Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. április 26. hétfő - 191. szám - Az ülésnap bezárása

1387 ugyanis az elmúlt időszakban több felszólalással, írásbeli kérdéssel és a Mohosznál tett személyes látogatással is tolmácsoltam annak a közel 700 ezer horgásznak a kérését, hogy ugyan már, oldják fel az éjszakai horgászati tilalmat, ugyanis amíg a kijárási tilalom alatt vadászni lehet, a magaslesre fel lehet ülni, addig a Balaton vagy egyéb vizek partján éjszaka egyedül nem lehet horgászni. Eredmény egy közlemény, mutogatás operatív törzsre, kormányra, de a Mohosz, az érdekképviseleti szerv, amelynek az lenne a dolga, hogy a horgászok érdekeit képviselje a kormányzat előtt, egész egyszerűen nem tesz semmit. Főigazgató úr ezen a személyes egyeztetésen szakmai álláspontját is ismertette velem, és úgy gondolom, hogy ezzel a kidogozott rendszerrel, amelyet a Mohosz letett az asztalra, már csak annyit kellene tenni, hogy ezt az operatív törzsnél is át kellene vinni, és végre akkor a horgászok érdekeit képviselve éjszaka fel lehetne oldani a horgászati tilalmat. Láthatóan Szűcs Lajos elnök úrnak, ugyanis ő a Mohosz elnöke, egyébként a Költségvetési bizottság alelnöke, egész egyszerűen nem számít, hogy 700 ezer horgász sorsa függ attól, hogy ő milyen lobbitevékenységet folytat a kormányzatnál és az operatív törzsnél. Amikor azt mondtam az egyeztetésen, amelyen egyébként ő is ott volt, hogy ezt a politikai tevékenységet kicsit jobban kellene a horgászok érdekében folytatni, akkor ő egész egyszerűen intett egyet, és azt mondta, hogy de ez nem politika, ez szakma. De azért nézzük egy kicsit, hogy ha nem politika, hanem szakma, akkor hogy lehet az, hogy Semjén Zsolt a vadászoknál el tudta érni azt, hogy éjszaka lehessen vadászni. Hozzáteszem, szigorú és pontos szabályok szerint és bizonyos esetek fennállása esetén lehet vadászni éjszaka, de lehet, ez ténykérdés, ezt senki nem tagadta, ezt mindenki elfogadta. De a horgászok ezt nem tudják elfogadni. Addig, amíg a vadászok 40 ezren vannak, a horgászok 700 ezren, egy kicsit nagyobb tábor. És urambocsá, az, hogy valaki ott ül a víz partján, kérdezem én, éjszaka, egyedül, milyen járványügyi szabályokat tud áthágni, hiszen ott csak önmagában horgászik. Ezen a személyes egyeztetésen felhoztam azt is, hogy kiváltották a horgászok az engedélyüket, amely több tízezer forint; lássuk be, a mostani gazdasági helyzetben ez családoknak igen komoly megterhelés. Ha már itt vagyunk április végén, és még mindig nem lehet éjszaka horgászni, akkor legalább valamilyen kompenzációt, valamilyen kártérítést biztosítsanak a horgászoknak. Kiszámoltam, hogy ha ezen 700 ezer horgász esetén csak egy jelképes százalékos engedmény lenne a ’22-es területi horgászengedélyek árából, akkor ez körülbelül 2 milliárd forintos tétel lenne. Nem szenvedne a Mohosz semmilyen hátrányt, ha ezt a kedvezményt a horgászoknak odaadná, és mondjuk, a központi költségvetésből megfinanszírozná az állam a Mohosz felé. Ha vadászati kiállításra jut 67 milliárd, akkor a horgászoknak is kellene jutni 2 milliárd forintnak, hogy érezzék azt, hogy önöknek fontos egy ekkora társadalom, egy ekkora horgásztársadalom és ennyi ember, akik egyébként kiadták ezeknek a horgászengedélyeknek az árát ebben a vis maior helyzetben is. A horgászok mit szeretnének? Horgászni. Most már oké, hogy jövő héttől éjfélig lesz a kijárási tilalom, éjféltől hajnal 5 óráig, de még mindig van egy olyan időszak, amiben a horgászok, ha kint vannak a víz partján, a járványügyi intézkedések szigorú betartása mellett tudnának horgászni, és nem lenne ekkora felháborodás, és a Mohosz végre a szlogenében megtartott ígéretét, a horgászok érdekeit is tudná képviselni. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzéki sorokból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Potocskáné Kőrösi Anita képviselő asszony. Az ülésnap bezárása Tisztelt Országgyűlés! A napirend utáni felszólalások végére értünk. Megköszönöm munkájukat. Az Országgyűlés reggel 9 órakor folytatja ülését. Nyugodalmas jó éjszakát kívánok! Az ülésnapot bezárom. (Az ülésnap 23 óra 06 perckor ért véget.) Hiszékeny Dezső s. k. Móring József Attila s. k. jegyző jegyző

Next

/
Thumbnails
Contents