Országgyűlési Napló - 2020. évi őszi ülésszak

2020. november 23. hétfő - 171. szám - Dr. Zsigmond Barna Pál (Fidesz) - a Miniszterelnökséget vezető miniszternek - „Milyen veszélyt jelent Soros György politikai befolyása?” címmel - ELNÖK: - DR. ZSIGMOND BARNA PÁL (Fidesz):

2355 Az önök oktatáspolitikája megbukott, és ezért fognak önök is megbukni ’22-ben, hogy aztán egy 180 fokos fordulattal egy egyenlősítő, gyerekközpontú, a tanárokat támogató és az otthonról hozott hátrányokat kiegyenlítő oktatási rendszert építsünk fel. Köszönöm szépen. ELNÖK: Köszönöm szépen. Egyperces viszonválasz illeti meg Rétvári Bence államtitkár urat is. Parancsoljon, államtitkár úr, öné a szó. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A baloldal ezt nem tudta megmutatni, csak azt tudta megmutatni, hogy melyik az egyetlen kormány, amely csökkenti a pedagógusok fizetését, az összes magyar tanárét, akár általános iskolában tanít, akár középiskolában, akár egyetemen. Tisztelt Képviselő Úr! Ne az elődeink hibás oktatáspolitikáját kérje rajtunk számon, hanem azt, amikor már az általunk elfogadott törvények alapján felfutó rendszerben már más az oktatás színvonala, mint korábban. Ön azt mondta, hogy a lemorzsolódók, a korai iskolaelhagyók aránya növekedett. Ez nem igaz, tisztelt képviselő úr. Ismételten el kell mondjam önnek: míg az előző felmérésben ez az arány 12,5 százalék volt, addig most már az ön által idézett friss felmérésben 11,8. Ez a mutató is javult, mint ahogy Magyarországon arra is büszkék lehetünk, hogy akik kikerülnek az oktatási rendszerből, azoknak a foglalkoztatási rátája 75,5 százalék volt, most 85,6 százalék, ami az oktatásra és a gazdaságra is nagyon pozitív visszajelzés. Szemben a mi 85,6 százalékunkkal az uniós átlag 80,9 százalék. Tisztelt Képviselő Úr! Ha nem az előző időszak örökségét nézi (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hanem a mi eredményeinket, abban hála istennek, pozitív változásokat tud megtalálni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Dr. Zsigmond Barna Pál (Fidesz) - a Miniszterelnökséget vezető miniszternek - „Milyen veszélyt jelent Soros György politikai befolyása?” címmel ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Zsigmond Barna Pál képviselő úr, a Fidesz képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a Miniszterelnökséget vezető miniszternek: „Milyen veszélyt jelent Soros György politikai befolyása?” címmel. Tisztelt Képviselő Úr! A miniszter úr távolléte miatt válaszadásra Orbán Balázs államtitkár urat jogosította föl. Zsigmond Barna Pál képviselő urat illeti a szó. Parancsoljon! DR. ZSIGMOND BARNA PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A múlt héten Soros György úgy gondolta, hogy ismét hazug módon tájékoztatni kell a világot arról, hogy mi történik Magyarországon. Rövid angol nyelvű cikkében a szokásos rágalmak mellett parancsba adta, hogy fel kell lépni Magyarországgal és persze Lengyelországgal szemben. Az alaptalan rágalmak mellett most már a két év múlva esedékes magyarországi választásokkal kapcsolatban is tett megjegyzéseket, bátorítva a baloldali összefogást. A mellett a baloldal mellett tett hitet, amely egy világjárvány kellős közepén álhíreket gyárt, hazudik a kórházakról, a vakcináról, a tesztekről, az egészségügyben dolgozókról, és akadályozza a védekezést. Nem meglepő, hogy Soros újból színre lépett, hisz már eddig is több ország belügyeibe avatkozott be krízishelyzetek idején is, kéretlenül. A milliárdos a pénzügyi intézkedéseivel, mesterkedéseivel korábban bedöntötte a fontot, veszélybe sodorta a német márkát, és ezzel a német egyesítést is, és még sorolhatnám. Miért éppen Magyarországot akarná kihagyni? Miért itt ne akarna irányítani?

Next

/
Thumbnails
Contents