Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. december 1. kedd - 173. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. BRENNER KOLOMAN (Jobbik):

2528 Egy dolgot azért még szeretnék tisztázni, hogy mindig a családon belüli erőszakról beszélnek, minthogyha a család egy olyan műhely lenne, ahol verik a nőket meg a gyerekeket, és semmi másra nem lenne alkalmas. A magyar jogrendszerben kapcsolati erőszakról van szó, pontosan azért, mert nagyon sokan nem élnek családokban, vagy éppen olyan családokban élnek, amelyek nem teljesek vagy mozaikcsaládok, és ezeket is védi a jog, akkor is, hogyha a jog szerint ezek nem minősülnek családoknak. Tehát sokkal szélesebb körű védelmet biztosítunk, mint az ön általános kijelentései vagy éppen a családot illető degradáló kijelentései tennék. De hogy azért néhány tényadat is itt legyen, hogy 2010 és 2020 között honnan hova jutottunk el. Gyakorlatilag léteztek olyanok, hogy krízisközpontok, 2010-ben 12 volt, ez a mai napon már 20-as darabszámmal rendelkezik. A titkos menedékházaknak a számát 1-ről 8-ra tudtuk felemelni az elmúlt tíz évben. Ezeknek a támogatása száz százalékkal emelkedett az elmúlt időszakban a korábbiakhoz képest. (9.40) Létezik a félutas kiléptető házak rendszere, amelyeknek a számát az elmúlt időszakban 4-ről 21-re növeltük. Azt hiszem, hogy ezek a számok markánsan kifejezik azt a tendenciát, amellyel a kormányzat ehhez a problémához viszonyul. 2016 végén 126 millió forintos keretösszeggel menekítő autó, tárgyi informatikai eszközök kerültek beszerzésre, amelyek szintén segítik ezt a célt. 1 milliárd 850 millió keretösszeggel „Biztos menedék” pályázatot hirdettünk meg, amely szintén az ellátórendszer komplex fejlesztésére irányul; az 5 krízisközpont, 7 menedékház, 15 félutas kiléptető ház és a 7 kríziskezelő ambulancia ennek a keretéből részesül. „Védőháló a családokért” prevenciós pályázat indult, amelyben 17 pályázó szervezet végzi most is ezt a munkát. Tehát nemcsak a bajok orvoslásáról van szó, hanem arról is szó van, hogy megpróbáljuk megelőzni ezeket a jelenségeket. Működik a hívószám népszerűsítése, amely már öt kampányban ismétlődött, 2020-ban 9367 telefonnal sikerült elérnünk azokat, akik segítségre szorulnak. Sorozatosan szigorítottuk a Btk.-t, amit egyébként, megjegyezném, nem is támogattak az elmúlt időszakban. És hogyha a magyar és a külföldi állapotoknak az összevetéséről akarunk megemlékezni, ha jól emlékszem, a képviselő asszonynak is volt olyan megjegyzése, hogy Brüsszelben önt is zaklatták; remélem, amióta hazaérkezett, ilyen jelenségre nem került sor, és ez is összevethető, a két országnak a viszonya és az a jelenség, hogy amikor önök beszélnek, akkor teljesen álszent módon nyilatkoznak meg ezekben a kérdésekben; a saját tapasztalatai ellen szól, képviselő asszony. Természetesen minden segítséget megérdemelnek azok, akik ilyen nehéz helyzetben vannak, de ezzel vádolni a kormányzatot, azokat a szakembereket, azokat a szervezeteket, krízisközpontokat, amelyek ezen a területen működnek, az szerintem nem állja meg a helyét, tehát mélységesen elítélendő. És ezenkívül működik a családjogi munkacsoport a minisztérium keretén belül, amely egy 170 oldalas anyagban feldolgozta az egész jelenséget, és ez a munka folyik, és a képviselő asszony nagyon jól tudja az írásbeli kérdéseikre adott válaszokból (Az elnök csenget.), hogy ez hol tart. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm az államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Brenner Koloman képviselő úr, Jobbik-képviselőcsoport, az Országgyűlés alelnöke: „Veszélyes terv” címmel. Öné a szó, alelnök úr. DR. BRENNER KOLOMAN (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Orbán Viktornak van egy veszélyes terve, és ezt már minden csecsemő látja, a miniszterelnök úr ugyanis előkészületet tesz arra, hogy kivezessen minket az Európai Unióból (Dr. Rétvári Bence: A Jobbik!), és ezzel azt a stratégiai váltást (Dr. Rétvári Bence: A Jobbik!), amelyet Szent István korában hazánk eldöntött (Németh Szilárd István: Azért ez kemény, nem? - Dr. Rétvári Bence közbeszól.), miszerint hogy a kereszténységhez és Európához csatlakozik (Dr. Rétvári Bence közbeszól.), megpróbálja visszafordítani egy olyan irányba, amely a mi véleményünk szerint minden magyar polgár számára rendkívül negatív (Németh Szilárd István: Ez nagyon veszélyes!), és megfosztja őket attól a jóléttől (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Orvost!) és szabadságtól, amelyet harminc éve (Dr. Rétvári Bence: Keményebben, Koloman,

Next

/
Thumbnails
Contents