Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak
2021. április 27. kedd - 192. szám - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára:
1401 Az egyik a Nyugati pályaudvar melletti úgynevezett rozsdaövezet, ahova önök cirkuszi központot és artistaképző iskolát terveznek. Értem a motivációt is: Fekete Péter államtitkárt akarják kárpótolni, hogy elvették tőle a cirkuszt a Ligetben, felszámolták, és azt gondolják, hogy így megoldják a problémáját. Az Orbán-kormány megint a budapesti kerületi önkormányzatok és a kerületi polgárok nélkül akar dönteni. Önök ellenségként tekintenek az ott lakó polgárokra, mert ha nem így lenne, mernének velük konzultálni, mernének tőlük kérdezni: Tisztelt Kerületi Polgárok! Akartok-e új kőépületet vagy inkább parkot szeretnétek, ahol tudtok pihenni, zöldterületet szeretnétek? A Nyugati mellé Terézváros lakói pihenőhelyeket, fákat, ligetet és virágot szeretnének. (Dr. Völner Pál: Kormányzati negyedet!) Ezt mutatja az a kutatás is, amit a kerületi DK csinált Terézvárosban, de ezt mutatják azok a lakossági levelek is, amiket kapunk. Ha már folyton nemzeti konzultációnak nevezik az álkérdéseiket, itt lenne az alkalom egy valódi konzultációra a VI. és VII. kerületben. Nem kell a cirkusz, zöldterületek kellenek, tisztelt Fidesz! A másik vitatott történet a Városliget beépítése. Erről is számos kérdést tettem fel, de Budapest egyik tüdejét önök mégiscsak teljesen be akarják építeni. Fontos a terület rendbetétele, de itt sem kérdezték meg a VI. és VII. kerület lakóit. Sokan keresnek meg állítanak meg az utcán is, hogy nekünk, erzsébet- és terézvárosi polgároknak miért nincs beleszólásunk abba, hogy a kormány mit hoz itt létre, hogy hogyan alakítja át a környezetünket. Csak közös döntés születhessen, ez a budapestiek kérése. Hagyják abba a további beépítések előkészítését! - kérik Erzsébet- és Terézváros lakói. Most már végre próbálják meg feldolgozni azt, hogy Budapestnek, a VI. és VII. kerületnek demokrata többsége van! (Dr. Völner Pál: Mindig is az volt!) Ne ellenségként tekintsenek ezekre az önkormányzatokra, ezekre a lakókra, hanem próbáljanak meg együttműködni, azzal mindenki jobban járna! Önök a járvány alatt végig háborút vívtak az önkormányzatokkal. Ellentétben sok európai országgal, amelyik pluszforrást biztosított az önkormányzatoknak, önök elvontak forrásokat, ahelyett, hogy az önkormányzatoknak adták volna, hiszen ők sokkal jobban tudják, hogy mire kell a lakóknak, mint önök, akik az irodáikba bezárkózva, a lakókkal nem beszélve ücsörögnek. Önök rendszeresen az adó átcsoportosításához fordultak az önkormányzatokkal kapcsolatosan, az ingyenes parkolással lehetetlenítették el a kerületi lakók életét. (Vargha Tamás: Katasztrófa! - Derültség a kormánypártok soraiban.) De tényleg, államtitkár urak, ha már működik a terasz, akkor meddig marad még az ingyenes parkolás? Miért nem törölték el ezzel egy időben az ingyenes parkolást, amellyel megkeserítik az emberek életét? Mikor adják vissza az önkormányzatoknak az elvont forrásokat? Az önkormányzatok pénzét önök vadászkiállításra, MotoGP-re és fűnapoztatásra költik, tisztelt Fidesz! (Dr. Szakács László: Igaz!) Fűnapoztatásra költenek több száz millió forintot! Normálisak önök? Elveszik az önkormányzatoktól, és füvet napoztatnak ebből a pénzből? Ez elfogadhatatlan! Ráadásul önök folyamatosan titkolóznak is az önkormányzatok irányába. Hiába kérdeztük azt, hogy hányan kaptak oltást, hányan haltak meg, hányan kapták el a betegséget, hányan vannak karanténban, hányan veszítették el a munkájukat, önök egyszer sem válaszoltak! Járvány idején önök megtagadták ezt az adatszolgáltatást! (Zsigó Róbert: Butaságokat beszélsz!) Ez bűn, ez vétség! Nem butaságot beszélek, olvassa el a kérdéseket! Azt sem tudja, hogy miről beszél, államtitkár úr! Önök megtagadták ezeket az információkat járvány idején! Tisztelt Kormány! A következők lennének a kérdéseim. Miért nem egyeztetnek Terézváros önkormányzatával, lakóival a Nyugati mögötti terület felhasználásáról? Addig is állítsanak le minden előkészítést, amíg ez az egyeztetés zajlik! A terézvárosi önkormányzat felterjesztési jogával élve kezdeményezi a kormány határozatának visszavonását a cirkuszművészeti központtal kapcsolatosan. Ez egy önkormányzati döntés. Kérem, fogadják meg és tartsák meg ezt a döntést! Továbbá jelentsék ki, nem zajlanak titkos előkészítő munkák a Liget további beépítésével kapcsolatosan, nem kezdenek bele újabb építkezésbe! (Dr. Völner Pál: Ne cirkuszoljatok!) És két bónuszkérdés: mikor szüntetik meg az ingyenes parkolást? (Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Mikor adják vissza az önkormányzatoknak az elvett pénzt? Köszönöm szépen, és elnézést, elnök úr! (Szórványos taps az ellenzék soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A képviselő úr elhangzott napirend előtti felszólalására a kormány részéről Orbán Balázs államtitkár úr válaszol. Parancsoljon, államtitkár úr, öné a szó. DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára: