akik ratifikálják ezt a megállapodást, úgyhogy teljes mértékben időben vagyunk. Tisztelt Országgyűlés! Ennek alapján kérem, hogy a törvényjavaslatot elfogadni szíveskedjék. Köszönöm szépen. ELNÖK: Köszönöm, Gion Gábor államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor.

Next

/
Thumbnails
Contents