Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. október 12. hétfő - 155. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik):
493 tegyék ezt meg. Ha visszagondolunk az egy évvel ezelőtti választásra, ha akkor országgyűlési választásokat tartottak volna Magyarországon, akkor a kormánypártok biztos többséget szereztek volna. A kormányzó Fidesz-KDNP-szövetség a 19 megyei közgyűlésből 19-ben, a 23 megyei jogú városból 13-ban nyert. Az ötezer lakos feletti települések esetében 147 Fidesz-KDNP-s polgármestert választottak meg a választók - köszönjük a bizalmat -, ami a települések több mint felét jelenti, országosan 600 településen választottak 2019. október 13-án a Fidesz-KDNP színeiben induló polgármestert. Ami a budapesti ügyeket illeti, a kormány nem mondott le Budapestről, most is úgy tekintünk rá, mint a nemzet fővárosára. A kormány ugyanazokat a feltételeket biztosítja Karácsony Gergely főpolgármesternek, mint amilyeneket Tarlós Istvánnak főpolgármesterként biztosított. Ha visszatekintünk az elmúlt harminc évre, Budapest elmúlt harminc évére, akkor azt mondhatjuk, hogy két korszaka volt Budapestnek, a Demszky-korszak, amikor koszos, büdös, rendezetlen, bűnözéstől fertőzött, fejlődésben elakadt város volt Budapest, és ez méltatlanná tette, hogy a nemzet fővárosa legyen. A kormánynak több mint 200 milliárd forintos adósságot kellett átvállalni. Ha már a számoknál tartunk, 2010-ben a kormány 200 milliárd forintos adósságot vállalt át - illetőleg 2013-ban - Budapesttől, most pedig, 2019. október 13-át követően, ön ezt nem említette, több mint százmilliárd forint szabad pénzeszköz állt Karácsony Gergely és az új Fővárosi Önkormányzat rendelkezésére. Úgy gondolom, hogy ez lényeges különbség: 200 milliárd mínusz, vagy több mint 100 milliárd forint plusz. Elmondható, hogy Tarlós István megmentette a fővárost a csődtől, rendet rakott, ma Budapest egyik legdinamikusabban fejlődő városa, legdinamikusabban fejlődő fővárosa. Ha nézzük azt a korszakot, amit ön nagyon feldicsért, a Karácsony-korszakot, milyen szimbolikus döntései voltak? Nézzük! Rovarhotel, darázsgarázs, méhbarát kert (Derültség a kormánypárti sorokból.), és nem is beszélve a Körúton kialakított közlekedési káoszról, a kerékpáros sávok felfestéséről, ami jelentős fennakadásokat okozott a főváros közlekedésében. Hadd emeljek ki egy szimbolikus döntést, egy szimbolikus példát is a Karácsony-korszakra: ez pedig a Lánchíd felújításának a kérdése. Kérem szépen, semmit sem tettek, gyakorlatilag több mint egy év eltelt, illetőleg egy nap híján egy éve annak, hogy új vezetése van Budapestnek, és a Lánchíd felújításának még csak a jelei sem mutatkoznak, ezzel szemben a Liget-projekt részeinek leállításával, különböző fejlesztési programok leállításával dicsekszenek. Azt lehet mondani, tisztelt képviselő úr, hogy a baloldal rontani tud, a Fidesz-KDNP meg építeni tud. Ez a különbség köztünk. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: Megköszönöm miniszter-helyettes úr beszédét. Tisztelt Országgyűlés! Dr. Lukács László György képviselő úr (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Honnan jön a pénz?) felszólalása következik (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Honnan jön a krumpli?): „Mennyire hiteles a Kormány politikája?” címmel, Jobbik-képviselőcsoport. Öné a szó, képviselő úr. DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Elsősorban köszönettel tartozunk azoknak, akik a tegnapi napon a Borsod megyei 6. számú választókörzet időközi választásában részt vettek, elmentek és szavaztak a tegnapi napon. Köszönettel tartozunk azoknak is, akik az ellenzéki képviselőjelöltben hittek, támogatták abban, hogy az egy az egy elleni harcban a kormánypártok legyőzhetők. Az is világos, hogy ez a választás egy brutális ellenszélben zajlott. Hogy mik mentek, arra nagyon egyszerű példa, csak első lépésként önök adminisztrációs eszközökkel próbálták az ellenzék közös jelöltjét ellehetetleníteni, az indulását késleltetni vagy megakadályozni. Világos volt, hogy egész idő alatt az önöktől már korábban megszokott mindenféle osztogatással próbálták a szavazókat jobb belátásra bírni. Volt krumpliosztás, volt vécéosztás (Derültség és közbeszólások a kormánypárti padsorokból. - Vécéosztás?), de eljutottunk odáig, hogy laptopokat sikerült osztogatniuk a körzetben. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Vécéosztás?) Vécépapírt is osztottak, igen, erről egyébként képi bizonyítékok vannak. Hadd ajánljam önöknek egyébként az ezzel foglalkozó hírportálok híreit!