Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak
2021. április 27. kedd - 192. szám - A köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2021. február 22-i ülésnapján elfogadott, az Egységes Szanálási Rendszerhez kapcsolódó kormányközi megállapodás módosításáról szóló megállapodás kihirdetéséről szóló törvény hez b...
1436 Felhívom szíves figyelmüket, hogy a határozati javaslatokat, az ahhoz kapcsolódó házelnöki döntéseket, az erre vonatkozó képviselői kérelmeket, valamint a Mentelmi bizottság elnökének tájékoztatóját a honlapon valamennyien megismerhették. A házszabály rendelkezései szerint a határozati javaslathoz sem módosító javaslatot, sem bizottsági jelentést nem lehet benyújtani. Felhívom szíves figyelmüket, hogy amennyiben a házelnöki döntést az Országgyűlés hatályon kívül helyezi, a képviselők tiszteletdíja nem csökken, az Országgyűlésről szóló törvény 47. § (1) bekezdés a), illetve c) pontja alapján a velük szemben indított eljárás megszűnik. A tiszteletdíj csökkentéséről szóló házelnöki döntésekről az Országgyűlés vita nélkül, képviselőnként külön-külön határoz. Kérdezem ezért a tisztelt Országgyűlést, hatályában fenntartja-e a Vadai Ágnes képviselő asszony tiszteletdíjának csökkentésére irányuló házelnöki döntést a H/15900. számú határozati javaslatban foglaltak szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a házelnöki döntést (Bóna Zoltán jelzésére:) 117+1, azaz 118 igen szavazattal, 55 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett hatályában fenntartotta, ezzel a képviselővel szemben indított eljárás folyamatban marad. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hatályában fenntartja-e a Tordai Bence képviselő úr tiszteletdíjának csökkentésére irányuló házelnöki döntést a H/16005. számú határozati javaslatban foglaltak szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a házelnöki döntést (Bóna Zoltán jelzésére:) 116+1, azaz 117 igen szavazattal, 55 nem szavazat ellenében, 2 tartózkodás mellett hatályában fenntartotta. Most felkérem Vinnai Győző jegyző urat, hogy szíveskedjék ismertetni az imént elfogadott határozatokat. Jegyző úr, öné a szó. Parancsoljon! DR. VINNAI GYŐZŐ jegyző: Az Országgyűlés az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény - a továbbiakban Ogytv. - 51. § (8) bekezdésében és a (9) bekezdés b) pontjában foglalt jogkörében eljárva, dr. Vadai Ágnes és Tordai Bence országgyűlési képviselőknek az Ogytv. 51. § (7) bekezdés b) pontja szerinti kérelme alapján az Országgyűlés elnökének OE-41/210-1/2021. számú, dr. Vadai Ágnes országgyűlési képviselő tiszteletdíja csökkentéséről hozott döntését, valamint OE-41/174-1/2021. számú, Tordai Bence országgyűlési képviselő tiszteletdíja csökkentéséről hozott döntését hatályában fenntartja, és ezzel dr. Vadai Ágnes országgyűlési képviselő tiszteletdíja annak egyhavi összegével megegyező mértékben, 2 058 360 forinttal, Tordai Bence országgyűlési képviselő tiszteletdíja annak négyhavi összegével megegyező mértékben, 8 233 440 forinttal csökken. ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalok végére értünk. Most átadom az elnöklést Lezsák Sándor alelnök úrnak, aki rögtön el fog rendelni egy kis szünetet. Köszönöm szépen együttműködésüket. (Dr. Balczó Zoltán: Köszönjük, elnök úr. - Taps a Jobbik padsoraiban. - Rövid szünet.) (Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) ELNÖK (LEZSÁK SÁNDOR): Tisztelt Országgyűlés! Gratulálunk Latorcai elnök úrnak, mert keményen, példázatosan vezette a plenáris ülést. Lassan folytatjuk munkánkat. Kérem szépen, hogy azok, akik az ülésteremből távozni kívánnak, tegyék meg mielőbb. (Rövid szünet.) Tisztelt Országgyűlés! Most bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslatok vitáira, valamint általános vitákra kerül sor. Kérem, hogy a pandémiás helyzetre tekintettel az ülésteremben lehetőség szerint csak a soron következő felszólaló és az azt követő két, felszólalásra váró tartózkodjon. A köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2021. február 22-i ülésnapján elfogadott, az Egységes Szanálási Rendszerhez kapcsolódó kormányközi megállapodás módosításáról szóló megállapodás kihirdetéséről