Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. február 16. kedd - 180. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár:

137 Megállapíthatjuk, hogy a 2020 márciusától 2020. december 31-éig tartó gazdaságvédelmi akciótervet sikeresen megvalósítottuk. (10.00) Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Sikeresen lezárva a gazdaságvédelmi szakaszt, 2021. január 1-jétől a gazdaság újraindítási szakaszába léptünk. Korábbi sikereink kulcsát alapul véve meggyőződésünk, hogy a gazdaságot munkahelyteremtéssel, adócsökkentéssel, beruházástámogatással lehet újraindítani. A magyar gazdaság újraindítására akcióterv lép életbe, hét lépésben: Az első lépés a lakásépítési áfa 5 százalékra csökkentése úgy, hogy ezt az 5 százalékos áfát is vissza lehet igényelni az új építésű lakások vásárlásánál, emellett a CSOK-támogatás igénybevétele esetén a vagyonátruházási illetéket sem kell megfizetni. A második lépés a lakásfelújítási program. Már elindult a lakásfelújítási program is, amelyben a gyermekes vagy gyermeket váró családok a lakásfelújításra fordított összeg felét, maximum 3 millió forintot vissza nem térítendő támogatásként kapják az államtól, az érintettek pedig 2021. február 1-jétől a korszerűsítéshez államilag támogatott, maximum tízéves futamidejű, maximum 3 százalékos kamatozású hitelt vehetnek igénybe. A harmadik lépés a bajba jutott vállalkozások bértámogatása. Bértámogatás úgy, hogy 2021. február 1-jétől az utólagos finanszírozás helyett előre megkapják az állami bértámogatást az ezt igénylő vállalkozások. Negyedik lépés: az orvosbéremelési program. 2021. január 1-jén életbe lépett az elmúlt évtizedek legnagyobb orvosibér-emelési programja. Az átfogó béremelési programnak köszönhetően két év múlva átlagosan két és félszeresére emelkedik az orvosok bére. Ötödik lépés: a 13. havi nyugdíj visszaépítése. 2021-ben megkezdődött a szocialisták által elvett 13. havi nyugdíj fokozatos visszaépítése úgy, hogy mellette a nyugdíj a kormány által vállaltan megőrzi vásárlóértékét, mert a kormány az infláció mértékével megfelelően emeli évről évre a nyugdíjakat. Hatodik lépés: a 25 év alattiak szja-mentessége. Hetedik lépés: kamatmentes újraindítási kölcsön biztosítása 10 millió forintig a legkisebb vállalkozások részére. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az akcióterv ezeket követő lépése egy nagy ívű beruházástámogatási program lesz, melyet az EU-val közösen finanszírozunk, és amelynek legnagyobb nyertese a magyar felsőoktatás lesz. Célunk, hogy megvalósuljon az ország legnagyobb egyetemfejlesztési terve közel 1500 milliárd forintos befektetéssel. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ha minden jól megy, akkor a magyar gazdaság-újraindítási program segítségével idén 4-5 százalékos gazdasági növekedés lehet Magyarországon. Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok! (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Vejkey Imre képviselő úr. Megadom a szót a kormány nevében Schanda Tamás államtitkár úrnak. SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány az elmúlt tíz évben a magyar emberek, a magyar vállalkozások együttműködésével valóban rendkívüli eredményeket ért el, és korábban elérhetetlennek tűnő rekordokat teljesített a gazdaságpolitika területén. Mondhatjuk most már visszatekintve, hogy az elmúlt tíz év valóban az elmúlt száz év legsikeresebb évtizede volt. Engedje meg, hogy ezt néhány számmal is alátámasszam. 2020 elején 850 ezerrel több ember dolgozott Magyarországon, mint a 2010-es kormányváltás előtti utolsó negyedévben. A foglalkoztatási ráta ebben az évtizedben, a baloldal kormányzásának a végétől kezdve az előző évtized végéig 54 százalékról 70 százalékra emelkedett, a munkanélküliségi ráta viszont 12 százalékról 3,3 százalékra csökkent. Alacsony volt a költségvetési hiány, az államadósság csökkenő tendenciát mutatott, a jövedelmek növekedtek, a szegénység pedig csökkent. Tisztelt Képviselő Úr! A koronavírus tavalyi megjelenése valóban ezekre az eredményekre jelentett veszélyt, ezért volt szükség az ön által is említett gazdaságvédelmi akciótervre, amelyik a munkahelyek megőrzésére, új munkahelyek teremtésére, a kiemelt ágazatoknak a megerősítésére, a vállalkozások támogatására és a magyar családok és a nyugdíjasok segítésére koncentrált.

Next

/
Thumbnails
Contents