Országgyűlési Napló - 2021. évi tavaszi ülésszak
2021. február 15. hétfő - 179. szám - „A Visegrádi Csoport megalakulásának 30. évfordulójáról” című politikai nyilatkozatra vonatkozó javaslat összevont vitája
105 Meggyőződésem szerint ma is van egy küldetése a visegrádi együttműködésnek. Ha nagyon egyszerűen szeretném ezt megfogalmazni, akkor bátran mondjuk azt, hogy Európában ma nagyon komoly problémák vannak, és a hagyományos európai értékek védelme meggyőződésem szerint a legpontosabban és legkonkrétabban megfogalmazható közös küldetés, amely összekapcsolja a négy nemzet képviselőit. Azok a cselekvési irányok, ahogy ez az elkötelezettség megjelenik, ugyanakkor nagyon gyakorlatiasak. A középeurópai építkezés folyamata, a közép-európai észak-déli infrastruktúra kiépítése, azt kell mondanom, hogy egy komoly kihívás, nagyon komoly pénzügyi vonatkozásai vannak. (18.50) De ahogy 1335-ben új kereskedelmi útvonalakat kellett nyitni észak és dél irányában, és Bécset ki kellett váltani Kassával, nagyon érdekes módon Kassán fog keresztülhaladni a Via Carpatia is, az az észak-déli kereskedelmi és közlekedési folyosó, amely a Balti-tengertől a Földközi-, illetőleg a Fekete-tengerig fog majd vezetni. Magyarország, jelentem, nagyon jól áll ebben a munkában, hiszen mi leszünk az első olyan ország, amelyik a ránk eső autósztráda-szakaszt a jövő esztendőben meg fogja nyitni a Via Carpatia egésze tekintetében. Vagy a közép-európai építkezés mellett említhetném azt a másik fontos cselekvési irányunkat, ami az európai és az atlanti érdekérvényesítés kérdése. Itt is meglehetősen komoly feladataink vannak, láthattuk csak a nyáron, hogy a visegrádi miniszterelnököknek, különösen a magyar és lengyel miniszterelnöknek milyen komoly küzdelme volt az újjáépítési alap, illetőleg az európai uniós költségvetés elfogadása érdekében. És velünk fog maradni az elkövetkezendő években az a feladat is, ami az európai további újraegyesítés célkitűzése, a szomszédságunknak, a bővítés által érintett országoknak a támogatását jelenti. Ha mi ezt nem tesszük, akkor más helyettünk ezt a munkát nem fogja elvégezni. Tehát van nagyon fontos küldetése a visegrádi együttműködésnek. Örülök annak a politikai konszenzusnak, amely a nyilatkozat körül kialakult. Én nem tapasztaltam aktuálpolitikai mondatot az előttünk fekvő nyilatkozatban, egyetlen aktuálpolitikai mondatot sem találtam benne. Ugyanakkor fontosnak tartanám azt, hogy ezt a konszenzust sikerüljön fönntartanunk az elkövetkezendő években is, különösen azért, mert egy választási év elé nézünk, és ebben a választási évben Magyarország fogja majd átvenni nyártól a visegrádi elnöki teendőket. Tisztelt Képviselőtársaim! Azzal szeretném befejezni, hogy a visegrádi együttműködés sikerének nagyon fontos vonatkozása az, hogy nem túlfeszült küldetéstudattal rendelkező politikusok alkotják, hanem egy pragmatikus jellegű együttműködés, és ott működünk együtt, ahol erre van lehetőség. Ungár Péter képviselő úrnak szeretném jelezni: ahol van egy együttműködési szándék, ott együttműködünk, ahol ez nem áll rendelkezésre, vagy egyelőre nem áll rendelkezésre, ott nem erőltetjük az együttműködést. A visegrádi együttműködés ettől működik, és azt gondolom, hogy ezt nem kell akarni megváltoztatni, mert ez pont úgy jó, ahogy van. Köszönöm szépen a figyelmüket, és köszönöm szépen a támogatást. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A határozathozatalra a következő napirendi pontunk keretében kerül sor. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Most a napirend szerinti határozathozatalokkal folytatjuk munkánkat. Mielőtt megkezdenénk a szavazási eljárást, a szavazógépek működőképességének ellenőrzése érdekében jelenlét-ellenőrzést tartunk. Kérem, nyomják meg a szavazógépük valamelyik „jelen” gombját most! (Jelenlét-ellenőrzés.) 161 képviselő van jelen, 38 van távol, tehát az Országgyűlés határozatképes. „A Visegrádi Csoport megalakulásának 30. évfordulójáról” című politikai nyilatkozatra vonatkozó javaslat összevont vitája Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik A Visegrádi Csoport megalakulásának 30. évfordulójáról szóló P/14918. számú politikai nyilatkozatra vonatkozó zárószavazás. Mivel az előterjesztéshez összegző