Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. október 12. hétfő - 155. szám - Tordai Bence (Párbeszéd) - az innovációért és technológiáért felelős miniszternek - „A jövőgyilkos Fidesz-kormány ismét az uniós klímacélok megvétózására készül?” címmel - TORDAI BENCE (Párbeszéd): - ELNÖK: - SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár:
511 Öné a szó, képviselő úr. TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm, elnök úr. Miniszterhelyettes Úr! Orbán Viktor múlt nyáron szégyent hozott Magyarországra, amikor megvétózta a közös uniós klímacélokat, a klímasemlegesség célját, aztán szégyent hozott a saját fejére is, amikor végül visszakullogott ebbe a megállapodásba. De úgy látszik, hogy ez súlyos nyomot hagyott benne, mert az idei évadnyitó dolgozatában arról értekezett, hogy ő aztán nem fog behajolni az abszurditásig emelt uniós klímacéloknak, és úgy látszik, hogy a fideszes katonák az EP-ben követték is ezt az útmutatást, hiszen múlt héten leszavazták azt, hogy az Európai Parlament egy ambiciózus klímacélt, a 60 százalékos csökkentés célját fogalmazza meg. Ezzel természetesen és szerencsére kisebbségben maradtak, hiszen a zöldek, a szociáldemokraták és minden felelősen gondolkodó európai vezető átvitték ezt a törvényjavaslatot. Most az Európai Tanácson a sor, hogy ők is megtegyék tétjeiket, és tegyenek egy olyan felelősségteljes vállalást, amely tényleg gyerekeink jövőjéről szól, de eddig az a jövőgyilkos politika, amit a Fidesz folytatott, legalábbis aggályokat kelt bennünk a tekintetben, hogy Orbán Viktor nem készül-e egy újabb vétóra, nem készül-e a Fidesz-kormány egy újabb vétóra. Hiszen a klímaváltozás elleni harc nemcsak a jövőt érinti, a jövő nemzedékeket érdekli, az itt van velünk a mindennapokban. A dupla gyümölcsárak a klímaváltozás egyenes következményei. Az, hogy most hatszáz forint egy kiló alma, azért van, mert koraiak a fagyok, mert aszály van, és ezért pusztítanak szerte a világon erdőtüzek és borult fel teljesen az időjárás, vannak halálos hőhullámok szerte a világban, idén nyáron minket pont elkerültek, de 2020 nyara a legmelegebb valaha mért nyár volt a Föld történetében, amióta az ember ezt méri; szóval, ez a klímaváltozás itt van a nyakunkon, a hétköznapi életünket teszi tönkre. Úgyhogy kérdezném, hogy végre egy valódi problémával is megpróbálnak-e megküzdeni (Dr. Rétvári Bence: A bevándorlással, vagy mire gondol?), vagy csak az önök által kitalált démonokkal hadakoznak. (Dr. Rétvári Bence: A bevándorlás vagy a koronavírus a démon?) Várom válaszát. (Taps a Párbeszéd padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Schanda Tamás János államtitkár úrnak, miniszterhelyettesnek. Parancsoljon! SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az az igazság, hogy lassan most már megszokhatjuk, hogy hétről hétre arrogáns, arcátlan és durva felszólalásokat, illetve kérdéseket (Dr. Rétvári Bence: Így van!) tesz fel itt, a parlamentben, ezzel próbálva elleplezni azt, hogy önök csak beszélnek, Facebook-posztokat, álhíreket, fake newsokat gyártanak, de valójában semmi cselekvéshez nem adják a támogatásukat, és nem tesznek, ahol hatalomban vannak (Dr. Rétvári Bence: Budapesten sem!), semmi érdemi lépést. Tisztelt Képviselő Úr! Ha valaki valamit vétózott, akkor egyébként pont ön és a hatalomra éhes baloldali barátai voltak, hiszen ez a nemzeti és polgári kormány megszavazta azt a törvényjavaslatot és azt az országgyűlési határozatot, amit egyébként többek között ön nyújtott be, és ami tartalmazza azt, hogy Magyarország is 2050-re egy klímasemleges országgá váljon. Ön, ahogyan ezt már megszokhattuk öntől, baloldali barátaival együtt leszavazta ezt a javaslatot. Ön nem szavazta meg. Ön nem szavazta meg, tisztelt képviselő úr, ez a helyzet (Dr. Rétvári Bence: Oh, jaj, klímatagadó!), hogy Magyarország klímasemleges országgá váljon 2050-re. Ez a helyzet. Ön egy szavazatot sem volt képes tenni annak érdekében, hogy Magyarországon (Dr. Rétvári Bence: Csak beszél!) a védekezés sikeresebb legyen. Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg azt is, hogy az ön által felvetett kérdésről is néhány mondatot mondjak. Mégiscsak az a helyzet, hogy Európának van egy elfogadott stratégiája, ennek a stratégiának a végrehajtását Magyarország is megteszi, sikeresebben teszi meg, mint Európa más országai. Nagyobb kibocsátáscsökkentés történt Magyarországon, mint az európai országok túlnyomó többségében, és valóban azt mondjuk, hogy addig nem érdemes ezeket a célokat tovább növelni egyoldalúan, ameddig a többi európai ország hozzánk hasonló eredményekkel nem rendelkezik.