Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak
2020. december 1. kedd - 173. szám - Egyes energetikai és hulladékgazdálkodási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): - ELNÖK: - NUNKOVICS TIBOR (Jobbik):
2628 Szibériában harcolnak, mert ott a zölddel nem mennek semmire, ott fehér kell -, de attól nem lesz az egész történet zöld. Azt értsék meg, ezt lehet, hogy már mondtam, de akkor elmondom még egyszer, hogy itt nem az a baj, hogy minek látszódik, hanem az a baj, hogy büdös, és az álcahálón átjön a büdös. Ez az igazi probléma, azt pedig nem takarja el semmi. Köszönöm szépen. ELNÖK: Köszönöm szépen. Schmuck Erzsébet képviselő asszony következik, LMP, két percben. SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm szépen. Nyitrai és Font képviselő urakra szeretnék röviden reagálni. Amiről Nyitrai képviselő úr beszélt, az semmi más, mint a Fidesznek a zöldre festési politikája. Ez a természetvédelmi és klímavédelmi akcióterv a tényleges változás és a cselekvés szempontjából olyan, mint halottnak a csók. Én nem vitatom azt, hogy ezek nem fontos elemek, de lényegi változást nem hoznak. Javaslom, egy picit tanulmányozzák az IPCC jelentéseit, illetve van egy biodiverzitásegyezmény is, annak is van egy tudományos tanácsa, azok is hasonló eredményre jutottak. Itt gyökeres változásokra van szükség. Miről beszél a Fidesz, amikor nem hajlandó az intézményrendszerhez hozzányúlni? Hányszor elmondtuk már, hogy egy környezetvédelmi, fenntarthatósági, klímaügyi minisztériumra lenne szükség? Tönkretették a hatóságokat, nem képesek ehhez hozzányúlni. Semmi másról nem szól az önök környezetvédelmi politikája, mint szavazatmaximalizálásról. Felmérték azt, hogy a magyar emberek kezdenek környezettudatosabbak lenni, és nem mondhatják most már azt, hogy a klímaváltozás mindig volt és mindig lesz, ami hülyeségeket előadtak rendre. Bocsánat! Tehát itt alapvetően kellene változtatni. Amit meg Font képviselő úrnak szeretnék mondani: a szavazatmaximalizálás, szavazatszerzés mellett itt ez a pénzről szól. Elmondtam a vezérszónokiban, hogy van egy sor jó eleme ennek a törvényjavaslatnak, viszont az az elem, ahogyan a hulladékgazdálkodást át akarják alakítani, ahogy egy koncesszornak akarják adni, semmi másról nem szól, mint a pénzről. Felfedezték azt, hogy a hulladék pénz, mert valahol input, a gazdaságba bekerül, ráadásul ott vannak azok a szép kis tételek, hogy majd a koncesszor nemcsak a költségvetésből, hanem majd a termékdíjból meg az üvegvisszaváltásból, meg nem tudom, még honnan pénzhez juthat. Egész más forrásokhoz fog jutni, mint ahogyan önök az önkormányzatokkal bántak. Tehát ne higgyék azt, hogy hülyék vagyunk, hogy nem látjuk át! (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) A Fidesznek nincs környezetpolitikája, erről szól az egész. Köszönöm. (Taps az ellenzéki sorokból.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Nunkovics Tibor képviselő úr, Jobbik. NUNKOVICS TIBOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Font Sándor képviselőtársamnak válaszolnék, ha már bejött erre a vitára, beült vagy beviharzott, mint egy üstökös. Ha felszólal, és azt mondja, hogy én csak lózungokat mondtam, akkor legyen szíves felsorolni, hogy mik voltak ezek, és legközelebb akkor próbálja meg ezeket megcáfolni a felszólalásomra válaszolva, akkor egy kicsit hihetőbb lesz. Most én az ön felszólalására akkor megpróbálok válaszolni. Mi is elmondtuk azt, hogy lennének ebben a javaslatcsomagban jó elemek, mert ez tényleg egy csomag, amelyeket át lehetne venni, és valóban érdemes lenne külön kezelni bizonyos részeit, külön behozni, mert biztos, hogy azt tudnánk támogatni. Na, de azt az egészet, amire ez kimegy, nem tudjuk támogatni. Ön azt mondja, hogy legyen köztulajdon. Oké, hát akkor legyen köztulajdon, de ne úgy legyen köztulajdon, hogy az adófizetőkön behúzzák a kiadásokat meg a hiányt, és majd ezeké a cégeké, amelyek a koncessziós jogokat megnyerik, lesz a bevétel meg a profit! Hát, ez akkor nem így működik, ez már akkor nem közvagyon, vagy legalábbis nem jól működő közvagyon. És azt mondja, hogy nem jön ki a matek, merthogy deficit van, ugye, 50 milliárd körülbelül. Na most, ha itt 50 milliárd forint deficit lenne, akkor ki az a hülye, aki erre a koncessziós jogra pályázni fog? Hát, ott van benne a javaslatban, hogy milyen jogok, milyen kedvezmények illetik meg azokat,