Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak

2021. február 15. hétfő - 179. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP):

108 született nagy létszámú korcsoport az utolsó, amely még valamifajta demográfiai szinten maradást tudna hozni, és ez a korcsoport most kezdi éppen elhagyni a szülőképes kort. Én nagy figyelemmel tanulmányoztam a Jövőnk a gyermek című tanulmánykötetet, egy demográfiai csoda ez a mű. Jellemzően KDNP-közeli szakértők és nemzetben gondolkodó szakértők írták tele ezt a könyvet, és azon lepődtem meg a legjobban, hogy tíz olyan javaslatot találtam benne, amelyet ezek a derék szakmabeliek javasolnak, a Fidesz és a KDNP viszont nem nyújtotta be ezeket a parlament elé. (19.10) Éppen ezért én megfogtam az egyik ilyen javaslatot, amely az amúgy még akár sikeresnek is bizonyulható babaváró támogatásról szól, és amely egy értelmetlen felső életkori korlátot hoz ebbe a rendszerbe, mivel pontosan ez az említett nagy létszámú korosztály most ezt még realizálni tudná kedvezményként. Éppen ezért benyújtom azt a javaslatot, amely a babaváró támogatás esetén ezt az értelmetlen korlátozást, amelynek csak a spórolás volt a célja, megszünteti; és elvárom a Fidesz, illetve a KDNP képviselőitől azt, hogy ezt a javaslatot abban a formában támogassák, ahogy azt a saját szakértőik papírra vetették. Ez a magyar megmaradás záloga, támogatni kötelező, nem támogatni egész egyszerűen hazaárulás lenne. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! A következő felszólaló Keresztes László Lóránt, az LMP képviselőcsoportjának frakcióvezetője. Parancsoljon, frakcióvezető úr, öné a szó. DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Immár hagyományt teremtettem belőle, hogy az Országgyűlés ülése után, napirend után szűkebb hazám, Pécs és Baranya megye problémáiról beszélek, és ezt a hagyományt, ezt a szokást meg fogom tartani az Országgyűlés tavaszi ülésszakában is. És sajnos azt kell mondanom, hogy vannak legalább olyan súlyos problémák, melyekről indokolt is itt, az Országgyűlés nyilvánossága előtt beszélni. Az egyik kérdés, amit meg kell említenem ebben a felszólalásban, hogy a kormányzat sorozatos megszorító politikája gyakorlatilag a működőképesség határára taszította az önkormányzatokat, és fokozattan érvényesül az a pusztító hatás egy olyan térségben, ami gazdaságilag amúgy is rendkívül nehéz helyzetű, mint Pécs és Baranya. A másik oldalról pedig beszélni kell arról is, hogy az az álnok folyamat, amit a kormány modellváltásnak hazudik, nem más, mint az egyetemek kiszervezése, és a korábbi kormányzati kommunikációval ellentétesen ez a folyamat elérte Pécs egyetemeit és a Pécsi Tudományegyetemet. Nos, tehát el tudjuk mondani azt, hogy az elmúlt időszakban annak ellenére, hogy a védekezés első számú bástyái az önkormányzatok, a kormány ahelyett, hogy megadott volna minden lehetőséget és minden forrást, hogy az önkormányzatok a megsokasodott feladataikat el tudják látni, helyette nehezítette a működésüket megszorításokkal, és most gyakorlatilag a működőképesség határára sodorja őket a legújabb, Parragh-féle javaslat megvalósításában. Nézzük, hogy konkrétan Pécs esetében mit jelentettek a megszorítások, illetve mit jelentett a koronavírus­válság, illetve a kialakuló gazdasági krízis! A 2020. évben csak Pécs esetében 3,7 milliárd forintos bevételkiesést jelentett egyrészt a járvány, másrészt a kormányzati elvonások sorozata. Ez a becslések szerint a 2021. évben 5,1 milliárd forintot jelent majd. A gépjárműadó elvonása egy év alatt Pécs esetében 450 milliót tesz majd ki, Komló esetében 51 millió forintról kell lemondania az önkormányzatnak, Kozármisleny esetében 27 millióról, és a sor folytatható. Minden Pécs környéki település esetében nagyon komoly veszteségről beszélünk. Jelentékeny még a közműadóval kapcsolatos jogszabályváltozás kapcsán - ez is közel 80 millió forint veszteséget jelent az önkormányzatnak -, és hasonlóképpen óriási problémát és óriási bevételkiesést jelent a közösségi közlekedés finanszírozása, hogy ebből gyakorlatilag a kormány kivonul pont egy ilyen válságos időszakban, amikor amúgy is csökkennek a közösségi közlekedésnek a bevételei. Ez teljes mértékben elfogadhatatlan. Azt el tudjuk mondani, hogy amikor a kormány ilyen megszorításokkal érinti a városokat, akkor közvetlenül az ott élő, tehát Pécsett, Komlón, Kozármislenyben és egész Baranya megyében élő embereket támadja, és ezeknek az embereknek okoz károkat. Ez elfogadhatatlan.

Next

/
Thumbnails
Contents