Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. október 12. hétfő - 155. szám - Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) - az innovációért és technológiáért felelős miniszternek - „Mi történik itt?” címmel - ELNÖK: - BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): - ELNÖK:

521 beszéljen (Moraj a Jobbik soraiban.), csak ennek semmi értelme nincsen. Tisztelt Képviselő Úr! Ha odafigyelt volna a válaszomra, akkor pontosan tudná, hogy arról beszéltem, hogy ezt az erőművet modernizálni szeretnénk, környezetbaráttá szeretnénk átalakítani, és a klímavédelmi szempontoknak megfelelő fejlesztéseket fogunk végrehajtani úgy, hogy egyébként megvédjük az ott dolgozó magyar emberek munkahelyét. (13.30) Tisztelt Képviselő Úr! Ezt nemcsak én mondom, ezt mondta a köztársasági elnök is. Az, hogy ön hazudozik, fake newsokat gyárt, és egyébként pedig az Országgyűlés nyilvánosságát használja arra, hogy megzavarjon magyar embereket és a Mátrai Erőműben dolgozó munkavállalókat, az az ön felelőssége. De ne tegye ezt, tisztelt képviselő úr! Mi átalakítjuk ezt az erőművet, és alapvetően fejlesztéseket fogunk végrehajtani. Lesz itt naperőmű, lesz kombinált gázblokk, és még hosszasan lehetne sorolni a fejlesztéseket. Képviselő úr, támogassa ezt, és ne támadja! Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Taps a kormánypártok soraiban.) Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) - az innovációért és technológiáért felelős miniszternek - „Mi történik itt?” címmel ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszony, az MSZP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni az innovációért és technológiáért felelős miniszternek: „Mi történik itt?” címmel. Tisztelt Képviselő Asszony! Miniszter úr távolléte miatt válaszadásra Schanda Tamás államtitkár urat jogosította fel. Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszonyé a szó. Parancsoljon! BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Államtitkár Urak! 2018. november 20-án belobbant a gáz a nagyhegyesi gáztározóban. Egy hibás vezeték okozta a problémát, és több mint 9 órán keresztül tombolt a tűz Nagyhegyes és Hajdúszoboszló között. Itt még az utat is le kellett zárni több óra hosszára, és több mint 35 tűzoltó oltotta a tüzet. 2019. november 18-án hajnalban gázrobbanás volt Püspökladányban. Egy felszín alatti vezeték robbant be, a lakóházaktól néhány száz méterre. Itt is több órán keresztül tombolt a tűz. Tőlünk Püspökladány 16 kilométerre van, még ott is iszonyatos félelmet keltett a lakosságban, olyan irtózatos hangja volt ennek a gázrobbanásnak és magának a tűznek. Majd múlt héten, 2020. október 5-én újra gázrobbanás volt a nagyhegyesi gáztározóban, alig 800 méterre a lakóházaktól. Beszélve a dolgozókkal és azokkal, akik ismerik ezeket a területeket, azt mondják, hogy az elmaradt karbantartások miatt vannak ezek a robbanások, meg a szakemberhiány miatt. Államtitkár úr, nyugtasson meg! Lehet azt mondani a közvéleménynek vagy a politikusoknak, hogy ez két év alatt csupán három robbanás volt, de ez egy megyén belül, és Nagyhegyesen, ahol a MOL telephelye van, kétszer történt az elmúlt években. Államtitkár Úr! Nyugtasson meg, hogy van információjuk arról, hogy mi történt az elmúlt héten Nagyhegyesen, és ez nem rendszerszintű lesz, és nem rendszerszintű hibáról beszélünk, hogy olyan régiek a vezetékek, hogy nem újították fel ezeket a vezetékeket. Szerintem ez sokkal fontosabb téma annál, úgyhogy kormányzati szinten figyeljenek most már oda, hogy a lakosság veszélyben van vagy nincs veszélyben. Várom megtisztelő válaszát, államtitkár úr. ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Schanda Tamás államtitkár úrnak adok szót a válaszra. Parancsoljon, államtitkár úr!

Next

/
Thumbnails
Contents