Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 30. hétfő - 172. szám - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - HALÁSZ JÁNOS (Fidesz):

2404 hogy most, amikor az európai forrásokkal, a hitelfelvétellel kapcsolatos vita van, akkor úgy beszélnek a magyar nemzeti érdekért való kiállásról, mint önzés, és úgy beszélnek a nekünk járó forrásokról, mint nekünk szánt források, mintha Brüsszelben valaki eldöntené, hogy nekünk szán vagy nem szán forrásokat. Ezek a források igenis nekünk járnak, és még így is pozitív a szaldó külföldről nézve, hiszen több nyereséget visznek ki az európai cégek Magyarországról, mint amennyi támogatás Magyarországra érkezik. Elképesztő, hogyan tudják a vakcinától a védekezésben részt vevőkig a járvány elleni védekezés minden szereplőjét támadni baloldalról. Támogatásra lenne szükség, segítségre ezekben az időkben, de úgy döntött a baloldal, hogy nem fog összefogni. Ezt talán Kerpel-Fronius Gábor meg is fogalmazta expressis verbis, hogy a politizálás időszaka a járványidőszak, nem pedig a nemzeti összefogásé. Talán már ők sem tudják követni, hogy mennyiféle valótlanságot állítottak. Egyszer azt mondja Jávor Benedek, Budapest brüsszeli képviselője, korábbi baloldali országgyűlési képviselő, hogy „ez egy relatíve olcsó, relatíve ártalmatlan járvány”, majd később pont ennek az ellenkezőjét is állítják, mindent és mindennek az ellenkezőjét állítják baloldalról. Az is felháborító volt, amikor Gyüre Csaba és Brenner Koloman azt mondta, hogy Magyarország csak orosz és kínai vakcináról tárgyal. Ha jól emlékszem, azóta sem kértek elnézést, amiért mindenkit megtévesztettek, hiszen Magyarország minden lehetséges forrás esetében tárgyal. De emlékezhetünk arra, hogy ha rajtuk múlna, milyen védekezési problémákkal állnánk szemben, akkor vizitdíj lenne és kórházi napidíj. (14.50) Ők voltak azok, akik kórházakat zártak be, akik orvosok és ápolók ezreit küldték az utcára, és akik csökkentették az egészségügyben dolgozók bérét. Ehhez képest az orvosok bérét duplájára, az ápolók bérét 72 százalékkal emeljük ebben a ciklusban. Arra fogunk törekedni, hogy a magyar gyógyszerhatóságok által bevizsgált készítmény legyen vakcinaként Magyarországon, középtávon pedig arra kell törekednünk, hogy Magyarországon is állítsuk elő ezeket a vakcinákat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: A napirend előtti felszólalások sorában utolsóként Halász Jánosnak adom meg a szót. HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egész Európában, így Magyarországon is tombol a koronavírus-járvány második hulláma. A nyomás óriási az egészségügyi rendszerünkön, de az ország felkészült a második hullámra. Bízunk a szakembereinkben, akikre komoly terhelés fog hárulni még hónapokig. Köszönjük az egészségügyben dolgozók áldozatos munkáját. Számítunk rájuk, és ők is számíthatnak a Fidesz-KDNP vezette kormányra. Tisztelt Ház! Miközben az uniós országok és a tagállamokban élő emberek teljes erejükkel a járvány legyőzésére koncentrálnak, mit csinál Brüsszel? Azt látjuk, hogy Brüsszelben egész elképesztő és megdöbbentő módon a pandémia csúcsán a Soros­terv élesítésén dolgoznak. Soros György tervén, amelynek még a létezését is tagadják, mégis pontról pontra végre akarják hajtani azt a milliárdos filantróp útmutatása alapján. Az Európai Bizottság legújabb migrációs akcióterve ugyanis nem más, mint a Soros-terv végrehajtása. Nemrég az Unióban egy konferenciát tartottak a bevándorlásról. Az ott elhangzottak jól mutatják, hogy hiába az elmúlt évek szörnyű terrorcselekményei, az európai közbiztonság drámai romlása, a brüsszeli bürokraták és politikusok továbbra is támogatják és ösztönzik a bevándorlást. A brüsszeli belügyi biztos például így nyilatkozott: „sok migráns van Európában, és a következő években még több migránsra lesz szükség”; vagy például „le kell bontani az akadályokat a bevándorlók befogadása előtt”. Magyarul Brüsszel kimondta, hogy bevándorlókontinenssé akarja tenni Európát, és sem fizikai, sem jogi akadályt nem akar látni a több tízmillió Európába tartó migráns előtt. A terv tartalmazza továbbá, hogy a bevándorlóknak szavazati jogot akarnak adni, magyarul a balliberális bevándorláspárti erők színtiszta politikai érdekből vegyes lakosságú, nyílt társadalmat akarnak, és ezzel saját szavazóbázist akarnak építeni szerte Európában. A migránsoknak továbbá mindenféle segélyt, lakhatást akarnak fizetni az európai, köztük a magyar emberek pénzéből.

Next

/
Thumbnails
Contents