Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. október 6. kedd - 154. szám - Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló előterjesztés kivételes eljárásban történő összevont vitája - ELNÖK: - DR. VARGA-DAMM ANDREA (független):

389 Az én olvasatomban semmi más nem történt, miniszter úr, mint az, hogy lebuktak. Hiába próbálták meg nagyon gyorsan átverni ezt a bonyolult törvényjavaslatot, számos következménnyel járó, nagy horderejű következménnyel járó törvényjavaslatot, de azért néhány óra mégiscsak elég volt a szakmai szervezetnek ahhoz, hogy észrevegyék, hogy őket átverték, és ennek hangot is adtak. Ezért ezt szépen visszaszívták. Egyébként örülök neki, és üdvözlöm, hogy visszaszívták. Még jobb lett volna úgy beterjeszteni, ahogy Orbán Viktor mondta, még jobb lett volna úgy beterjeszteni, ahogy az Orvosi Kamara javasolta, mindenféle kiskapuzás és trükk nélkül. Erről akkor kevésbé kellene most vitatkozni. A másik, amit szeretnék még ehhez hozzáfűzni. Az ellenzéki javaslatok, köztük a Párbeszéd javaslatai általában az egészségügyi béremelést célozták meg. Mert ne felejtsük el: nem csak az orvosokat kell megbecsülni! Azokat a holtfáradt mentősöket is meg kell becsülni, akik több tíz kilométerről utaznak - pontosabban vezénylik őket - elvégezni már messze túl az idejükön, mondjuk, egy koronavírustesztet, vagy azokat a szintén kimerült szakápolókat, akik egyébként működtetik a lélegeztetőgépeket, és általában az egészségügyben dolgozókat. A mi javaslataink korábban a múltban, és attól tartok, ennek következtében a jövőben is azt fogják szolgálni, hogy az ő fizetésemelésük is feleljen meg nemcsak a hatályos jogszabály szerint járó és majd novemberben - ahogy itt elmondták kormánypárti képviselőtársaim - megvalósuló fizetésemelésnek, hanem hasonló szellemben, hasonló mértékben, ahogy egyébként az orvosok fizetését rendezték. És egy következő megjegyzésem. A bér terén számos előremutató javaslat ellenére egy aggályra is okot adó eleme is van ennek a törvényjavaslatnak. Nevezetesen az, hogy az orvosokat akár kettő évre is odavezényelhetik egy szolgálati helyre, ami a XXI. században legfeljebb a katonaságnál elfogadható megoldás. Az egészségügyben ennél korszerűbb módszereket kellene alkalmazni, nem pedig ezt a katonás vezénylést. Sokkal inkább olyan rendszert kellene kitalálni és működtetni, ahol egyébként maga a rendszer biztosítja azt, hogy nem hiányzik településről háziorvos, nem hiányzik kórházból orvos, szakápoló, kisegítő személyzet, sehonnan az országból. És nem pedig úgy, hogy ahol egyébként éppen hiány van, másvalahonnan, ahol fölösleg mutatkozik, szépen odavezényeljük. Azért nem, mert egy ilyen merev vezénylési rendszeren alapuló egészségügyi rendszer nem biztos, hogy béremelés dacára meg tudja majd állítani az orvoselvándorlást, hiszen ha valaki azt tapasztalja, hogy lakóhelyétől távol kell akár két évig is dolgoznia, lehet, hogy inkább azt fogja választani, hogy akkor külföldre megy, ha már úgyis a lakhelyétől távol kell dolgoznia. Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ház! Előttünk van tehát egy törvényjavaslat, amely a bértáblára vonatkozó részében elsősorban olyan elemeket tartalmaz, amelyek mindenképpen és vita nélkül támogathatók. Ugyanakkor borzasztóan sajnáljuk, hogy nem hazudtolták meg magukat, még ennek a megvalósítása is trükközések sorozatán keresztül fog megvalósulni ahelyett, hogy egyszerűen csak benyújtották volna azt, amit Orbán Viktor ígért és amit az Orvosi Kamara javasolt; és számos olyan elemet tartalmaz, amely aggályossá teszi változatlanul az egészségügy működését. Előremutató elemeit üdvözöljük, aggályosnak tűnő törvénycikkelyeit, javaslatait pedig igyekszünk majd korrigálni a jövőben. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Burány Sándor képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most az elsőként szólásra jelentkezett független képviselő szólhat, legfeljebb 8 percben. Megadom a szót Varga-Damm Andrea képviselő asszonynak. (12.20) DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Hogy is szólnak ennek a törvényjavaslatnak a bevezető mondatai? „A kormány elkötelezett a magyar egészségügyi dolgozók és orvosok munkájának megbecsülése mellett. Ezt az elvet követte már a koronavírus-járvány előtt is, most a járvány idején pedig még inkább szeretné kifejezni megbecsülését az orvosok munkája iránt.” Majd jönnek a törvényjavaslatban az ostorcsapások, merthogy ott van a két évre kirendelhetőség, ott van az, hogy meg kell szüntetnie magánrendelését az orvosnak, holott önök mindannyian tudják, hogy az állami egészségügyi rendszer kapacitása nem teszi lehetővé magánegészségügy nélkül a betegek kiszolgálását. Ott van a javaslatban az, hogy nem fogadhat el hálapénzt, illetőleg mérték van

Next

/
Thumbnails
Contents