Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. december 14. hétfő - 175. szám - Egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DR. FÓNAGY JÁNOS, a Miniszterelnöki Kormányiroda államtitkára: - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
2829 Ez tehát egyértelműen hiányzik abból a rendszerből, amelyet önök munkáltak ki, és amelynek értelmében hasonló salátatörvényekkel, ha összeadogatjuk, akkor nagyjából egy ezermilliárdos nagyságrendű, korábban állami felügyelet alatt álló vagyontömeg kerül ki, kiszervezésre gyakorlatilag olyan társaságokhoz, amelyek mindegyikének a jó szándékát én nem akarnám elvitatni, hiszen nagyon sokféle társaságról van szó, nagyon széles az a spektrum, ami előttünk van. De az már igenis irritál, hogy a hasonló salátatörvényekben, csomagokban megjelennek olyan aknák, olyan rejtett elemek, amelyek mellett egy nemzeti érzelmű közgazdász, mint amilyen én vagyok, nem tud elmenni szó nélkül, hiszen mindenféle jobboldali patrióta gazdaságpolitikának alapja kellene hogy legyen, hogy védjük a mikro-, kis- és közepes vállalkozóinkat. Természetesen együttműködünk multinacionális cégekkel, hiszen minden piacnak szüksége van a tevékenységükre, együttműködünk bankokkal, de nem hozzuk létre a bankok és a multik paradicsomát a magyar mkkv-k kárára. (Folytatás 175/2-ben!) • 2018-2022. országgyűlési ciklus • Budapest, 2020. december 14. hétfő • 175/2. szám Országgyűlési Napló Éppen ezért, amikor az egyik miniszter úr azért lobbizik Brüsszelben - és aztán a magyar parlament asztalára kerül a jogszabályjavaslat -, hogy nagyvállalatokat a 800 ezer eurós értékhatárnál nagyobb támogatással is ösztönözhesse a belföldi befektetésekre, akkor bennem elkezd csilingelni az a bizonyos vészcsengő. Mert a vészcsengő azt mondatja ilyenkor, hogy bár a multi cégeket ennyire kormány még nem szolgálta ki Magyarországon, mint a 2010 óta regnálók, de azért az mégiscsak túlzás, hogy miközben háborúban állnak a világgal, kimennek Brüsszelbe, azért lobbizni és arra motiválni az ottani döntéshozókat, hogy 800 ezer eurós értékhatárnál nagyobb támogatással is tudják azokat a cégeket támogatni, amelyek támogatása révén egyfajta perverz újraelosztást valósítanak meg. Miről beszélünk? Amikor ezeknek a nagy cégeknek nyereségük keletkezik, akkor ez a nyereség náluk marad - nagyon sokszor adózatlanul viszik ki az országból -, amikor viszont veszteségük van, akkor nagyon sokszor önök, nem éppen nemzeti és nem éppen jobboldali alapokra szorítkozva, az adófizetőkhöz fordulnak, elveszik az adófizetőktől ezt az összeget, és kipótolják a nagy társaságokat. Egészen elképesztő! Egyébként lehetne legitim vitákat folytatni arról, mondjuk, az Audi esetében államtitkár úr vagy bármely miniszter felállna és elmondaná nekünk, hogy az Audinál ne azt figyeljétek, kedves ellenzéki képviselők, hogy hány magyar embert alkalmaznak, ne azt figyeljétek, hogy milyen magas bérszínvonalat biztosítanak, mert lehet, hogy akkor még nem lennétek elégedettek, hanem nézzétek meg, mondjuk, azt a beszállítói hálózatot, ami egy Audinak a Győrben megtelepedése által keletkezett, akkor ez megint csak egy legitim gazdaságpolitikai vita lenne. Ez a vita ugyanakkor nem folyik le közöttünk. Azt látjuk, hogy külföldön azért lobbiznak, hogy megacégeket, nagy cégeket nagyobb összegekkel támogathassanak, a magyar mikro-, kis- és közepes vállalkozások ezt a támogatási volument távolról sem érik el, és eközben az Audi Hungaria Zrt.-vel kétmilliárd forintos állami támogatásról kötnek szerződést, amely kétmilliárd forinttal a teljes ez évi karanténleállásból fakadó veszteséget, kieső béreket kipótolják, száz százalékban, vitathatatlanul teljes egészében, miközben nem találunk olyan magyar cégeket, ahol ez a hasonló támogatási volumen fennállna. Éppen ezért ezt a gazdagok szocializmusának hívják bizonyos szakcikkekben, amikor a profit magánkézben marad, viszont a
